2015. november 14. / Szepesi Krisztina
Bogányi Tibor nemcsak a testével, de az egész lelkével vezényel. Belőle indul ki a zene, ami átrohan rajta, hogy aztán továbbadja a zenekar segítségével a közönségnek mindazt, amit érez. A karmester Magyarországon született ugyan, de Finnországban nőtt föl, és onnan hozta magával
nagyon pozitív, céltudatos életszemléletét. Talán ennek is köszönhető, hogy a Pannon Filharmonikusok, melynek 2011 óta vezető karmestere, már a nemzetközi hírnévre aspirál.
Érkezésekor elsőként a közös hang megtalálása volt a terv, nem egészen két éve pedig már a nemzetközi hírnevet tűzte ki célul.
B. T.: Talán onnantól számítom, hogy megtaláltam azt a módszert, amivel Magyarországon is jól tudok dolgozni, amikor ezt a nagy célt állítottam a zenekar elé. Mert hiába vagyok magyar, ha életem nagy részét külföldön éltem, és ott szocializálódtam, így kellett jó pár év, hogy megértsem a hogyant.
Finnországban másfajta ízlést és tudást kapott, mintha Magyarországon nevelkedett volna?
B. T.: Tanulni kellett a magyarságot, hiszen a személyiségem Finnországban alakult ki. Nem tartom magam karrierista, könyöklő karmesternek, inkább sok mindent a sorsra bízok. Erre pedig rásegített egy nagyon pozitív, friss környezet, hiszen Finnországnak rövid történelme miatt nincsenek még hagyományai, épp ezért nem skatulyázzák be az embereket, hanem hagynak mindenkit szabadon fejlődni és alakulni. A magyaroknak ezzel szemben nehezebb sorsuk van, de más szemszögből nézve mondhatjuk, hogy akiktől a gondviselés nagy dolgokat vár el, azok elé sokszor nehézségeket gördít.
Akkor tényleg nagy feladatra mondott igent, amikor Horváth Zsolt, a PFZ vezetője egészen Lappeenrantáig utazott, hogy felkérje a vezető karmesteri posztra.
B. T.: Ez a felkérés pont akkor érkezett, amikor már visszavágytam Európába, hiszen Finnország azért elég perifériális része a kontinensnek. Szerettem volna már egy nagy európai kultúrvárosban lakni, és ilyen Bécs, ami közel is van Magyarországhoz. És persze nagy kihívás volt a PFZ, hiszen egy nagyzenekart kellett építeni, aminek 2002-ben Hamar Zsolt már lerakta ugyan az alapköveit, azért rengeteg feladatunk van még most is.
Azt már elérték, hogy egyre több nemzetközi meghívás érkezzen.
B. T.: Ez a tudatos építkezésünk gyümölcse. Két fontos dolgot határoztam meg a kezdeteknél. Egyrészt, hogy muszáj minél sűrűbben külföldön is megmutatkoznunk, másrészt pedig hogy nagyon jó hanglemezeket készítsünk. Mindkettőben vannak előrelépéseink, hiszen már az ötödik elismerő nemzetközi kritikáját gyűjti be például a Várdai Istvánnal készített Csajkovszkij-lemezünk, de kiadás előtt van épp egy Kelemen Barnabással készült felvételünk is, ami szintén nagyon jónak ígérkezik. És ugyan nem érkeztünk még meg azok körébe, akik minden évben 6-8 koncertes nemzetközi turnét csinálnak, de jó úton vagyunk. Magyarországon a Nemzeti Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar mellett harmadikként próbálunk betörni a piacra, amire vannak aspiránsok rajtunk kívül is, de úgy érzem, mi különösen jó eséllyel versengünk, hiszen rendszeresen vannak kiemelkedő koncertjeink. A 12 éve tartó budapesti jelenlétünk is bizonyítja ezt mindig telt házas koncertjeinkkel. Vagyis minket már leírni sem könnyű, hiszen túlléptünk a szimpatikus vidéki zenekar szintjén.
És a vidéki zenekarokhoz képest is igazán bátor programmal állnak elő évről évre.
B. T.: Nagyon konzervatív a magyar közönség, így okosan kell tervezni. Az én felelősségem ott kezdődik, amikor egy jó, ám nem ismert zeneszerző művét választom ki, amit fontos egy ismert művel együtt tálalni elsőként. Így lehetett nagy áttörés Karl Amadeus Hartmann, akinek két szimfóniáját is elhoztam Pécsre. Őrült nagy sikere volt, hiszen a klasszikusokra vágyó közönség is kapott Wagner mellé egy „aha” élményt. És így csináltam Budapesten és Pécsett is premiert Sibelius Kullervojának. Vagyis folyamatosan zenetörténelmet írunk, és kétségtelen, hogy van egyfajta közönségnevelő szándékom, miközben olyan klasszikusokkal is foglalkozunk, mint Beethoventől a Sors szimfónia. Ez az a mű, amit mindenki jól ismer, és nagyító alatt hallgat. Izgalmas lesz Korngold Hegedűversenyével párosítani majd Budapesten a zseniális hegedűművész, Benjamin Schmid közreműködésével. De nagyon fontos számomra megemlíteni Brucknert is, akivel egészen különleges a kapcsolatom. Most ért meg rá a zenekar, hogy nekivágjunk a VIII. szimfóniának, ami az egyik legsúlyosabb, legnagyobb formátumú zene. Úgy érzem, ha a karmester érti az adott zenét, bármit játszhatunk, át fog menni a közönségnek.
