Fonó Szalon / V. Wine & Violin Hegedűkészítők Szalonja
2016. február 26. /

Február utolsó két hétvégéjén rendezik meg hagyományosan a Fonóban a Fonó Szalont, amely a téli estéken remek koncertekkel, szalonbeszélgetésekkel, az utolsó februári hétvégén pedig hangszerkiállítással, a Hegedűkészítők Szalonjával várja az érdeklődőket.

Idén olyan művészek lesznek a Fonó Szalon vendégei, mint Dresch Mihály és vonós kvartettje, a Csoóri Sándor vezette Ádám István Emlékzenekar, a klasszikus zenei programban pedig a Keller Quartet lép fel, és vendégül látják a Hodinka Vonósnégyest is.
Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon termeli termékeit, ahol a mester keze munkája döntő jelentőségű. Ezek egyike a hegedűkészítőé, a másik személyességet igénylő szakma pedig a borászoké. Az ötödik alkalommal megrendezett Wine & Violin Hegedűkészítők Szalonján hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be, az esti koncerteken pedig világhírű művészek és remekművek szólalnak meg. A kiállított vonós hangszereket kézbe lehet venni, ki lehet próbálni; hegedűk titkai nyílnak meg a látogatók előtt, miközben a móri Csetvei Pincészet borait kóstolgathatjuk. A hegedűlakk narancsaranya, a borok fehértől a mélyvörösig tartó árnyalatai és az igényes mesterek munkái találkoznak a Hegedűkészítők Szalonjában.
„Egy hegedű megalkotásához, mint egy jó bor elkészítéséhez, szükséges a megfelelő alapanyag, a tudás, elkötelezettség, valamint a szakmánk iránti alázat és tisztelet. Az elkészült hangszerek mind egyediek, a készítők sajátos vonásait hordozzák magukban. Fontos a különböző részletek alapos kidolgozása egy tökéletes tárgy megalkotásához, ami az emberi érzékeket próbálja maximálisan kielégíteni. Ezzel a gondolkozással igyekszünk a magyar hegedűkészítést újra felvirágoztatni. Jöjjenek és találják meg a számukra legmegfelelőbb hangszert és beszélgessenek kötetlenül készítőikkel egy finom bor társaságában!” (Faragó-Thököly Márton)
Kiállító hegedűkészítők: Adonyi Iván, Bárdi Szabolcs, Etzler Bernd, Faragó-Thököly Márton, Ficsor Gergely, Gollob Balázs, Guminár Tamás, Holló Bence, Lakatos László, Popara Nikola.

További információ: www.fono.hu
02. 19–20.: Fonó Szalon
02. 27–28.: Wine & Violin Hegedűkészítők Szalonja