Be nem vallott szerelem
2015. november 21. / Szepesi Krisztina

Hirtling István a Csókos asszony című előadással kezdte meg új évadát a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és még bőven vár rá feladat. Addig is folytatja a már szinte életformájává vált ingázást, és budapesti bemutatóra készül a Rózsavölgyi Szalonban. A Rejtélyes viszonyokban összeszokott csapatként dolgozik együtt Lábodi Ádámmal és Kolos Istvánnal.

Higgins professzor és Harpagon szerepe kapcsán is mondtad, hogy tá­vol állnak tőled ezek a Karakterek, és épp ezért nagy kihívást je­len­te­nek számodra. Azt hiszem, most sem kaptál könnyebb feladatot.
H. I.: Egy, a világtól elvonult, magára erőltetett magányban élő író szerepét játszom majd Eric-Emmanuel Schmitt darabjában. Annak okát pedig, hogy miért és mitől menekül valójában, az előadás fo­lya­mán tudjuk meg. Többször elolvastam a darabot, de most, hogy már komolyra fordult a munka, és elindultunk a karakterek lelkéért és a miértek megfejtéséért, nem is tudom, hány kérdésre tudunk majd vá­laszt adni ebben az elképesztően izgalmas, rejtélyes történetben. A darabban szerepel egy regénycím: Be nem vallott szerelem. Ez talán lehetne az alcíme is az előadásnak, hiszen sok olyan kérdést érint a darab, melyekben arra keressük a választ, hogy kiért mire vagyunk képesek, mi az igazi szerelem, mi az, amit annak hiszünk, más hogyan látja ezt kívülről, megéljük-e igazán a szerelmet, és ki az, aki később szembesül azzal, hogy a valóság valami más volt. Nagyon izgalmas helyzeteket teremt, amikor valaki magára erőltet egy mázt, aztán jön valaki, ebben az esetben egy fiatalember, aki leveri róla ezt a megkeményedett réteget. Mindketten meg akarnak tudni valamit és ebben az asszóban az egyikük nagyon aktív és jól pozícionált, míg a másik csak sodródik bele egyre jobban, miközben erősen ellen akar állni. Ezeket az erős érzelmeket egy ekkora térben nagyon izgalmas lesz megélni. Már az Elsötétítésnél is a Szalon közepére helyeztük a színpadot, és a közvetlen közelség nagyon jót tett az előadásnak, ami itt is fontos tényező lehet.

Meg lehet azt szokni, hogy gyakorlatilag centikre vannak a nézők?
H. I.: Ez egy színész számára nagyon jó és embert próbáló tréning. Tulajdonképpen filmes eszközökkel dolgozunk és nagy gesztusokat csak nagyon indokolt helyzetben használhatunk. Egyszerűen hitelesnek kell lenni.

Ebben az esetben kettőn áll a vásár, hiszen Lábodi Ádámmal együtt léptek színpadra, akivel Szé­kes­fe­hér­vá­ron már többször dolgoztatok együtt.
H. I.: Újabb és újabb szeletek nyílnak meg az életünkből, egyre többet tudunk meg egymásról, minél többet dolgozunk együtt új karakterek megfejtésén. Egyre több történet kerül felszínre az életünkből, a múltunkból, ami közelebb visz egymáshoz. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek és persze nagyon izgulunk is.

Kolos István rendezi az előadást.
H. I.: Vele egy osztályban végeztünk a főiskolán. Később Balikó Tamással és Mácsai Pállal ők voltak színészdiplomával a zsebükben azok, akik a rendező szakot is elvégezték. Nagyon jó barátok vagyunk a szakmai életünkön túl is. Mondhatom, hogy ő a legjobb barátom, akire szinte testvérként tekintek. Mindenben megnéz, és mindig elfogulatlanul mond véleményt. Mindig számíthatok rá és úgy érzem, támaszkodhatok rá a munkában is. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem lesz engedékeny, és a lehető legtöbbet akarja majd kihozni belőlem, belőlünk. És mivel már nem kell ismerkednünk, kerülgetnünk egymást, van időnk csak a munkára koncentrálni.
Székesfehérváron a Csókos asszony bemutatója után mi vár még rád?
H. I.: A Rejtélyes viszonyok a Rózsavölgyi Szalon és a székesfehérvári színház koprodukciójában készül, vagyis mindkét helyen fogjuk játszani. Január közepén Fehérváron lesz új bemutatóm egy háromszereplős darabban. És miután tavaly az Operettszínházban átvettem Balikó Tamás szerepét az Abigélben, az évad második felében, szintén koprodukcióban, új szereplők beállásával a székesfehérvári színház is bemutatja Szabó Magda nagy sikerű művét.

Sok izgalmas feladat és megint sok ingázás.
H. I.: Ez ma már része az életemnek és addig, amíg ilyen feladatokat kapok, ehhez alkalmazkodom. A két éve bemutatott A fösvényt idén is játsszuk vendégségben Budapesten az Átrium Film-Színházban, de az Amadeus és a Hamlet is átkerült az új évadba, ami nagyon fontos, hiszen vidéki színházakban az a gyakorlat, hogy lemegy a 20–25 bérletes előadás, és utána újat kell készíteni. De szerencsére Székesfehérváron már harmadik éve tovább tudunk játszani meglévő előadásokat, mert máig nem tudom megszokni azt a keserűséget, amit akkor érzek, amikor el kell búcsúzni egy szereptől.

Azért nem nagyon van idő szomorkodni egy-egy darabtemetés után, hiszen mindig megtalálnak a sok­szí­nű, izgalmas új szerepek.
H. I.: Unatkozásról sosincs szó, de vannak kedves gyerekei az embernek és vannak még kedvesebbek, amiket jobban sajnál. Elsőre újdonság volt nekem ez a vidéki színházakra jellemző limitált széria, hiszen korábban 80–100 előadáshoz szoktam Budapesten. Az ideális férjet a Radnóti Színházban például 140-szer játszottuk, öt évadon keresztül. Kormányok jöttek-mentek, míg a mi előadásunk az utolsó pillanatig ugyanarról szólt, ugyanazt a szöveget mondtuk, ám az öt év alatt egyes mondatokra mindig másképp reagált a közönség. Ezeket nagyon érdekes volt megélni. Egyszerűen pazarlás, hogy a befektetett rengeteg munka csak úgy elszálljon harminc előadással. Ezért örülök annak, hogy még ha csak havi egy alkalommal is, de a Rózsavölgyi Szalonban is tovább tudjuk játszani Spiró György Elsötétítés című darabját, hiszen ez is bizonyítja, hogy rengeteg értékes produkció születik itt.