Tíz Junior Primát díjazott az FHB Bank
2016. november 28. /

Az FHB Bank gondozásában immár a hetedik alkalommal adták át a színház- és filmművészek rangos elismerését, a Junior Prima Díjakat a Budapest Music Centerben. Évrőlévre emelkedik azon fiatal művészek száma, akik szakmai felkészültségükkel, sokrétű és magas színvonalú színházi és
filmes munkáikkal nehéz döntés elé állítják a zsűrit. Idén a jelentős kihívást azzal sikerült megoldani, hogy a tervezettnél többen, nyolcan részesüljenek a kiemelkedő díjban, és az elismerés történetében először két alkotópárost is a díjazottak közé választottak, ezáltal 2016-ban összesen 10 Junior Prima vehette át a díjat.

[kep3]

A díjazottak: Eke Angéla színművész – Nylon Group, szabadúszó; Szilágyi Csenge színművész – Víg­szín­ház; Benkó Bence rendező és Fábián Péter rendező – a k2 Színház alapítói; Boross Martin dramaturg, színházi vezető, rendező – STEREO Akt; Fehér Tibor színművész – Nemzeti Színház, Budapest; Lábodi Ádám színművész – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár; Vecsei Miklós színművész, dramaturg és ifj. Vidnyánszky Attila színművész,rendező; Wunderlich József színművész – Vígszínház.
Az FHB Bank által adományozott rangos elismeréseket odaítélő zsűri tagjai: Bálint András színész-rendező; Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja; Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója; Molnár Piroska, a Nemzet Színésze és Orlai Tibor színházi producer.