Miért érzi úgy, hogy megértette Brucknert?
B. T.: Bruckner a St. Florian-Stiftungban lévő bazilikába írta összes szimfóniáját, és úgy rendelkezett, hogy oda is temessék. Épp a nagytemplomban voltam a sírjánál és rátettem a kezemet a koporsójára, amikor megszólalt a III. szimfónia a Bruckner Zenekar előadásában. Abban a pillanatban átfutott a vérkeringésembe az egész, mintha átmentem volna abba a dimenzióba, amiben Bruckner van. Az ő zenéje egyedülálló módon éterien gyönyörű és mindenféle brutalitástól mentes. Ezt a nagyon erős érzést szeretném átadni a zenészeknek is. Ezért fontos a jó kapcsolat a zenekarral és szerintem én pozitív, jó hangulatot tudok teremteni.
A PFZ tehát önmagában is elég nagy feladat, miközben sokfelé hívják Kínától Afrikáig.
B. T.: Be is fejezem ebben az évben a Lappeenranta Városi Zenekar művészeti vezetését, de mivel mind nagyon szeretnénk folytatni a közös munkát, állandó vendégkarmester maradok. A sok meghívás mellett így most végre az operadirigálásra is tudok koncentrálni, amivel kapcsolatban kezdettől fogva érzem, hogy az én területem. 2013-ban az Operában már bemutatkozhattam három produkcióval, idén pedig többek közt a Don Giovannit fogom dirigálni.
Nem tűnik olyan embernek, aki képes egy helyben maradni...
B. T.: 13 éve elindult ez az egész, és azóta sem álltam le. Szerintem ahogy bennem is, minden emberben van egy őserő. A körülmények és a sors csak hozzásegítenek a magma kitöréséhez. És az évi negyven koncert ellenére még így is azt érzem, nagyon sok időt pazaroltam el, hiszen tízévesen már komponálnom kellett volna. De örülök, hogy erre most jöttem rá és nem hetvenévesen.
A következő terv tehát a zeneszerzés?
B. T.: Folyamatosan vannak rendkívül jó ötleteim, de egyelőre nem merek belevágni anélkül, hogy pontosan ismerném ezt a szakmát. Bízom benne, hogy a jövőben találok időt erre is a zenekarvezetés és az operadirigálás mellett.
nagyon pozitív, céltudatos életszemléletét. Talán ennek is köszönhető, hogy a Pannon Filharmonikusok, melynek 2011 óta vezető karmestere, már a nemzetközi hírnévre aspirál.
Érkezésekor elsőként a közös hang megtalálása volt a terv, nem egészen két éve pedig már a nemzetközi hírnevet tűzte ki célul.
B. T.: Talán onnantól számítom, hogy megtaláltam azt a módszert, amivel Magyarországon is jól tudok dolgozni, amikor ezt a nagy célt állítottam a zenekar elé. Mert hiába vagyok magyar, ha életem nagy részét külföldön éltem, és ott szocializálódtam, így kellett jó pár év, hogy megértsem a hogyant.
Finnországban másfajta ízlést és tudást kapott, mintha Magyarországon nevelkedett volna?
B. T.: Tanulni kellett a magyarságot, hiszen a személyiségem Finnországban alakult ki. Nem tartom magam karrierista, könyöklő karmesternek, inkább sok mindent a sorsra bízok. Erre pedig rásegített egy nagyon pozitív, friss környezet, hiszen Finnországnak rövid történelme miatt nincsenek még hagyományai, épp ezért nem skatulyázzák be az embereket, hanem hagynak mindenkit szabadon fejlődni és alakulni. A magyaroknak ezzel szemben nehezebb sorsuk van, de más szemszögből nézve mondhatjuk, hogy akiktől a gondviselés nagy dolgokat vár el, azok elé sokszor nehézségeket gördít.
Akkor tényleg nagy feladatra mondott igent, amikor Horváth Zsolt, a PFZ vezetője egészen Lappeenrantáig utazott, hogy felkérje a vezető karmesteri posztra.
B. T.: Ez a felkérés pont akkor érkezett, amikor már visszavágytam Európába, hiszen Finnország azért elég perifériális része a kontinensnek. Szerettem volna már egy nagy európai kultúrvárosban lakni, és ilyen Bécs, ami közel is van Magyarországhoz. És persze nagy kihívás volt a PFZ, hiszen egy nagyzenekart kellett építeni, aminek 2002-ben Hamar Zsolt már lerakta ugyan az alapköveit, azért rengeteg feladatunk van még most is.
Azt már elérték, hogy egyre több nemzetközi meghívás érkezzen.
