Koncertek a Pesti Vigadóban
2017. július 30. /

A Pesti Vigadó – a tavalyi év hatalmas sikere alapján – immár másodjára szervezi meg saját szervezésű programsorozatát.

2017. október 8-án Vadbarokk címmel a Fonó Zenekar és a Musica Profana koncertezik a Díszteremben. Az est során a barokk kamarazenekarnak „megvadított”, népi változatai, valamint a mellettük tovább élő duda vagy koboz hallhatók.

A Magyar Állami Népi Együttes Család és muzsika című koncertjével érkezik a Pesti Vigadóba. Kelemen Barnabással és családjával kiegészülve november 10-én olyan muzsikákat szólaltatnak meg a Díszterem színpadán, melyek néha egymásra válaszként, népzenei és klasszikus zenei motívumokban jelentkeznek, néha pedig városi cigányzenekari hangzásban teljesednek ki.