2017. május 19. / GK
Párizsban találkoztunk a franciák örökös nagy reménységével, a hihetetlen munkabírású Francois Ozonnal, aki nélkül szinte elképzelhetetlen a fesztiválszezon: idei, új filmjét Cannes-ban mutatja meg a világnak, tavalyi, új filmjének, a Frantz című drámának a Velencei Filmfesztiválon
volt a premierje. A Lidón debütált, fekete-fehér filmben Ozon egy távolról sem fekete-fehér történetet ad elő az első világháborúból épp csak felocsúdó németekről és franciákról. A 49 éves rendezőfenomén franciásan folyékony angolsággal válaszolt az őt faggató, nagy számban megjelent újságírók kérdéseire – a nagy tülekedésben nekünk is sikerült néhányat feltenni.
Ernst Lubitsch a komédia királya volt, sokak szerint ő a valaha élt legnagyobb vígjátéki filmrendező, nevének puszta említése is ájult tiszteletet vált ki a műfaj legnagyobb kortárs művelőiből. Az 1932-ben készült Broken Lullaby egyike a mester részben elfeledett, részben lesajnált filmjeinek és még csak nem is komédia: egy könnyfakasztó, háborúellenes melodráma, egy igazi tearjerker. A május 18-án mozikba kerülő Frantz Ozon főhajtása Lubitsch előtt.
Minden filmrajongónak, na jó, majdnem minden filmrajongónak van egy kedvenc Lubitscha. Ön melyik klasszikusért bolondul?
F. O.: Természetesen a komédiái a kedvenceim. A Saroküzlet az abszolút favoritom (ebben mi is érdekeltek vagyunk, Lubitsch László Miklós Illatszertár című darabját dolgozta fel – K. G.), egyike a mesterműveinek.
Hozzá merne nyúlni egy remake erejéig a Saroküzlethez is? Hollywoodnak nem voltak gátlásai, hiszen A szerelem hálójában a Saroküzlet modernizált változata.
F. O.: Nem, nem, soha. Ámbár… Végül is, amikor belekezdtem a Broken Lullaby feldolgozásába, amit Lubitsch maga is hozott anyagból, Maurice Rostand darabjából készített, szóval, amikor elkezdtem a munkát, eléggé magam alatt voltam, hogy hát mit is tudok én a nagy Lubitsch után felmutatni. Azt azért hozzátenném, hogy a Broken Lullaby nem egy nagy film; jó film, nagyon is élveztem, de távolról sem remekmű. Mai szemmel azért eléggé a nézhetőség határát súrolja. Aztán rájöttem, hogy az idő bizonyos értelemben nekem dolgozik, mert amikor Lubitsch megcsinálta a filmet, még nem tudhatta, mi következik utána, és hát, mint tudjuk, a második világháború következett. Én viszont már ezzel a tudással kezdhettem neki a feldolgozásnak.
A harmincas évek nagy háborúellenes filmje, A nagy ábránd – Jean Renoir klasszikusa Lubitsch filmje után öt évvel készült. Újranézte, mielőtt belekezdett a Frantzba?
F. O.: Nagyon szeretem A nagy ábrándot, de az én nagy felfedezésem egy amerikai háborús film, Lewis Milestone alkotása, a Nyugaton a helyzet változatlan volt. Nem ismertem korábban, a Frantz előkészületei során fedeztem csak fel. Nagyon modern, nagyon erős film. Más meglepetések is vártak a kutatásaim során, például hogy az első világháború mintha némileg elhanyagolt téma lenne a németek történészek körében, pedig a film számára nagyon is fontos a német nézőpont, de a történészeket ez a világháború – szemben az utána következővel – mintha nem annyira izgatná. A német producerem viszont rendkívül lelkes és odaadó volt, örült, hogy végre egy francia, aki a németekről készít filmet, de kivételesen nem a náci németekről.
Lubitsch is német volt, Berlinben született, és Hollywoodban halt meg. Méghozzá, a legenda szerint, egy prostituált karjaiban végezte. Lubitschhoz illő, remek sztori, még ha nem is feltétlenül igaz (állítólag egy színésznővel hált, amikor elvitte a szíve – K. G.).
F. O.: Akkor most azt kérdezi, hogy én is így szeretnék-e távozni? Jó is lenne! De Lubitsch kifizette a nőt? Attól tartok, nem.
Említette, hogy az új filmje egy erotikus thriller lesz. Rendezőként mi a titka a jó szexjelenetnek?
F. O.: Onnan tudod, hogy jól csinálod, hogy te magad is felizgulsz tőle. Ha nem izgulsz fel, nem jó. Ez persze csak az első felvételre igaz, mert a negyedik-ötödiknél már inkább untat az egész. Még egy szexjelenet forgatása is tud unalmas lenni.
Forgatott már olyan szexjelenetet, ami a negyedik-ötödik felvételkor is komoly izgalmakat okozott?
