2016. december 16. / Gulya István
A „megtörtént eseményeken alapuló” film amennyit nyer a véren – emberek, hahó, ez a valóság! –, annyit veszít a vámon. Gúzsba kötött lábakkal kell táncolni, nem lehet nagy ívű tangómozdulatokat tenni, legfeljebb helyben toporgós szteppet járni.
De ezt is lehet jól csinálni. A Beépülve: Az Escobar-ügy ügyesen lépeget – még ha olykor becsúszik is egy-egy ütemhiba.
Pablo Escobar hatalma csúcsán a világ kokainkereskedelmének 80%-át tartotta ellenőrzése alatt, de egy ifjúkori lesittelésétől eltekintve sosem fogták perbe (mert a tanúkat, közreműködőket, rendőröket, ügyészeket, bírókat meggyilkoltatta). Egészen 1985-ig, amikor az Egyesült Államok első számú közellenségnek nyilvánította, és tapasztalt ügynökeivel hajszát nem indított utána. Robert Mazur (Bryan Cranston), az amerikai vámügy és kábítószer-ellenes hivatal embere javaslatára nem a drogot, hanem a pénz útját követték, ő maga is a fehérítésben jártas Bob Musella befektető bőrébe bújt, így a mosásban vétkes bankárokat is lefülelhették (nem meglepően e kusza szálak egészen az amerikai központi bankig, a FED-ig vezettek). Mazur/Musella az öntörvényű kollégával, Emir Abreu-val (John Leguizamo), az álmenyasszony-ügynöknővel, Kathy Ertzcel (Diane Kruger) és csapatával szívós meggyőző-munkával – és némi pénz-, több véráldozat révén – sikerrel be is épül (beszivárog, ahogy a film eredeti címe szól).
A forgatókönyvet Mazur könyve alapján Ellen Sue Brown írta, elsősorban az aprólékos csapdaépítésre koncentrálva. A „bűnfilm-specialista” rendező, Brad Furman (Az igazság ára, Vakszerencse) meg is hálálja az izgalmas alapanyagot, még ha ennek ára, néhány központi figurát leszámítva, a motivációk elnagyoltsága. A kettős élet kötelező köreit is pár kötelező klisével tudja le, de cserébe a hálót izgalmasan és kellő téttel szövi. A nyolcvanas évek designja (frizurák, ruhák, autók, zenék) pedig hibátlan.
Soha rosszabb „megtörtént eseményeken alapuló” filmet.
DVD
ADS Service
Kritika (3,5)
De ezt is lehet jól csinálni. A Beépülve: Az Escobar-ügy ügyesen lépeget – még ha olykor becsúszik is egy-egy ütemhiba.
Pablo Escobar hatalma csúcsán a világ kokainkereskedelmének 80%-át tartotta ellenőrzése alatt, de egy ifjúkori lesittelésétől eltekintve sosem fogták perbe (mert a tanúkat, közreműködőket, rendőröket, ügyészeket, bírókat meggyilkoltatta). Egészen 1985-ig, amikor az Egyesült Államok első számú közellenségnek nyilvánította, és tapasztalt ügynökeivel hajszát nem indított utána. Robert Mazur (Bryan Cranston), az amerikai vámügy és kábítószer-ellenes hivatal embere javaslatára nem a drogot, hanem a pénz útját követték, ő maga is a fehérítésben jártas Bob Musella befektető bőrébe bújt, így a mosásban vétkes bankárokat is lefülelhették (nem meglepően e kusza szálak egészen az amerikai központi bankig, a FED-ig vezettek). Mazur/Musella az öntörvényű kollégával, Emir Abreu-val (John Leguizamo), az álmenyasszony-ügynöknővel, Kathy Ertzcel (Diane Kruger) és csapatával szívós meggyőző-munkával – és némi pénz-, több véráldozat révén – sikerrel be is épül (beszivárog, ahogy a film eredeti címe szól).
A forgatókönyvet Mazur könyve alapján Ellen Sue Brown írta, elsősorban az aprólékos csapdaépítésre koncentrálva. A „bűnfilm-specialista” rendező, Brad Furman (Az igazság ára, Vakszerencse) meg is hálálja az izgalmas alapanyagot, még ha ennek ára, néhány központi figurát leszámítva, a motivációk elnagyoltsága. A kettős élet kötelező köreit is pár kötelező klisével tudja le, de cserébe a hálót izgalmasan és kellő téttel szövi. A nyolcvanas évek designja (frizurák, ruhák, autók, zenék) pedig hibátlan.
Soha rosszabb „megtörtént eseményeken alapuló” filmet.
DVD
ADS Service
Kritika (3,5)