B. T.: Ez a tudatos építkezésünk gyümölcse. Két fontos dolgot határoztam meg a kezdeteknél. Egyrészt, hogy muszáj minél sűrűbben külföldön is megmutatkoznunk, másrészt pedig hogy nagyon jó hanglemezeket készítsünk. Mindkettőben vannak előrelépéseink, hiszen már az ötödik elismerő nemzetközi kritikáját gyűjti be például a Várdai Istvánnal készített Csajkovszkij-lemezünk, de kiadás előtt van épp egy Kelemen Barnabással készült felvételünk is, ami szintén nagyon jónak ígérkezik. És ugyan nem érkeztünk még meg azok körébe, akik minden évben 6-8 koncertes nemzetközi turnét csinálnak, de jó úton vagyunk. Magyarországon a Nemzeti Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar mellett harmadikként próbálunk betörni a piacra, amire vannak aspiránsok rajtunk kívül is, de úgy érzem, mi különösen jó eséllyel versengünk, hiszen rendszeresen vannak kiemelkedő koncertjeink. A 12 éve tartó budapesti jelenlétünk is bizonyítja ezt mindig telt házas koncertjeinkkel. Vagyis minket már leírni sem könnyű, hiszen túlléptünk a szimpatikus vidéki zenekar szintjén.
És a vidéki zenekarokhoz képest is igazán bátor programmal állnak elő évről évre.
B. T.: Nagyon konzervatív a magyar közönség, így okosan kell tervezni. Az én felelősségem ott kezdődik, amikor egy jó, ám nem ismert zeneszerző művét választom ki, amit fontos egy ismert művel együtt tálalni elsőként. Így lehetett nagy áttörés Karl Amadeus Hartmann, akinek két szimfóniáját is elhoztam Pécsre. Őrült nagy sikere volt, hiszen a klasszikusokra vágyó közönség is kapott Wagner mellé egy „aha” élményt. És így csináltam Budapesten és Pécsett is premiert Sibelius Kullervojának. Vagyis folyamatosan zenetörténelmet írunk, és kétségtelen, hogy van egyfajta közönségnevelő szándékom, miközben olyan klasszikusokkal is foglalkozunk, mint Beethoventől a Sors szimfónia. Ez az a mű, amit mindenki jól ismer, és nagyító alatt hallgat. Izgalmas lesz Korngold Hegedűversenyével párosítani majd Budapesten a zseniális hegedűművész, Benjamin Schmid közreműködésével. De nagyon fontos számomra megemlíteni Brucknert is, akivel egészen különleges a kapcsolatom. Most ért meg rá a zenekar, hogy nekivágjunk a VIII. szimfóniának, ami az egyik legsúlyosabb, legnagyobb formátumú zene. Úgy érzem, ha a karmester érti az adott zenét, bármit játszhatunk, át fog menni a közönségnek.
Miért érzi úgy, hogy megértette Brucknert?
B. T.: Bruckner a St. Florian-Stiftungban lévő bazilikába írta összes szimfóniáját, és úgy rendelkezett, hogy oda is temessék. Épp a nagytemplomban voltam a sírjánál és rátettem a kezemet a koporsójára, amikor megszólalt a III. szimfónia a Bruckner Zenekar előadásában. Abban a pillanatban átfutott a vérkeringésembe az egész, mintha átmentem volna abba a dimenzióba, amiben Bruckner van. Az ő zenéje egyedülálló módon éterien gyönyörű és mindenféle brutalitástól mentes. Ezt a nagyon erős érzést szeretném átadni a zenészeknek is. Ezért fontos a jó kapcsolat a zenekarral és szerintem én pozitív, jó hangulatot tudok teremteni.
A PFZ tehát önmagában is elég nagy feladat, miközben sokfelé hívják Kínától Afrikáig.
B. T.: Be is fejezem ebben az évben a Lappeenranta Városi Zenekar művészeti vezetését, de mivel mind nagyon szeretnénk folytatni a közös munkát, állandó vendégkarmester maradok. A sok meghívás mellett így most végre az operadirigálásra is tudok koncentrálni, amivel kapcsolatban kezdettől fogva érzem, hogy az én területem. 2013-ban az Operában már bemutatkozhattam három produkcióval, idén pedig többek közt a Don Giovannit fogom dirigálni.
Nem tűnik olyan embernek, aki képes egy helyben maradni...
B. T.: 13 éve elindult ez az egész, és azóta sem álltam le. Szerintem ahogy bennem is, minden emberben van egy őserő. A körülmények és a sors csak hozzásegítenek a magma kitöréséhez. És az évi negyven koncert ellenére még így is azt érzem, nagyon sok időt pazaroltam el, hiszen tízévesen már komponálnom kellett volna. De örülök, hogy erre most jöttem rá és nem hetvenévesen.
A következő terv tehát a zeneszerzés?
B. T.: Folyamatosan vannak rendkívül jó ötleteim, de egyelőre nem merek belevágni anélkül, hogy pontosan ismerném ezt a szakmát. Bízom benne, hogy a jövőben találok időt erre is a zenekarvezetés és az operadirigálás mellett.