2017. augusztus 14. / Dercsényi Dávid
A dán tengerpart kicsit olyan, mint az olasz kormányhivatal: jól néz ki, de nincs túl sok haszna. A németek azonban a második világháború végjátékában teleszórták kétmillió aknával – logikusnak, sőt szükségszerűnek tűnt, hogy ezeket az elfogott német katonák szedjék fel 1945-ben, öt év megszállás után.
A dán politika a megalkuvó utat választotta: a megválasztott kormány az 1940-es megszállást követően a helyén maradt, ahogy a dán király sem menekült el az országból, és maga a megszállás is könnyen ment, ami miatt a németek gúnyolták is a dánokat. (Tegyük hozzá, hogy volt persze fegyveres ellenállás, 500 zsidót sikerült az ellenállóknak átjuttatni Svédországba, hogy elkerüljék a deportálást, és a háború során 8-900 ellenálló dán halt meg. És persze megvoltak a maguk kollaboránsai, nyilasai is.) A homok alatt alaphelyzete a megszállók iránt érzett gyűlölet. A német birodalmi hadsereg utolsó erői, a gyerekkatonák egy csoportja megkapja a feladatot: ha egy partszakaszt megtisztítanak félszázezer aknától, hazamehetnek. Ez ha nem is ideális, de tiszta alkunak tűnik. Persze egy pusztító háború után, a felszabadulás utáni bosszúhadjárat hangulatában egy alku sem tekinthető szentírásnak.
Martin Zandvliet 2015-ös filmjét idén Oscarra jelölték. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson bennünket. A nyilvánvaló drámai alaphelyzet kibontása, a cselekmény haladása túl sablonosra sikeredett, még akkor is, ha tudjuk, mindez tényleg ilyenformán történhetett. A német hadifoglyok és dán parancsnokuk-felügyelőjük színészi képességei is erősen korlátozottak. De a gond mégiscsak ott van, hogy a jelenetekben mindig erős dán film most mintha egy rossz tankönyvet mondana fel. Ebbéli sterilségében, amit láthatunk akár gyávaságnak is, nem vágja gyomron a nézőt sem az, ahogy a német tinédzser katonák látják magukat ebben a helyzetben, sem az, ahogy a győztes és diadalmaskodó dán erők látják őket. Így nem is jutunk el a nagy kérdésig igazából: mennyire hasonul egy háborúban az erkölcsi győztes a morálisan is alulmaradt veszteshez.
Túl kényelmes film lett tehát A homok alatt, még ha meg is próbál a maga szintjén mindent a felrobbanó akna által szétmarcangolt test képétől az éhezés okozta tünetek szintén naturális bemutatásáig. A dán tengerpart mindehhez bámulatosan szép és kontrasztos helyszínt biztosít, de minden festőiség és brutalitás dacára a rossz értelemben vett hollywoodiság, a panelekből való építkezés érzése kerekedik felül – nagy esélyt szalasztott el a dán film, hogy bemutassa, hogyan csapnak olykor az ember feje fölött össze a történelem hullámai.
DVD
Bontonfilm
Kritika (2)
A dán politika a megalkuvó utat választotta: a megválasztott kormány az 1940-es megszállást követően a helyén maradt, ahogy a dán király sem menekült el az országból, és maga a megszállás is könnyen ment, ami miatt a németek gúnyolták is a dánokat. (Tegyük hozzá, hogy volt persze fegyveres ellenállás, 500 zsidót sikerült az ellenállóknak átjuttatni Svédországba, hogy elkerüljék a deportálást, és a háború során 8-900 ellenálló dán halt meg. És persze megvoltak a maguk kollaboránsai, nyilasai is.) A homok alatt alaphelyzete a megszállók iránt érzett gyűlölet. A német birodalmi hadsereg utolsó erői, a gyerekkatonák egy csoportja megkapja a feladatot: ha egy partszakaszt megtisztítanak félszázezer aknától, hazamehetnek. Ez ha nem is ideális, de tiszta alkunak tűnik. Persze egy pusztító háború után, a felszabadulás utáni bosszúhadjárat hangulatában egy alku sem tekinthető szentírásnak.
Martin Zandvliet 2015-ös filmjét idén Oscarra jelölték. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson bennünket. A nyilvánvaló drámai alaphelyzet kibontása, a cselekmény haladása túl sablonosra sikeredett, még akkor is, ha tudjuk, mindez tényleg ilyenformán történhetett. A német hadifoglyok és dán parancsnokuk-felügyelőjük színészi képességei is erősen korlátozottak. De a gond mégiscsak ott van, hogy a jelenetekben mindig erős dán film most mintha egy rossz tankönyvet mondana fel. Ebbéli sterilségében, amit láthatunk akár gyávaságnak is, nem vágja gyomron a nézőt sem az, ahogy a német tinédzser katonák látják magukat ebben a helyzetben, sem az, ahogy a győztes és diadalmaskodó dán erők látják őket. Így nem is jutunk el a nagy kérdésig igazából: mennyire hasonul egy háborúban az erkölcsi győztes a morálisan is alulmaradt veszteshez.
Túl kényelmes film lett tehát A homok alatt, még ha meg is próbál a maga szintjén mindent a felrobbanó akna által szétmarcangolt test képétől az éhezés okozta tünetek szintén naturális bemutatásáig. A dán tengerpart mindehhez bámulatosan szép és kontrasztos helyszínt biztosít, de minden festőiség és brutalitás dacára a rossz értelemben vett hollywoodiság, a panelekből való építkezés érzése kerekedik felül – nagy esélyt szalasztott el a dán film, hogy bemutassa, hogyan csapnak olykor az ember feje fölött össze a történelem hullámai.
DVD
Bontonfilm
Kritika (2)