Egy karizmatikus művész, négy LED-fal, sok-sok zene
2016. Április 25. / P. Á.

Számos úton próbálják a muzsikusok a gyerekekhez közel hozni a zene varázslatos világát. A feladat nem könnyű, hiszen többségük a naponta változó technikai eszközök bűvöletében él. Az
aegyik legizgalmasabb próbálkozás, mely komplex audiovizuális élményt kínál, Szentpéteri Csilla zon­go­ra­mű­vész nevéhez kötődik. A művésznővel a „Láttad-e már a zenét?” címen indult koncertsorozat ötletének megszületéséről, a koncerteken szerzett élményeiről beszélgettünk.

Közel egy éve indult útjára műfajokon átívelő, országos ifjúsági kon­cert­so­ro­za­ta. Mi motiválta az egyedülálló sorozat létrehozásában?
Sz. Cs.: Az internet, okostelefonok, 3D-s filmek világában a 21. szá­zad gyerekének ingerküszöbe nagyon magas. Ha szeretnénk, hogy bármit tudjanak még Mozartról, Vivaldiról, Liszt Ferencről, hogy ne műanyagzenét hallgassanak, s ösztönözzük őket a zenélésre, akkor túl kell lépnünk a kőbe vésett komolyzenei szabályokon, és olyan koncertet kell eléjük tárni, ami komplex audiovizuális élményt nyújt nekik. Eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha ezek a nagy zeneszerzők időgéppel ideutaznának, és mai hangzásvilágban, műfaji megkötés nélkül komponálnának. Hiszem, hogy nincs komoly- vagy könnyűzene, egyetemes zene létezik, mely vagy eljut a lélekhez, vagy hidegen hagyja. Misszióm, hogy a zene mindennapunk része legyen, vallom, hogy minden zenei stílus alapja a klasszikus zenei képzés. A zenei stílusokkal azt is bebizonyítjuk, ha a gyerekekben van nyitottság, akkor segítőkész tanárokkal, bárkiből lehet Chick Corea, Al Di Meola, Diana Krall. Az a legfontosabb, hogy zenéljen, s a zenén keresztül formálja jellemét, érezze a zene felszabadító arcát.

A sorozatban minden városban fellépnek helyi fiatalok és zenetanárok egy-egy mű eredeti bemutatásánál. Hogyan fogadják a lehetőséget, hogy Önnel és zenésztársaival egy színpadon közreműködhetnek egy ilyen nagyszabású koncerten?
Sz. Cs.: Hatalmas élmény nekik, el sem hiszik. Fotózunk, amit nyomban feltesznek a közösségi ol­da­luk­ra. Napokkal korábban utazom az adott városba, hogy megismerkedjek velük, rögtön kialakul a szimpátia, és gőzerővel készülnek, óriási motiváció nekik. Rengeteg tehetség van, sokszor annyian jelentkeznek, hogy csak kapkodom a fejem.

Abban biztos vagyok, hogy nagy élvezettel hallgatják a gyerekek az örömzenélést, a játékos zenetörténeti ismeretterjesztést, különösen egy olyan magával ragadó muzsikustól, mint Ön. De hogy sikerül őket motiválnia, hogy a zene hatására elmondják saját gondolataikat, beszámoljanak az érzéseikről?
Sz. Cs.: Játékosan. A program része, hogy korábban elküldjük a zenéimet, amire készíthetnek rajzot, festményt, írhatnak verset, fogalmazást. A koncerten mesélek az érzéseimről, arról, hogy mikor láttam először a zenét, hogyan nyitotta ki az instrumentális zene a fantáziavilágomat. Amióta elindult a sorozat, közel hétezer diák jelölt be a közösségi oldalamon, s rendszeresen megosztják velem féltett titkaikat, tanácsot kérnek, azt írják, hogy életük legnagyobb élményét kapták tőlünk.

