„Nagy halak emlékezete”: installáció a Dunán
2017. szeptember 01. /

Hatalmas, a Dunán lebegő kortárs képzőművészeti installációval indítja a nyarat a Fővárosi Önkormányzat: megszületett a Duna-installáció pályázat nyertes alkotása, Farkas Zsófia „Nagy halak emlékezete” címet viselő szoborkompozíciója.

Márciusban egyedülálló és teljes mértékben újszerű művészeti projektre írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány (PCU) kezdeményezésére a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria. A pályázat elbírálása a kiírás szerint sikeresen lezajlott, 20 jelentkezőből Farkas Zsófia szob­rász­mű­vész nyerte el a Duna-installáció megálmodásának és meg­va­ló­sí­tásának lehetőségét. A művész a „Nagy halak emlékezete” című alkotásával mind a bírálóbizottság, mind a PCU kuratórium tagjait meggyőzte. A nyertes műegyüttes egy három darabból álló szobor­kom­pozíció, mely a Duna vízfelületén lebeg majd. Az egység és a természet fontosságát jelző alkotás méltán illeszkedik a főváros arculatába, mégis figyelemfelkeltő és újszerű, hiszen az ember és a halak misztikus, ősi kapcsolatát boncolja, gondolja tovább.
A pályaművet a kiírás szerint bruttó 12 millió forintból valósíthatja meg Farkas Zsófia. Az első forduló díjazottjai: BIVAK, Farkas Zsófia, Hitter Magdolna – Horváth Csilla, Koronczi Endre, Pétery Tamás. Különdíjban részesül: Mindák Gergely, SzínMűvek. Minden egyes díjazott fejenként 150 000 Ft összegű egységes díjazásban részesül.
A köztéri képzőművészeti pályázat tárgya a kiírás szerint a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen felállítandó kulturális installációra szólt, mely várhatóan június végétől új színfoltja lesz a budai Duna-partnak. A különleges, vízfelületen megjelenő alkotás megvalósításának szándéka, hogy egyedi és izgalmas vizuális eszközökkel, újszerű és mai üzenettel jelenítse meg a Duna és a hozzá kapcsolódó gondolatvilág elemeit, valamint a budapestiek és az ide látogatók figyelmét a Dunára irányítsák.
A Fővárosi Önkormányzat és a PCU nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy értékeljük a minket körülvevő művészeti alkotások szerepét és a Budapest egyedi arculatát meghatározó Duna közösségi, kulturális, összekötő és funkcionális erejét.