Szellemi táplálék kőszegi tálalásban
2016. június 01. / Jónás Ágnes

Idén is bő két hónapig, június 4-től augusztus 7-ig dúskálhatunk a jobbnál jobb ven­dége­lőa­dá­sok­ban, a kőszegi kötődésű előadók produkcióiban, és nem marad el a már hagyománnyá vált saját bemutató sem. Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója a művészeti értékek közvetítése mellett az össztársadalmi és a mentális egészségápolást is fontos feladatnak tartja.

Minden nyáron előszeretettel nyúlnak közismert és szeretett klasszi­ku­sok darabjaihoz, hogy aztán azokat újrafogalmazva állítsák szín­pad­ra. Idén nyáron milyen nagyszínházi bemutatóval kedveskednek a nagyérdeműnek?
P. Z.: Carlo Goldoni Terecske című komédiáját mutatjuk be. Minden al­ka­lom­mal igyekszünk olyan darabot színpadra állítani, amely va­lami­lyen módon Kőszeghez is köthető. Goldoni azért képes minden egyes darabjával üzenni a mának, mert a cselekmény helyszíne szabadon behelyettesíthető, tulajdonképpen bárhol játszódhat, akár a mi vá­ro­sunk­ban is. A darab egy olyan mikrovilágot mutat be, amelyben min­den­ki ismeri a másikat, ahol az emberek szeretik és gyűlölik, kedvelik és kevésbé kedvelik egymást. A történet főszereplője három fiatalabb és három idősebb hölgy, akik különböző motivációtól vezérelve sze­ret­né­nek minél előbb megfelelő férfipartnerre, pontosabban férje szert tenni. A darabbeli városka hétköznapjait megismerve önmagunkhoz juthatunk közelebb, szembesülhetünk a kapcsolatainkban felmerülő prob­lé­mák­kal. A darab egyszerre kínál feloldozást és megoldást: rádöbbenhetünk arra, hogy gondjainkkal korántsem vagyunk egyedül.

Budapest és Kőszeg között vendégelőadásokkal vernek hidat. Mely darabok kerülnek az „import re­per­toár­te­rítékre”?
P. Z.: Idén is törekszünk a műfaji sokszínűségre, illetve a rendelkezésünkre álló terek kihasználására: komolyzenei sorozatunknak templom ad helyet, a szórakoztató és zenés előadásokkal a Várszínház csodálatos akusztikájú udvarát töltjük meg. Itt lesz látható többek között az Indul a bakterház zenés változata és a Botrány az operában. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Gyertyafényes Kamarazenei Koncert keretében a Kőszegi Vonósok zenélnek. A nyáresti levegővel együtt szívhatják magukba a nézők az operettélményt is, ezúttal a Marica grófnővel kedveskedünk. A budapesti Belvárosi Színházban nagy sikerrel bemutatott, Znamenák István rendezésében készült Száll a kakukk fészkére című darabot is városunk színpadára hozzuk. Tenki Réka főszereplésével lesz látható az Egyasszony című monodráma. Képzőművészeti csemegével június 4-től kedveskedünk: a Kőszegi Várszínház nyári programja Gyarmathy Ágnes díszlet- és jelmeztervező kiállításával nyit, ez egész évadban megtekinthető lesz.

A fiatalabb generáció szórakoztatását, szellemi táplálását is szívügyüknek tekintik.
P. Z.: Nálunk a legkisebbek sem maradhatnak ki a jóból! Csecsemőszínházunk olyanoknak kedvez, akik beszélni még ugyan nem tudnak, de már képesek a maguk szintjén részt venni a produkciókban. Előjátéka ez annak a gyermekbérlet-sorozatnak, amelyet több mint négyszáz idősebb gyerek használ ki nálunk évközben. A nagyobbaknak a Magyar Népmese Színház kínál előadásokat, a piactéren játékokból és pamfletekből csemegézhetnek az ifjú járókelők, Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából pedig A fából faragott királyfival invitáljuk interaktív zenés előadásra a fiatalokat.
Mely kőszegi kötődésű előadókkal dolgoznak idén?
P. Z.: Gergye Krisztián kőszegi születésű, éppen ezért érezzük kötelességünknek, hogy szülővárosában is mutassunk be a darabjaiból. Ezúttal a Müpában 2015-ben bemutatott Kokoschka babáját élvezheti a közönség. A grandiózus táncprodukció technikai és műszaki tekintetben egyaránt nagy kihívás elé állít bennünket, szervezőket. Kamaraprodukciónk ezúttal Hindi Brooks romance.comja lesz Molnár Piroska főszereplésével. Visszatérő művészünk ő, remélem, hogy az itt aratott sikerei is közrejátszottak abban, hogy a Nemzet Színésze címmel tüntették ki. Titkot árulok el, de a büszkeség vezérel: a színművésznő családjának vörösbor-beszállítója is kőszegi. Hollósi Frigyesről – szintén rengeteget játszott a Várszínház színpadán, életének utolsó évében két bemutatónkban is közreműködött még – minden évben megemlékezünk. Színházunk művészei emlékest keretében dalokat, verseket adnak elő a tiszteletére. Emlékét nemcsak mi, hanem a Hollósi-kávé (hosszú kávé hideg tejjel, két cukorral) is őrzi Kőszeg egyik kávéházban, amelyet kutyájával rendszeresen látogatott.

A Várszínház a maga két hónapos rendezvénysorozatával kétségkívül a kulturális élvezetek halmozásának terepe, de milyen egyéb „profitra” tehetnek még szert a látogatók az itt eltöltött idő során?
P. Z.: A Kőszeg kínálta látnivalók, a kellemes atmoszféra eleve óriási vonzerővel bír, és bízunk abban, hogy ez a csáberő a Várszínházra is átragad. Azt tapasztaltam, hogy az emberek a városunkba látogatásukkor szeretik összekötni a kellemest a hasznossal: az épületek és a természeti környezet felfedezése mellett a művészeti értékeket is előszeretettel fedezik fel, és színházi előadásainkat is szívesen látogatják. Az idei évben is megválasztjuk a Várszínház borát, mellyel az előadás szünetében koccinthatnak a színházlátogatók. A szünetben a vár időszaki kiállításai is megtekinthetők.

Ha egy év múlva beszélgetnénk, mivel lenne elégedett?
P. Z.: Annak idején Réz András egy itteni filmszemlén mondta azt, hogy egy jó film kitart a következő sarokig, a nagyon jó két sarokig, az átlag feletti pedig akár a Fő térig is. Ha nekünk ezt a színházunkra nézve sikerül megvalósítanunk, azt gondolom, elértük a célunkat. Hiszem, hogy mindenkinek hasznára válik, ha kilép a hétköznapok taposómalmából, a stresszes otthoni környezetből, és ellátogat egy olyan miliőbe, ahol lelket és szellemet feltöltő élményekkel gazdagodhat. Reméljük, a Fő térig…