F. O.: Lássuk csak... Hát, ez egy elég személyes jellegű kérdés. Ha beugrik a válasz, ígérem, elmondom.
volt a premierje. A Lidón debütált, fekete-fehér filmben Ozon egy távolról sem fekete-fehér történetet ad elő az első világháborúból épp csak felocsúdó németekről és franciákról. A 49 éves rendezőfenomén franciásan folyékony angolsággal válaszolt az őt faggató, nagy számban megjelent újságírók kérdéseire – a nagy tülekedésben nekünk is sikerült néhányat feltenni.
Ernst Lubitsch a komédia királya volt, sokak szerint ő a valaha élt legnagyobb vígjátéki filmrendező, nevének puszta említése is ájult tiszteletet vált ki a műfaj legnagyobb kortárs művelőiből. Az 1932-ben készült Broken Lullaby egyike a mester részben elfeledett, részben lesajnált filmjeinek és még csak nem is komédia: egy könnyfakasztó, háborúellenes melodráma, egy igazi tearjerker. A május 18-án mozikba kerülő Frantz Ozon főhajtása Lubitsch előtt.
Minden filmrajongónak, na jó, majdnem minden filmrajongónak van egy kedvenc Lubitscha. Ön melyik klasszikusért bolondul?
F. O.: Természetesen a komédiái a kedvenceim. A Saroküzlet az abszolút favoritom (ebben mi is érdekeltek vagyunk, Lubitsch László Miklós Illatszertár című darabját dolgozta fel – K. G.), egyike a mesterműveinek.
Hozzá merne nyúlni egy remake erejéig a Saroküzlethez is? Hollywoodnak nem voltak gátlásai, hiszen A szerelem hálójában a Saroküzlet modernizált változata.
F. O.: Nem, nem, soha. Ámbár… Végül is, amikor belekezdtem a Broken Lullaby feldolgozásába, amit Lubitsch maga is hozott anyagból, Maurice Rostand darabjából készített, szóval, amikor elkezdtem a munkát, eléggé magam alatt voltam, hogy hát mit is tudok én a nagy Lubitsch után felmutatni. Azt azért hozzátenném, hogy a Broken Lullaby nem egy nagy film; jó film, nagyon is élveztem, de távolról sem remekmű. Mai szemmel azért eléggé a nézhetőség határát súrolja. Aztán rájöttem, hogy az idő bizonyos értelemben nekem dolgozik, mert amikor Lubitsch megcsinálta a filmet, még nem tudhatta, mi következik utána, és hát, mint tudjuk, a második világháború következett. Én viszont már ezzel a tudással kezdhettem neki a feldolgozásnak.
A harmincas évek nagy háborúellenes filmje, A nagy ábránd – Jean Renoir klasszikusa Lubitsch filmje után öt évvel készült. Újranézte, mielőtt belekezdett a Frantzba?
F. O.: Nagyon szeretem A nagy ábrándot, de az én nagy felfedezésem egy amerikai háborús film, Lewis Milestone alkotása, a Nyugaton a helyzet változatlan volt. Nem ismertem korábban, a Frantz előkészületei során fedeztem csak fel. Nagyon modern, nagyon erős film. Más meglepetések is vártak a kutatásaim során, például hogy az első világháború mintha némileg elhanyagolt téma lenne a németek történészek körében, pedig a film számára nagyon is fontos a német nézőpont, de a történészeket ez a világháború – szemben az utána következővel – mintha nem annyira izgatná. A német producerem viszont rendkívül lelkes és odaadó volt, örült, hogy végre egy francia, aki a németekről készít filmet, de kivételesen nem a náci németekről.
Lubitsch is német volt, Berlinben született, és Hollywoodban halt meg. Méghozzá, a legenda szerint, egy prostituált karjaiban végezte. Lubitschhoz illő, remek sztori, még ha nem is feltétlenül igaz (állítólag egy színésznővel hált, amikor elvitte a szíve – K. G.).
F. O.: Akkor most azt kérdezi, hogy én is így szeretnék-e távozni? Jó is lenne! De Lubitsch kifizette a nőt? Attól tartok, nem.
Említette, hogy az új filmje egy erotikus thriller lesz. Rendezőként mi a titka a jó szexjelenetnek?
F. O.: Onnan tudod, hogy jól csinálod, hogy te magad is felizgulsz tőle. Ha nem izgulsz fel, nem jó. Ez persze csak az első felvételre igaz, mert a negyedik-ötödiknél már inkább untat az egész. Még egy szexjelenet forgatása is tud unalmas lenni.
Forgatott már olyan szexjelenetet, ami a negyedik-ötödik felvételkor is komoly izgalmakat okozott?
F. O.: Lássuk csak... Hát, ez egy elég személyes jellegű kérdés. Ha beugrik a válasz, ígérem, elmondom.