2016. február 05. / DD
Amikor Kurt Russell nekihajtott a Halálbiztosban a tinilányoknak, majd Uma Thurman kaszkadőre elkezdte üldözni, elhangzott a hadüzenet a CGI-komputerfilmek és a régi idők izzadság-vér és egyéb kipárolgásokkal terhes világa közt. Stallone is azzal kezdte el újabb filmjeit, hogy itt, ami
robban, az tényleg robban. Most pedig itt egy film, amelynek rendezője arról beszélt, ha mindenki a zöld háttér előtt köt ki, mindenki nagyon boldog és elégedett lesz, csak a film lesz egy rakás szar. Ezért aztán, amit látunk, megtörténik – ez volt az alapelv. És nem Stallone szintjén, sokkal inkább emlékezhetünk Tarr Béla ambícióira, amikor A torinói ló felvételein nehezítette meg színészei dolgát.
De míg Derzsi Jánosnak még csak a forró krumplit kellett a kacskább kezével megpucolni, Leonardo DiCaprióra és Tom Hardyra meg a többiekre sokkal nehezebb feladat várt. Talán nem lesz színész, akinek többet kellett szenvednie egy Oscarért, mint a többször is pofára esett DiCapriónak, mondhatnánk gonoszul, elvégre De Nirónak csak harminc kilót kellett híznia a Dühöngő bikához, Leónak pedig harminc fokokat kell elviselnie mínuszban.
De miről is van szó? Inárritu westernt csinált, és akkor már nem kispályázik, hisz nem szokása. Pörgősebb és vészterhesebb kezdést már régen láttunk, amely előre is vetíti, mire számíthatunk: a kamera a rendező keringősen légies, mégis súlyos módján gördülve láttatja hosszú snittekben, ahogy az egyáltalán nem olyan Old Shatterhand-os prémvadász társaságra lecsapnak az egyáltalán nem Gojko Mitic-szerű őslakosok. Innentől pedig átveszi a főszerepet a hideg, a menekülés, a táj és az emberfaj sárkányfogveteménye.
Nézni is rossz, amikor DiCaprio sokadszor lép bele egy úgy ötfokos folyóvízbe, az emberben pedig csak olykor-olykor nyilall bele, hogy itt akkor tulajdonképpen egy filmnek álcázott extrémsport show-műsort látunk-e, vagy nem. Inárritu gyakorlatilag végig fenn tudja tartani a kezdetekkor kialakított hangulatot, Hardy és DiCaprio (főleg az első, na, nehogy megint pórul járjon Leo!) mind emberileg, mind színészileg odateszi magát. Túlzások persze vannak, de működnek, nem tűnnek fel. Ahogy a két és fél órás filmidő sem terhes – köszönhető ez másodsorban a tájnak, amely négy országból tevődött össze, avagy gondoljunk csak bele, hogy ennek a filmnek Argentínába kellett mennie, mert Kanadában túl meleg volt…
Régi mozi vs. komputermozi? Az biztos, hogy az emberpróbáló, szinte kínzással felérő forgatási időszakkal jellemzett A visszatérő komoly érvként hat az előbbi mellett. De az is biztos, hogy nem sokan fogják ezt az utat választani, és nemcsak a nehézségek, hanem az esztétikum miatt sem, mert van, amikor a könnyebb út a nehezebb. De szögezzük le, A visszatérő erős mozi, zsigerekig ható film, és nem csak a produkciós feltételek ismeretében emeli meg előtte a kalapját a nézője s főleg a reumatológusa.
A visszatérő (16)
(The Revenant)
Amerika, feliratos film
Rendező: Alejandro González Inárritu
Főszereplők: Tom Hardy, Leonardo DiCaprio, Domhnall Gleeson, Will Poulter
151 perc
Forgalmazó: InterCom
Már a mozikban
robban, az tényleg robban. Most pedig itt egy film, amelynek rendezője arról beszélt, ha mindenki a zöld háttér előtt köt ki, mindenki nagyon boldog és elégedett lesz, csak a film lesz egy rakás szar. Ezért aztán, amit látunk, megtörténik – ez volt az alapelv. És nem Stallone szintjén, sokkal inkább emlékezhetünk Tarr Béla ambícióira, amikor A torinói ló felvételein nehezítette meg színészei dolgát.
De míg Derzsi Jánosnak még csak a forró krumplit kellett a kacskább kezével megpucolni, Leonardo DiCaprióra és Tom Hardyra meg a többiekre sokkal nehezebb feladat várt. Talán nem lesz színész, akinek többet kellett szenvednie egy Oscarért, mint a többször is pofára esett DiCapriónak, mondhatnánk gonoszul, elvégre De Nirónak csak harminc kilót kellett híznia a Dühöngő bikához, Leónak pedig harminc fokokat kell elviselnie mínuszban.
De miről is van szó? Inárritu westernt csinált, és akkor már nem kispályázik, hisz nem szokása. Pörgősebb és vészterhesebb kezdést már régen láttunk, amely előre is vetíti, mire számíthatunk: a kamera a rendező keringősen légies, mégis súlyos módján gördülve láttatja hosszú snittekben, ahogy az egyáltalán nem olyan Old Shatterhand-os prémvadász társaságra lecsapnak az egyáltalán nem Gojko Mitic-szerű őslakosok. Innentől pedig átveszi a főszerepet a hideg, a menekülés, a táj és az emberfaj sárkányfogveteménye.
Nézni is rossz, amikor DiCaprio sokadszor lép bele egy úgy ötfokos folyóvízbe, az emberben pedig csak olykor-olykor nyilall bele, hogy itt akkor tulajdonképpen egy filmnek álcázott extrémsport show-műsort látunk-e, vagy nem. Inárritu gyakorlatilag végig fenn tudja tartani a kezdetekkor kialakított hangulatot, Hardy és DiCaprio (főleg az első, na, nehogy megint pórul járjon Leo!) mind emberileg, mind színészileg odateszi magát. Túlzások persze vannak, de működnek, nem tűnnek fel. Ahogy a két és fél órás filmidő sem terhes – köszönhető ez másodsorban a tájnak, amely négy országból tevődött össze, avagy gondoljunk csak bele, hogy ennek a filmnek Argentínába kellett mennie, mert Kanadában túl meleg volt…
Régi mozi vs. komputermozi? Az biztos, hogy az emberpróbáló, szinte kínzással felérő forgatási időszakkal jellemzett A visszatérő komoly érvként hat az előbbi mellett. De az is biztos, hogy nem sokan fogják ezt az utat választani, és nemcsak a nehézségek, hanem az esztétikum miatt sem, mert van, amikor a könnyebb út a nehezebb. De szögezzük le, A visszatérő erős mozi, zsigerekig ható film, és nem csak a produkciós feltételek ismeretében emeli meg előtte a kalapját a nézője s főleg a reumatológusa.
A visszatérő (16)
(The Revenant)
Amerika, feliratos film
Rendező: Alejandro González Inárritu
Főszereplők: Tom Hardy, Leonardo DiCaprio, Domhnall Gleeson, Will Poulter
151 perc
Forgalmazó: InterCom
Már a mozikban