2017. január 05. / Pavlovics Ágota
Egri Márta nagyszerű színésznő, eljátszotta a drámairodalom szinte összes jelentős szerepét, mindent tud a színházról, és láthatóan ugyanazzal a szenvedélyes hévvel műveli a szakmáját,
ahogy pályája kezdetén. A tatabányai Jászai Mari Színház társulatának tagját két önálló estjéről és arról kérdeztük, milyen feladatok várnak rá a közeljövőben.
Október 15-én mutattátok be a Jászai Mari Színházban A Sötétben Látó Tündért, amit Bagossy László írt népmesei elemekből, és könyvben is megjelent. Milyen egyedül állni a színpadon és varázsolni?
E. M.: A Bagossy László által írt szöveg gyönyörű, a feladat pedig azért volt kihívás számomra, mert nem játszottam még gyerekeknek. Eddig csak az unokáimnak meséltem, játszottam. A darabot Kolozsi Angéla rendezte. Érdekes élmény, hogy egy órán keresztül egyedül vagyok a színpadon. Az a dolgom, hogy elvarázsoljam a gyerekeket, nem vonom be őket a játékba, de le kell kötnöm folyamatosan a figyelmüket. A bemutató óta háromszor játszottam a darabot és úgy láttam, hogy nagyon figyeltek. Nem kérdeztek közbe, nem figyelmeztettek, ahogy tapogatóztam a sötétben. Azt gondolom, nagyszerű mesét látnak a gyerekek, ráadásul olyan egyszerű háztartási eszközöket használok, mint például tésztaszűrőt, tortalapátot, spagettikanalat, amiből minden családnak van otthon, így ha kedvük tartja, otthon is folytathatják a mesét.
November 9-én ismét bemutatód volt, és ismét egyedül állsz a színpadon. A Kalauz Jutka – zenés „pitypalatty” Egri Mártával cím legalább két magyarázatot kíván. Kezdjük az elsővel, kicsoda Kalauz Jutka?
E. M.: Kalauz Jutka nem valóságos személy, ő az ötvenes évek egyik népszerű slágeréből átvett név és személyiség, de lehetne akár valóságos is. Kalauz Jutka a Fővárosi Közlekedési Vállalat kiváló dolgozója, aki nagy hittel végzi a munkáját, ám miközben dolgozik, a hétköznapok eseményei rá is hatással vannak. Közben énekel, olyan dalokat, mint a Gyere, ülj kedves mellém; Tíz perc az nagy idő, Elemér; Munka után, estefelé; Troli-trolibusz és így tovább, vagyis az 1950-es évek legnagyobb slágereit. Persze a felszín alatt mindig ott van a szörnyű valóság.
Hát a zenés „pitypalatty”?
E. M.: A zenés „pitypalatty” egyrészt idézet egy dalból, azt jelenti, hogy csevegni, fecsegni fogok, de nemcsak azért van idézőjelbe téve, mert idézet, hanem azért is, mert ezen az estén komolyabb, elgondolkodtató dolgokról is beszélek majd. Az est az ötvenes évekről szól, de nem nosztalgiaestet szeretnék tartani, hanem arról szeretnék beszélni, hogy milyen nehéz volt a Rákosi-korszak diktatúrájában élni. Mindarról, amit gyerekkoromban én is láttam és éreztem, abban a korban, amikor zajlottak a kitelepítések, és a nagy fekete autók örökre elvittek embereket. Az én édesapám is félt a nagy fekete autó érkezésétől. Szerencsére nem jött érte, de éreztem a szorongását kisgyerekként. Ezen a zenés önálló esten a népszerű dalok mellett olyan szerzők műveit is megszólaltatom, mint Örkény István, Szép Ernő, Tolnai Ottó, Kapás Dezső, az ő prózájuk, verseik mellett a Nők Lapja és a Kincses Kalendárium korabeli számaiból és levelekből olvasok fel. Horváth Péter könyvéből is olvasok fel részleteket, örömömre őmegajándékozott egy köszönőbeszéddel is. Az est 1954-ig mutatja meg a kor jellegzetességeit, azért döntöttünk így Böhm György rendezővel, mert nyilvánvaló volt, hogy 1956 eseményeit nem lehet csak egy kicsit megemlíteni.
