Bemutatkoznak a Zeneakadémia Karrierirodájának fiatal művészei – Demeniv Mihály harmonikaművész
2017. március 30. /

Az ukrajnai születésű harmonikavirtuóz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzését végzi Ernyei László irányításával. Már gyermekkorától több hazai és nemzetközi versenyen nyert

díjat, 2009-ben a Castelfidardói Nemzetközi Harmonikaversenyen, 2010-ben Varasd és Dunaszerdahely, majd Klingenthal, Póla és Sza­ra­je­vó nemzetközi harmonikaversenyein szerepelt sikerrel. 2011-ben a pozsonyi Coupe Jeunesse versenyen, 2013-ban pedig a Lancianói Nemzetközi Harmonikaversenyen győzedelmeskedett. 2014-ben a közmédia Virtuózok című tehetségkutató műsorának döntőse és különdíjasa lett, fölényes technikájával és zeneiségével lenyűgözve a zsűrit és a közönséget egyaránt.
A hangverseny a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozat és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös rendezésű prog­ramja.

Pesti Vigadó, Sinkovits Imre Kamaraszínpad
03. 06., 19.30h