Lángosmánia
2017. november 05. / Bóta Gábor

Már kis kölyökkoromban erős érzelmi viszony fűzött a tőlünk két saroknyira lévő italbolthoz. Szerencsére nem arról volt szó, hogy apám ott piált rendszeresen, hanem hogy ezt a meglehetősen sűrű levegőjű, erősen alkoholgőzös kocsmát Lángos Italboltnak hívták, és nevének megfelelően egy utcára néző ablakon keresztül lángost is árultak, ami ugye azt mutatja, hogy borkorcsolyának is kitűnő.

Nagymama ugrott le érte reggelente rendszeresen, mert egyenesen rajongtam érte, számomra csokival felérő értéke volt, és én bizony általában kakaóval kajáltam. Csak úgy, minden feltét nélkül, jó pirospozsgásra, kívül ropogósra sütve szerettem leginkább. Azóta is így van ez, nem kedvelem a netán sorban állók miatt kapkodva, sápkórosra sütött lángost, amit tán a törökök hoztak be hozzánk, mások egészen ókori római eredetűnek gondolják.
Rokona a kenyérlángos, amit eredetileg kemencék ajtajainak közelében sütöttek falun, hogy könnyebben kivehető legyen, meg hát hamarabb is megsült, mint a kenyér, és rögtön lehetett majszolni, tejfölösen, fokhagymásan. Volt a falusi nagymamámnál is, imádtam. Laposabb volt, mint a mindenféle feltétekkel megpakolt, rengeteg helyen, olykor igencsak méregdrágán árult kenyérlángosok, melyek divatba jöttek. Én azonban sokkal, de sokkal jobban szeretem a kevesebb helyen kapható, hagyományos lángost, amit jó néhányan magyarnak is titulálnak, de hát azért tudjuk, hogy például Bécsben is készítik, az ottani vidámparkban, a Práterben abszolút honos.
Ez egyébként jellemző, most már leginkább street food kajává vált, kötődik szabadtéri eseményekhez, strandokhoz, piacokhoz. Szénhidrátdús, kalóriadús, nem éppen a legegészségesebb étel, de hát mit lehet tenni, fölöttébb finom. Egyszer Demján Sándor, aki igazán nem vádolható azzal, hogy nincs jó üzleti érzéke, amikor interjút készítettem vele valami egészen másról, azt mondta nekem, hogy a lángost ugyanúgy meg lehetne csinálni, mint a hamburgert, lehetne akár a világot behálózó üzletláncot belőle kialakítani. De ilyen nem lett, azt a típust, amit nálunk sütnek, kevesen ismerik a világban. Nálunk a döntő többség tejfeles, reszelt sajtos verziót fal belőle, de szerencsére egyre szaporodó helyeken már mind változatosabb feltétekkel kínálják. Egyik kedvencem például Szentendrén a kapros, juhtúrós, baconös. Amikor a húsos szalonna zsírja elegyedik a túróval, az fenséges. Azt persze mondanom sem kell, hogy ez aztán minimum dupla kalóriabomba. De ugyanitt van töpörtyűkrémes is, ami szintén vagány vállalás.
Az Andrássy úton nyílt Lángos Papa nevű kisvendéglőben, aminek nyáron már a Margitszigeten is volt kirendeltsége, ülve, késsel-villával is lehet lángost enni, akár csirkepaprikással vagy vadpörkölttel megpakolva.

A lángos ugyanis, ha van fantáziánk, szinte bármivel párosítható. Ismertek az édes változatai, leginkább lekvárosan, nutellásan vagy akár csak porcukorral meghintve. Például a Blaha Lujza térről nyíló Somogyi Béla utca elején mindig kapható ilyen verzió is, ahogy még igencsak sok változat. Ez a kis hely azért is megjegyzendő, mert a hét elejét leszámítva hajnali fél ötig van nyitva, vagyis ha már minden melegkonyha bezárt, akkor is teletömhetjük a bendőnket friss, forró lángossal. Szerencsére itt nem azt csinálják, mint például több helyütt a Sziget Fesztiválon, ahol szintén fontos szerephez jut a lángos, hogy előre lesütnek sokat, aztán ha elviszik gyorsan, akkor jó, ha nem, akkor ott hűl, dermed meg, és szegény külföldi, aki esetleg életében először ezt próbálja ki, nem is érti, hogy mi a fene az, ami ezen jó. A lángos ugyanis tényleg csak totálisan frissen, melegében jó, hamar megkeményedik a tésztája, élvezhetetlenné válik, ez történik akkor is, ha megmikrózzák.
Boldogult ifjúkoromban még nagy divat volt a káposztás lángos, amiért kimondottan rajongtam. Nem arra gondolok, amit káposztával töltenek, hanem aminek a tésztájába sütötték a káposztát. Ilyet már sehol nem kapok, a legszofisztikáltabb lángossütőknél sem. A Hunyadi téri piacon például mindig van káposztával töltött, de nincs káposztás tésztájú, ahogy a Lehel téri piacon sem, pedig annak is figyelemre méltó a frekventált helyen, rögtön a bejáratnál található lángossütője. Többeknél érdeklődtem, hogy mi ennek a számomra fájó hiánynak az oka, hiszen rossz az, amikor az ember gyerekként megszeret egy ízt, aminek csak az emléke él, nem élvezheti többé, pedig vágyik rá. Egybehangzó vélemények szerint, bár rajtam kívül még szép számmal keresik a káposztás tésztájú lángost, az a nagy baj vele, hogy a káposzta hamar odasül, netán odaég a serpenyő aljára, ez pedig kesernyés ízt eredményez, emiatt pedig szinte állandóan cserélni meg újra melegíteni kellene az olajat, ami így gátolná az üzletmenetet.
Ha már itt tartunk, némi könnyhullatás után, ejtsünk szót a töltött lángosokról. Bármivel tölthetők, különböző húsokkal, kolbászokkal, szalámikkal, sajtokkal, gombákkal, virslikkel, zöldségekkel. Kedvencem a gyulai strandon kapható „mindent bele” elnevezésű lángos, amikor nyaranta a városba megyek fesztiválra, a strandon már szertartásos módon ez az első eledelem. Ebbe vegyesen bármit beletesznek, amit csak a kedves vendég kér, hatalmas, emberes és igencsak magát etető, pirospozsgásan kívánatos finomság lesz a végeredmény.
A lángosban alighanem sokkal több a lehetőség, mint amit kihasználunk belőle.
[kep3]