Böhm Györgyön kívül kik az alkotótársaid?
E. M.: A zenei vezető Heilig Gábor és az ő zenekara kísér. A dalokat a kor vitathatatlanul kiváló ismerője, Nemlaha György válogatta össze. Az általam énekelt számok nyilván felidézik a közönségben az évtizedekig nagyon népszerű, az ötvenes évek slágereinek kiváló előadójaként is ismert Kazal Lászlót. Megelevenedik egy tragikus színészsors, Déry Sári története is, aki 1946-ban összeházasodott gróf Almásy Miklóssal (történetét a Te, rongyos élet című Bacsó-film mesélte el a nyolcvanas években), és hiába emelték fel szavukat a színházi szakma bátor tagjai, mások mellett Somlay Artúr és az édesapám, Egri István, a valóságban Sári a kitelepítésben halt meg 1952-ben.
Köztudott, hogy színészcsaládból származol és a húgod, Kati is színésznő. A közönség nagy örömére hosszú idő után tavaly együtt játszottál Katival Martin McDonagh A kripli című darabjában, szintén a Jászai Mari Színházban. Hogy látod, lesz lehetőségetek újrázni?
E. M.: Mindketten nagyon örültünk, hogy A kripliben végre együtt játszhattunk, és Tatabányán a Nyolc nőben is együtt játszom a húgommal. Ami pedig a továbbiakat illeti, szó van róla, hogy megint lesz lehetőségünk együtt szerepelni, de ez egyelőre lehetőség, nem konkrétum, ezért erről most nem szeretnék többet mondani.
Hol és miben láthatunk most Budapesten?
E. M.: A fővárosban az Orlai Produkciós Iroda Mindent Éváról című darabjában játszom a Belvárosi Színházban. A Pinceszínházban pedig Vörös Róbert rendezésében Georges Simenon krimijében, a Fej nélküli holttestben a titokzatos Aline Calast, a lepukkant, alkoholista bisztrótulajdonost alakítom, akinek eltűnt a férje.
ahogy pályája kezdetén. A tatabányai Jászai Mari Színház társulatának tagját két önálló estjéről és arról kérdeztük, milyen feladatok várnak rá a közeljövőben.
Október 15-én mutattátok be a Jászai Mari Színházban A Sötétben Látó Tündért, amit Bagossy László írt népmesei elemekből, és könyvben is megjelent. Milyen egyedül állni a színpadon és varázsolni?
E. M.: A Bagossy László által írt szöveg gyönyörű, a feladat pedig azért volt kihívás számomra, mert nem játszottam még gyerekeknek. Eddig csak az unokáimnak meséltem, játszottam. A darabot Kolozsi Angéla rendezte. Érdekes élmény, hogy egy órán keresztül egyedül vagyok a színpadon. Az a dolgom, hogy elvarázsoljam a gyerekeket, nem vonom be őket a játékba, de le kell kötnöm folyamatosan a figyelmüket. A bemutató óta háromszor játszottam a darabot és úgy láttam, hogy nagyon figyeltek. Nem kérdeztek közbe, nem figyelmeztettek, ahogy tapogatóztam a sötétben. Azt gondolom, nagyszerű mesét látnak a gyerekek, ráadásul olyan egyszerű háztartási eszközöket használok, mint például tésztaszűrőt, tortalapátot, spagettikanalat, amiből minden családnak van otthon, így ha kedvük tartja, otthon is folytathatják a mesét.
November 9-én ismét bemutatód volt, és ismét egyedül állsz a színpadon. A Kalauz Jutka – zenés „pitypalatty” Egri Mártával cím legalább két magyarázatot kíván. Kezdjük az elsővel, kicsoda Kalauz Jutka?