Saját átirataiban szólaltatja meg formabontó módon a klasszikus szerzők műveit. Izgalmas párhuzamokat von zeneszerzők és stílusok között. Említette korábban, hogy sokat olvas ebben a témában is. A diákok vevők ezekre a gondolatokra?
Sz. Cs.: Figyelemmel hallgatják, ahogy pl. Csajkovszkij és a blues egyidejűségéről beszélek. Amikor A hattyúk tava íródott, afroamerikai közösségekben már szólt a blues. Mozart öntörvényű alkotó volt, a rock is ilyen. Vivaldi szemléltette először zenéjében a természet szépségét, a Vihar tétel alatt hadihajók kerülnek hatalmas viharba a LED-falakon. Haydn Menüettjeire táncolt annak idején a nemesi udvar, akkor az volt a diszkó. És a 8. napon című saját szerzeményemben eljutunk az édenkerttől a mai rohanó világig, és így tovább. Érdekes történetekkel támasztom alá mindezt.

Egyedülálló látványvilág tárul a diákok elé, LED-falakon zenére komponált filmek, vizualizációk. Hogy fogadták a gyerekek?
Sz. Cs.: Készítettünk egy intrót, rögzítettük kamerákkal a hatást, és azt láttuk, hogy ütemesen jár kezük-lábuk, tátva marad a szájuk, mosolyognak, boldogok. A tanárok aggódtak a koncertek előtt, féltek, hogy nem bírnak majd velük, mert rossz tapasztalatuk van. És megtörtént a csoda, 90 percig úgy hallgattak bennünket, hogy a tanárok haza is mehettek volna. Vastaps, ováció kíséri minden koncertünket, nem akarnak elengedni bennünket. Másnap a suliban leírják az érzéseiket, s elküldik az élménybeszámolókat. Nekem ez a legnagyobb elismerés, eljutni a gyerekek lelkéhez, ingerküszöbéhez.
Kik készítik a képi világot?
Sz. Cs.: A férjem, Fülöp Csaba készíti az összes filmet. Nagyon nagy munka, komoly elmélyülést igényel, hogy mindegyik átiratom, szerzeményem illeszkedjen a zenéhez. Hisz abban, hogy a látványnak egységesnek kell lennie, a zene dinamikáját, hangulatát kell erősíteni vagy éppen megnyugtatni. Zseniális művész, hihetetlen érzékenységgel és szakmai tudással állította össze ezt a négy LED-falból álló látványvilágot.

Ön ismert és elismert zongoraművészként lépett erre a rendkívül innovatív útra. Mit gondol, hogy lehet elér­ni, hogy a zene jelen legyen azoknak a gyerekeknek az életében is, akik nem jutnak el hang­ver­se­nyekre?
Sz. Cs.: Azon dolgozom, hogy mindenki eljuthasson a koncertünkre, s utána folyamatosan hallgassanak igényes zenéket. Küldök az iskoláknak zenéket, és kérem a tanárokat, hogy mutassák meg a gye­re­kek­nek, kérdezzék meg őket, hogy miért tetszik nekik, s modellezzék azon a szolfézst, a ritmust, a hang­ne­met. Aztán mutassa meg a tanár, hogy ő mit szeret, s miért. Jó lenne a 21. századtól visszafelé megérkezni Bachhoz.

Kik alkotják a Szentpéteri Csilla & Bandet?
Sz. Cs.: Kiváló zenésztársaim vannak: Kormos János klasszikus és elektromos gitáron, Kovács Ferenc jazztrombitán, hegedűn, Szendőfi Balázs basszusgitáron, Kovács Norbert dobokon, Takács Márton ütőhangszereken játszik, a vonósnégyesünk pedig mindig a helyiekből alakul.

Mit üzen a 21. század zenehallgatóinak, pedagógusoknak, diákoknak?
Sz. CS.: A zenét nem kell érteni, csak érezni, élvezni, hagyni, hogy áradjanak érzéseink, gondolataink. Kodály Zoltánnal élve: aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.