2016. augusztus 04. / Dercsényi Dávid
Mozikban Atom Egoyan új filmje, az Emlékezz! Mi kell ahhoz, hogy egy bosszúfilm aggastyánokkal is működjön? Hogy jönnek ide a nácivadászok? Szétnéztünk Egoyan enteriőrökben és erotikában gazdag múltjában és aggastyánokkal teli jelenében.
Beszélhetünk-e emlékezetpolitikáról egy demens ember esetében? A tiszteletlenség határát súroló kérdést Atom Egoyan teszi fel: Zev, azaz Christopher Plummer feleségét keresi ébredés után, majd szomorúan kell konstatálnia, hogy Ruth bizony egy hete eltávozott az élők sorából. És minden ébredés után így jár. A múlt egy darabja konokul beragad neki, és pár percig nem tudja, hol van. Sok ideje nincsen a tűnődésre, mert az idősek otthonában, ahol él, társa, jó barátja, Max átad neki egy levelet. Zev elolvasva rájön, hogy küldetése van: meg kell találnia azt az embert, aki sok-sok évvel ezelőtt az auschwitzi haláltáborban Blockführer volt, és meg kell ölnie, bosszút kell rajta állnia, mivel kiirtotta az egész családját.
[kep3]
Max tolószékes, az orrába külön kell csövön vezetni a levegőt – az öreg Martin Landau emlékezeteset alakít. Plummer is jól hozza a 90 évhez közelítő vénembert. Rájuk alapítani bosszúfilmet – erős felszisszenés. De Egoyantól már megszoktuk, hogy jól bánik a feszültségkeltéssel, emlékezhetünk, az erotikus vibrálással teli Chloe – A kísértés iskolája milyen jól spilázta a nézőt. Az igazság fogságában 70-es évekbeli enteriőrjeiben elmerülő Egoyan pedig azt példázza, milyen biztos kézzel vegyíti az abszurdot bármilyen műfajban és helyzetben.
Mindkettő elengedhetetlen ahhoz, hogy az Emlékezz! működjön. Ha egy kicsit is elcsúsznának az arányok, a film valóban elviccelne egy fontos témát, a történelmi igazságtételét. De Egoyan nem hibázik, sorra lövi be a ziccereket: ahogy a kis túlzással a nevét is csak papír alapján ismerő Zev minden további nélkül vesz egy csinos kézifegyvert, majd elkezdi látogatni a vélt náci lágertiszteket.
A kairói születésű, de kanadai állampolgár Egoyan nem kíméli a szomszédos USA viszonyait: ki tudja, nem lakik-e egy hajdani vagy jelenlegi náci a szomszédodban, a kanadai
határon Zev gond nélkül átcsempészheti a fegyverét. És persze a helyzetből fakadó gegeket sem hagyja ki: képzeljük csak el, egy holokauszt-túlélő, aki a barátja leveléből tudja csak a saját személyiségét naponta összerakni, arra ébred egy vadidegen házban, hogy fölötte nagy horogkeresztes náci zászló lóg a falon. Hogyan tovább? És ilyen helyzetek sorjáznak egymás után. Egy demens bosszúálló elég abszurd jelenség.
De persze Egoyan filmje nem a poénokról szól, hanem az emlékezet fontosságáról, és arról, az igazság előbb-utóbb utolér. Az olykor tényleg megkérdőjelezhető produktivitású mostani nácivadászatok, amelyek vitatható propagandaértékű felvételekkel tudósítanak arról, hogy egykori lágerőr aggastyánokat visznek el bilincsbe verve, tökéletes témát jelentenek ehhez.
Christopher Plummer szokás szerint nagyot alakít, és Landau is megindító aggastyánként. Mindketten sokat tesznek azért, hogy a tökéletesen felépített Emlékezz! a 2016-os hazai kínálat egyik legjobb, legizgalmasabb és legmegindítóbb filmje legyen.
Beszélhetünk-e emlékezetpolitikáról egy demens ember esetében? A tiszteletlenség határát súroló kérdést Atom Egoyan teszi fel: Zev, azaz Christopher Plummer feleségét keresi ébredés után, majd szomorúan kell konstatálnia, hogy Ruth bizony egy hete eltávozott az élők sorából. És minden ébredés után így jár. A múlt egy darabja konokul beragad neki, és pár percig nem tudja, hol van. Sok ideje nincsen a tűnődésre, mert az idősek otthonában, ahol él, társa, jó barátja, Max átad neki egy levelet. Zev elolvasva rájön, hogy küldetése van: meg kell találnia azt az embert, aki sok-sok évvel ezelőtt az auschwitzi haláltáborban Blockführer volt, és meg kell ölnie, bosszút kell rajta állnia, mivel kiirtotta az egész családját.
[kep3]
Max tolószékes, az orrába külön kell csövön vezetni a levegőt – az öreg Martin Landau emlékezeteset alakít. Plummer is jól hozza a 90 évhez közelítő vénembert. Rájuk alapítani bosszúfilmet – erős felszisszenés. De Egoyantól már megszoktuk, hogy jól bánik a feszültségkeltéssel, emlékezhetünk, az erotikus vibrálással teli Chloe – A kísértés iskolája milyen jól spilázta a nézőt. Az igazság fogságában 70-es évekbeli enteriőrjeiben elmerülő Egoyan pedig azt példázza, milyen biztos kézzel vegyíti az abszurdot bármilyen műfajban és helyzetben.
Mindkettő elengedhetetlen ahhoz, hogy az Emlékezz! működjön. Ha egy kicsit is elcsúsznának az arányok, a film valóban elviccelne egy fontos témát, a történelmi igazságtételét. De Egoyan nem hibázik, sorra lövi be a ziccereket: ahogy a kis túlzással a nevét is csak papír alapján ismerő Zev minden további nélkül vesz egy csinos kézifegyvert, majd elkezdi látogatni a vélt náci lágertiszteket.
A kairói születésű, de kanadai állampolgár Egoyan nem kíméli a szomszédos USA viszonyait: ki tudja, nem lakik-e egy hajdani vagy jelenlegi náci a szomszédodban, a kanadai
határon Zev gond nélkül átcsempészheti a fegyverét. És persze a helyzetből fakadó gegeket sem hagyja ki: képzeljük csak el, egy holokauszt-túlélő, aki a barátja leveléből tudja csak a saját személyiségét naponta összerakni, arra ébred egy vadidegen házban, hogy fölötte nagy horogkeresztes náci zászló lóg a falon. Hogyan tovább? És ilyen helyzetek sorjáznak egymás után. Egy demens bosszúálló elég abszurd jelenség. De persze Egoyan filmje nem a poénokról szól, hanem az emlékezet fontosságáról, és arról, az igazság előbb-utóbb utolér. Az olykor tényleg megkérdőjelezhető produktivitású mostani nácivadászatok, amelyek vitatható propagandaértékű felvételekkel tudósítanak arról, hogy egykori lágerőr aggastyánokat visznek el bilincsbe verve, tökéletes témát jelentenek ehhez.
Christopher Plummer szokás szerint nagyot alakít, és Landau is megindító aggastyánként. Mindketten sokat tesznek azért, hogy a tökéletesen felépített Emlékezz! a 2016-os hazai kínálat egyik legjobb, legizgalmasabb és legmegindítóbb filmje legyen.