E. M.: Kalauz Jutka nem valóságos személy, ő az ötvenes évek egyik népszerű slágeréből átvett név és személyiség, de lehetne akár valóságos is. Kalauz Jutka a Fővárosi Közlekedési Vállalat kiváló dolgozója, aki nagy hittel végzi a munkáját, ám miközben dolgozik, a hétköznapok eseményei rá is hatással vannak. Közben énekel, olyan dalokat, mint a Gyere, ülj kedves mellém; Tíz perc az nagy idő, Elemér; Munka után, estefelé; Troli-trolibusz és így tovább, vagyis az 1950-es évek legnagyobb slágereit. Persze a felszín alatt mindig ott van a szörnyű valóság.
Hát a zenés „pitypalatty”?
E. M.: A zenés „pitypalatty” egyrészt idézet egy dalból, azt jelenti, hogy csevegni, fecsegni fogok, de nemcsak azért van idézőjelbe téve, mert idézet, hanem azért is, mert ezen az estén komolyabb, elgondolkodtató dolgokról is beszélek majd. Az est az ötvenes évekről szól, de nem nosztalgiaestet szeretnék tartani, hanem arról szeretnék beszélni, hogy milyen nehéz volt a Rákosi-korszak diktatúrájában élni. Mindarról, amit gyerekkoromban én is láttam és éreztem, abban a korban, amikor zajlottak a kitelepítések, és a nagy fekete autók örökre elvittek embereket. Az én édesapám is félt a nagy fekete autó érkezésétől. Szerencsére nem jött érte, de éreztem a szorongását kisgyerekként. Ezen a zenés önálló esten a népszerű dalok mellett olyan szerzők műveit is megszólaltatom, mint Örkény István, Szép Ernő, Tolnai Ottó, Kapás Dezső, az ő prózájuk, verseik mellett a Nők Lapja és a Kincses Kalendárium korabeli számaiból és levelekből olvasok fel. Horváth Péter könyvéből is olvasok fel részleteket, örömömre őmegajándékozott egy köszönőbeszéddel is. Az est 1954-ig mutatja meg a kor jellegzetességeit, azért döntöttünk így Böhm György rendezővel, mert nyilvánvaló volt, hogy 1956 eseményeit nem lehet csak egy kicsit megemlíteni.
Böhm Györgyön kívül kik az alkotótársaid?
E. M.: A zenei vezető Heilig Gábor és az ő zenekara kísér. A dalokat a kor vitathatatlanul kiváló ismerője, Nemlaha György válogatta össze. Az általam énekelt számok nyilván felidézik a közönségben az évtizedekig nagyon népszerű, az ötvenes évek slágereinek kiváló előadójaként is ismert Kazal Lászlót. Megelevenedik egy tragikus színészsors, Déry Sári története is, aki 1946-ban összeházasodott gróf Almásy Miklóssal (történetét a Te, rongyos élet című Bacsó-film mesélte el a nyolcvanas években), és hiába emelték fel szavukat a színházi szakma bátor tagjai, mások mellett Somlay Artúr és az édesapám, Egri István, a valóságban Sári a kitelepítésben halt meg 1952-ben.
Köztudott, hogy színészcsaládból származol és a húgod, Kati is színésznő. A közönség nagy örömére hosszú idő után tavaly együtt játszottál Katival Martin McDonagh A kripli című darabjában, szintén a Jászai Mari Színházban. Hogy látod, lesz lehetőségetek újrázni?
E. M.: Mindketten nagyon örültünk, hogy A kripliben végre együtt játszhattunk, és Tatabányán a Nyolc nőben is együtt játszom a húgommal. Ami pedig a továbbiakat illeti, szó van róla, hogy megint lesz lehetőségünk együtt szerepelni, de ez egyelőre lehetőség, nem konkrétum, ezért erről most nem szeretnék többet mondani.
Hol és miben láthatunk most Budapesten?
E. M.: A fővárosban az Orlai Produkciós Iroda Mindent Éváról című darabjában játszom a Belvárosi Színházban. A Pinceszínházban pedig Vörös Róbert rendezésében Georges Simenon krimijében, a Fej nélküli holttestben a titokzatos Aline Calast, a lepukkant, alkoholista bisztrótulajdonost alakítom, akinek eltűnt a férje.