Szeretem feszegetni a határaimat
2016. január 01. / Szepesi Krisztina

Polyák Lillát leginkább musicalszínésznőként ismerhetjük a Madách és Operettszínház-beli alakításai nyomán, miközben ott van benne a popénekesnő is, és még számtalan szín, amiből minél többet szeretne megmutatni a közönségnek. December 6-án Szulák Andreával és Náray Erikával adnak elő Barbra Streisand-dalokat a Budapest Kongresszusi Központban az Evergreen című esten vonósokkal kiegészített nagyzenekarral.


Honnan jött az ötlet, hogy Barbra Streisand dalait énekeljétek?
P. L.: Két évvel ezelőtt készítettük el ezt az előadást a Stúdió 11 kíséretével hárman Szulák Andival és Náray Erikával a Zsidó Nyári Fesztiválra. Nagyon jól sikerült a koncert, és reméltük, hogy lehet folytatása. Sokáig fiókban feküdt az anyag, amit most nagy örömünkre december elején újra elővehetünk. A közeledő karácsony miatt pedig minden szempontból Evergreen lesz a koncert, hiszen nemcsak a fenyő örökzöld, de mára ezek a csodálatos dalok is azokká váltak.

Több szempontból is nagy fába vágtátok a fejszéteket.
P. L.: Jó csapat gyűlt össze erre a koncertre, akik szeretik a ki­hí­vá­so­kat, és úgy gondolom, hogy alkalmasak is vagyunk arra, hogy ezeket a dalokat, melyekhez nemcsak komoly hangi kvalitások kellenek, hanem színészi képességek is, mindannyian saját képünkre formálva jól tudjuk interpretálni. Andi és Erika is nagyon erős egyéniségű, komoly színésznők, nem is kívánhatnék jobb partnereket ehhez a zenei anyaghoz.

Melyek azok a dalok, amelyek igazán közel állnak hozzád?
P. L.: Nagyon nagy áttörés volt nekem, amikor néhány éve a Csináljuk a fesztivált című műsort meg­nyer­tem Streisand Woman in Love című dalával, ami azóta is a repertoáromat képezi a fellépéseken, és a szívem csücske is. Nagyon régen énekeltem és időről időre egyre gyakrabban előkerül egy másik dala is, ami bár sebeket tép fel bennem, úgy gondolom, a korral egyre nagyobb szükség van erre, hogy még többet adhassak magamból. A Yentlből a Papa, Can You Hear Me? azért áll ilyen közel hozzám, mert tizenegy évesen veszítettem el az édesapámat, és ez a veszteség mindig benne lesz az összes alakításomban, és talán soha nem lesz teljesen feldolgozható. Amikor ezt a dalt eléneklem, azt érzem, a lelkem egyik legmélyebb fájdalmát teszem ki a színpadra, és remélem ez a közönséghez is eljut. Épp ezért nem pa­zar­lom, szórom szét ezt az érzést, hanem csak akkor veszem elő, ha igazán helye van, és ez a koncert is ilyen.

Érdekes, hogy Streisandhoz hasonlóan benned is megvan az énekesnői és a zenés színésznői vonal is.
P. L.: Ha párhuzamot szeretnék vonni, akkor mondhatnék Jennifer Lopeztől Justin Timberlake-en át bárkit, hiszen a tengerentúlon sokkal jellemzőbb, hogy előadóművészek sok műfajban próbálják ki magukat és válnak sikeressé, mint Magyarországon. Én hozzájuk hasonlóan szeretem feszegetni a határaimat és ezzel igyekszem elkerülni a színésznői vagy a popénekesnői sablont. Streisand úttörője volt ennek a sokoldalúságnak az Egyesült Államokban, és itthon talán nekem is sikerül a képességeimet a lehető legtöbb műfajban kiaknázni.
Téged azért elég sokszor tesznek a musicalénekesnő skatulyájába, miközben a színművészetin prózai szakon végeztél.
P. L.: Sokan vannak, akik más szakon végeztek, mint amit most csinálnak, de a skatulya ott kezdődik, amikor elindul a pályád, és úgy látják, valamire predesztinálva vagy. Én a diploma után rögtön elszerződtem külföldre musicaleket játszani, és amikor három év múlva visszajöttem, már mindenki musicalszínésznőnek tartott, és a környékére nem mehettem egyetlen prózai szerepnek sem. De aztán lehetőségem nyílt filmben szerepelni, amiben kipróbálhattam a prózát is, és mostanában egyre több olyan musical készül itthon, amiket inkább zenés vígjátéknak hívnék, mivel sok prózai jelenetet írnak a dalok mellé. Itt már elkezdhetek kibontakozni más irányba is, és van lehetőségem úgy felépíteni egy jelenetet, hogy nem énekelek közben.

A popénekesnői karriered milyen helyet foglal el a színház mellett?
P. L.: Nem szeretném mindenáron az egyik vonalat erősíteni, és egyébként is azt gondolom, hogy az elmúlt húsz év nyomán a színház az én bázisom, és minden abból indul ki. Nem is lenne jó, ha ezt megpróbálnám eldobni vagy háttérbe szorítani azért, hogy valamiféle irreális popkarrierbe kezdjek. De úgy vélem, van keresnivalóm a poppiacon, és nagyon szeretem is ezeket a dalokat.

Vagyis minél többféle helyzetet szeretnél megélni?
P. L.: Mindegyik iránynál más részemet használom fel. Popénekesnőként Polyák Lillaként állok a színpadon a saját egyéniségemmel, lehet interaktív a kommunikáció, miközben a saját dalaimon keresztül megmutathatom, én milyen vagyok. Ha egy szerepbe bújok, akkor is ott vagyok benne, de csak egy kis részemmel. Hiszen nem vagyok olyan gonosz, mint például Mrs. Danvers a Rebeccában, de a sötét oldal bennem is ott van, ahogy mindenkiben, és ezt nagyítom fel. A vígjátékoknál pedig a humoros énem kerül előtérbe. Végül soha nem tudom meghazudtolni önmagam, hiszen mindig én állok ott, egyfajta belső magot használva, annak minden egyes színével. Ezekhez, ha szerepekről beszélünk, az éneket esz­köz­ként használom, popelőadóként pedig a dal maga a legfontosabb. Sok minden van még bennem, és bízom benne, hogy idővel még többet megmutathatok magamból.

A rengeteg feladat mellett pedig ott van a család is.
P. L.: Két gyerek nevelése önmagában is huszonnégy órás program, ami nekem egyáltalán nem teher. Épp ezért is iszonyatosan tudok örülni a csendesebb időszakoknak, amikor háziasszony és családanya lehetek teljes egészében. Ezek az időszakok fel is töltenek, hogy aztán újabb feladatokba ugorhassak fejest.