Klasszikus mögött modern
2016. Április 25. / Gősi Lilla

Készül a Virtuózok második szériája, a fiatal zenei tehetségek idén áprilistól ismét képernyőre kerülnek. A komolyzenei tehetségkutató műsor producere, Peller Mariann többek között arról mesélt, miként lett az egykori kis ötletből világsiker.

Zajlanak a második Virtuózok válogatói. Hogy lehet bejutni?
P. M.: A több ezer beküldött videoanyag előszelektálása után azokat a gyerekeket hívjuk be a válogatóra, akiket érdekesnek tart a zsűri, vagy akik valamilyen okból nem tudtak videót küldeni, de szeretnék ki­pró­bál­ni magukat. Neves művésztanárok – többek között Magyar Margit, Eckhardt Gábor, Kertesi Ingrid − foglalkoznak velük. A tehetségek tárháza határtalan, az előadások alatt sokszor ülünk tátott szájjal. A határon túl is castingoltunk, és egy jótékonysági koncertsorozat ke­re­té­ben három helyen játszottunk is Székelyföldön.

Vállalták, hogy az első műsor után sem engedik el a tehetségek ke­zét. Máig segítik őket?
P. M.: Ösztöndíjjal támogatjuk a fiatalokat, és a műsor óta számos koncerthelyszínre eljutottunk velük. Izgalmas külön programunk a Várkert Bazárban rendezett interaktív zenei kiállítás, ahol egy új, hologramos technika segítségével például Boros Misi köszönti a gyerekeket. Egyszerre oktató és szórakoztató jellegű. Játékos feladatokban lehet megismerkedni a hangszerekkel, és a televízió stúdiójának mintájára berendeztünk egy mini stúdiót is. Van backstage, smink, színpad, fel­lé­pés, fotózás. Ideális helyszín a Várkert Bazár, hasonlít magához a produkcióhoz: a klasszikus köntös modern belsőt takar.

A Várkert Bazár multifunkcionális koncerttermében tematikus koncertsorozatot is rendeznek, a Virtuózok Viadalát. Ennek ki a célcsoportja?
P. M.: Elsősorban azok a fiatalok, akik nem találkoztak még komolyzenével. Minden alkalommal egy hangszer − zongora, cselló, hegedű, hárfa, harmonika – kerül középpontba. A koncert első öt percében nem látni a két előadót, aki mindig egy magyar és egy meghívott, külföldi fiatal. Ők párbajoznak, majd a közönség szavaz. A klasszikusok mellett felcsendültek már John Williams Oscar-díjas zeneszerző filmzenéi, és zenélt már itt Alexander Rybak, fehérorosz származású, Norvégiában élő énekes-hegedűművész is, aki 2009-ben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.

Sikerül elvarázsolni a fiatalokat?
P. M.: Büszkék vagyunk rá, hogy a koncertjeink látogatóinak harminc százaléka gyerek. Az elmúlt másfél évben, a műsor óta tizennégy százalékkal nőtt a zeneiskolai tanulók száma. Maga a produkció 3,1 millió embert ért el, ami a közszolgálati tévén óriási szám.
Az elsőhöz képest változtatnak a második évadban?
P. M.: Lesz egy-két újdonság, de alapjaiban maradnak a régi vonások: a virtuóz gyerekek mellett vendégfellépők, közös zenélés, örömzene. A tehetségek lesznek mások. Nagyon nehéz lesz egy „második Boros Misit” találnunk, aki a Virtuózok arca, és minden szempontból egy tündér. Nagyon elhivatott, ahogy a többi kis virtuóz is! Amikor külföldi koncertre utazunk, a gyerekeknek az az első, hogy a gyakorlásra alkalmas koncerttermet keresnek. A napi négy-öt, esetenként hat óra gyakorlás az életük elemi része, akár a sportolóknak az edzés. Le a kalappal előttük. Ráadásul nem szállhat a fejükbe a dicsőség, pedig szétszedi őket a közönség, sorba állnak hozzájuk autogramért, és rengeteg pozitív visszajelzést kapnak az interneten is. Fejlődnek, igyekeznek egyre nehezebb műveket megtanulni. Legutóbb Sándor Zoli Paganinitől adott elő, ami a zeneirodalom egyik csúcsa. Februárban Plácido Domingo a Zeneakadémián találkozott kis művészeinkkel, Gyöngyösi Ivett zongorázott neki. Domingo le volt nyűgözve, és nagy jövőt jósolt a Virtuózoknak.

Mikor láthatjuk képernyőn a műsort?
P. M.: Április 15-én lesz az első adás, június 3-án a finálé. Június 5-én pedig egy gálakoncerttel készülünk az Arénában.

Visszatérve a kezdetekhez, honnan jött az alapötlet?
P. M.: Én találtam ki, de a gondolat csak az első szikra volt, egy komoly kreatív csapat segített populáris műsorformába önteni. Rengeteg munka, hit és segítő kellett a megvalósításához. Közgazdász végzettségem van, és sokáig komolyzenei koncertek szervezésével foglalkoztam, turnékat szerveztem, külföldre vittem zenekarokat. Ekkor tűnt fel, hogy mind a zenészek, mind a közönség öregszik – fiatalítani kellene. Komolyzene-rajongóként fájt, hogy még a saját gyerekeimet és a barátaimat is nehezen tudtam rávenni, hogy egy-egy komolyzenei koncertre elkísérjenek. Sikerként könyveltem el, amikor a Virtuózok harmadik adása után a kamasz fiam közölte, hogy már nemcsak azért nézi, mert én találtam ki, hanem mert tetszik neki. Sokan a műsor hatására kezdtek foglalkozni a zenével, mások ezután tértek vissza hozzá. Ma minden második magyar ember tudja, mi az a Virtuózok. Nagy dolog, hogy nemzetközileg is érdeklődnek, megkeresett bennünket egy nagy tengerentúli cég, hogy megvenné és külföldön is bemutatná a műsorformátumot.