„A létező, élő népművészet manifesztuma”
2017. január 07. / Gősi Lilla

Április első hétvégéjén a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a XXXV. Országos Táncháztalálkozót. Az UNESCO „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterében szereplő tánc­ház-módszer és a fesztivál sikerének kulcsáról Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezető képviselője beszélt.

Miben változott a Táncháztalálkozó az elmúlt harmincöt évben?
B. I.: Fő attrakcióként a kezdetektől napjainkig tájegységi zene- és tánc­a­nya­gok váltják egymást, és a program vonzó része a nép­mű­vé­sze­ti vásár. A hajdani Budapest Sportcsarnok után évek óta a Papp László Budapest Sportaréna helyszínei telnek meg gyerekekkel és felnőttekkel, akik élő zenére táncolják a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek táncait. Az első találkozónak még nem volt „konkurenciája”, azóta azonban a népzene, a néptánc, a tárgyalkotó népművészet beágyazódott a kulturális életünkbe. Tízezrek fog­lal­koz­nak intézményes szinten néptánccal, körülbelül százötven népzene-oktatási műhely van hazánkban, és Néptánc Tanszék is működik a Táncművészeti Főiskolán. A közönség kegyeiért jobban meg kell dol­goz­nunk, de a találkozóra változatlanul nagy az igény. A pénteki kí­sé­rő­rendezvényekkel együtt a program ma már háromnaposra bővült.

Megemlékeznek az idei harmincötödik jubileumról?
B. I.: Az évforduló hangsúlyozása helyett két jeles személyiséget szeretnénk felköszönteni. Kallós Zoli bácsi Kossuth-díjas néprajzkutató és népzenegyűjtő kilencvenedik, Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus és rendező nyolcvanötödik születésnapját ünnepeljük.

Mi a Táncháztalálkozó elsődleges célja?
B. I.: Igyekszünk megtartani a seregszemle jellegét és kiszolgálni a közönséget tartalmas, változatos programokkal. Belakjuk a Sportaréna „összes termeit”, tizenöt-tizennyolcezer vendégre számítunk. A táncházat mint módszert az UNESCO nem véletlenül vette fel a „Legjobb megőrzési gyakorlatok” közé. A táncház voltaképpen egy olyan interaktív elfoglaltság, amelynek során az ember stíluskötöttségek között tanul különböző zenei vagy táncfolyamatokat, majd bizonyos mennyiségű motívumkincs birtokában, megmaradva az adott stílus keretei között, hamar képes a rögtönzésre. Ráadásul amiért megdolgozott, azt jobban a sajátjának érzi, és könnyebben örömforrássá válik. Aki először jön a Táncháztalálkozóra, az is be tud kapcsolódni, sokan itt kapnak kedvet a néptánchoz. Egy nyitott ember ma rengeteg hatásnak van kitéve, ezért nem várjuk el, hogy valaki a népművészet kedvéért minden mástól elforduljon. Inkább úgy gondoljuk, a táncház egy jó lehetőség a szabadidő tartalmas eltöltésére: érdemes megismerni, szeretni, hiszen identitásunk része.

Hogyan képzeljük el az egyik különleges programelemet, a mezőségi bált?
B. I.: Ezen a befejező attrakción, amelyre Lajkó Félix folkprogramja után kerül sor vasárnap este, egy nagy létszámú fesztiválzenekar muzsikál, míg a közönség között több mint száz táncos népviseletben elvegyül. Ők előre megbeszélt zenei folyamatokra, ám nem kötött koreográfiákat táncolnak majd, bevonva a kö­zön­séget is.

Mi ihlette a mezőségi tematikát?
B. I.: A Mezőség viszonylag kicsi, ám annál gazdagabb zenei és táncanyagokban. Sok kis tája közé tartozik például Szék, Magyarpalatka, Buza és az a Válaszút, ahol Kallós Zoltán is született.

Kikből áll a szervezői stáb?
B. I.: Közel két és fél-háromezren vesznek részt a muzsikálásban, a tánctanításban és a vásárban, köztük gyerekcsoportok, felnőtt együttesek, zenekarok sokasága. A rendezvény szakmai összefogás eredménye, a létező, élő népművészet manifesztuma, amelynek máig megtartottuk a találkozó jellegét. A Tánc­ház­ta­lál­ko­zót a népművészettel foglalkozó civil szakmai szervezetek és a Hagyományok Háza mint hát­tér­in­téz­mény példaértékű együttműködésben valósítják meg. Táncház Egyesületként mi vagyunk a főszervezők, de a gyerekprogramokat az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, a kirakodóvásárt a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a hagyományőrző együttesek programját a Muharay Elemér Népművészeti Szö­vet­ség, az ifjúsági, amatőr néptánc megnyilvánulásokat a Martin György Néptáncszövetség gondozza.

Milyen a rendezvény külföldi visszhangja?
B. I.: A világ távoli pontjairól is érkeznek résztvevők. Maga a táncház-módszer nemzetközileg ismert, például Japánban létezik magyar táncokra építő táncegyüttes, ahová több koreográfusunk évente kétszer-háromszor kiutazik, vagy említhetném Londont, ahol fantasztikus a magyar táncházélet. A magyar folk és zene híre is nagyon jó. Jávorszky Béla Szilárd A magyar folk története című könyve közelmúltban meg­je­lent angol változatáról a Songlines magazinban Joe Boyd írt magasztaló kritikát, aki egyébként a Muzsikás és Sebestyén Márta „felfedezője”.

Önnek személy szerint mit jelent a találkozó?
B. I.: Szerencsés vagyok, mert eleinte zenészként, majd most már szervezőként minden évben átélhetem. Változatlan a találkozás öröme, az élő zene, az élő tánc, a vásári forgatag. Amikor kinyitjuk a kapukat és betódul a közönség, már jóformán nincs is dolgom... Annak ellenére, hogy Budapesten születtem és számottevő vidéki élmény nélkül ismerkedtem meg a hagyományos népi kultúrával, teljes mértékben kitölti az életemet. Őszintén mondom, alig várom, hogy amint befejeződik, belevágjunk a következőbe.