Klasszikus zene és flamenco ölelkezése a Pesti Vigadóban
2017. december 29. / Jónás Ágnes

„Éppolyan összetett a személyiségem, mint amilyen sokszínű a flamenco. Az életemben és a táncomban minden érzelmet meg tudok élni, élvezem, hogy sokféle lehetek, ettől érzem magam
kiegyensúlyozottnak” – mondja Pirók Zsófia flamenco táncos, aki a komolyzenei világot izgalmasan felforgató Melodika Projecttel lép a Pesti Vigadó színpadára december 28-án. A Táncmelodikák névre keresztelt produkcióról a hagyományos spanyol táncot kortárs módon megközelítő táncművésszel beszél­gettünk.

Varázslatos zenés-táncos kalandozást ígér a Pesti Vigadóban látható, a Melodika Projecttel közös produkció. Még mielőtt erről beszél­get­nénk, árulja el, hogyan került kapcsolatba a klasszikus zenét többek között jazzel, reggae-vel és népdalokkal is ötvöző trióval, Antal Gá­bor­ral, Pödör Bálinttal és Csernus Katával!
P. Zs.: Csernus Katával régről ismerjük egymást, közös bennünk, hogy mindketten vonzódunk a spanyol kultúrához. Kata egyetemi évei alatt ösztöndíjjal tanult Madridban, valamint gyakran látogatott el édes­a­nyám, Lippai Andrea flamen­coó­rái­ra. Amikor diplomás flamenco táncművészként hazatértem Sevillából, Kata felkeresett, hogy vegyek részt a Melodika Project egyik videoklipjében, ugyanis egyetlen euró­pai együttesként kikerültek egy nívós amerikai verseny döntőjébe, a klip pedig a rostán való részvétel egyik előfeltétele volt. Tánccal kí­ván­ták színesíteni az egyik feldolgozásukat. Az együttműködés olyan jól sikerült, hogy mindenkinek beindult a fantáziája a későbbiekre nézve. A Táncmelodikák ötlettel én álltam elő – ezúttal nem vendégművészként szerepelek velük, hanem ők lesznek a táncszínházi produkció kísérőzenekara. A műsort egy csodálatos animáció is kíséri majd, amelyet Taskovics Éva készített Ágnes Preston-Brame festményei alapján.

Hogyan épül fel a december 28-i előadás?
P. Zs.: A Táncmelodikák többféle zenei stílus és a flamenco tánc fúziója. A Melodika Project klasszikus szerzők közismert darabjait sajátos zenei megközelítésben, egyéni hangszerelésben – gitárral, zongorával, ütőhangszerekkel és melodikával – szólaltatja meg, kezdve Bachtól Bartókon át Piazzolláig. Olyan összefüggéseket kívánunk megmutatni a klasszikus zene és az egyéb zenei műfajok között, melyeknek célja a hagyományos értékek közvetítése, ugyanakkor a zenei szabadságban való kiteljesedés is. Tán­cos­ként egyfajta karmester szerepet töltök be: lábtechnikámmal és mozdulataimmal vezetem a zenét, s nem hiányoznak majd az improvizatív betétek sem, ráadásul édesanyám is fellép velem vendégművészként.

Tizenkilenc évesen került a több mint százéves múltra visszatekintő sevillai Conservatorio Profesional de Danza intézmény flamenco szakára, tavaly „Az év pályakezdő táncművésze” díjjal ismerték el a tevékenységét. Hogy szerelemre lobbant az andalúz tánc iránt, mennyiben köszönhető a Harangozó Gyula-díjas táncművész édesanyjának?
P. Zs.: Kiváltságos helyzetben voltam, hiszen édesanyám, Lippai Andrea elsőként alapított flamenco táncszínházi együttest Magyarországon, ő honosította meg a műfajt. Pályafutását balettművészként kezdte, egy lábsérülés azonban véget vetett a karrierjének. Nem akart letérni a táncművész útról – önnön erejéből képezte át magát flamenco táncossá. Akkoriban én egyéves voltam, vagyis beleszülettem egy olyan világba, ahol andalúz zene szólt, áthatotta a mindennapjaimat a ritmus, természetesek lettek az egyedi dallamvezetések, figyeltem, ahogy édesanyám gyakorol, és elkísértem őt az óráira is.

Az mikor derült ki, hogy hivatásként is a flamencóval szeretne foglalkozni?
P. Zs.: Az improvizációs technika elsajátítása mindig is izgatott, tulajdonképpen ez vitt Andalúziába. Édesanyámnak köszönhetően remek technikai alapokkal rendelkeztem – egyből a harmadik évfolyamba vettek fel, s egyedüli külföldiként tanulhattam a Conservatorio Profesional de Danza flamenco szakán.
Édesanyja, tudván azt, milyen nehézségeket rejt e hivatás, nem féltette?
P. Zs.: Inkább apukám volt az, aki féltett, de mindketten támogattak. Édesanyám pedig úgy érezte, hogy nekem azáltal, hogy fiatalon autentikus környezetben szívhatom magamba e műfajt, egy olyan lehetőség adatik meg, amely neki viszonylag későn kínálkozott.

Miben valósul meg a flamenco egyedisége?
P. Zs.: A flamenco az Andalúziában egymás mellett élő vagy kikötővárosaiban állomásozó számos nép­cso­port vallási és kulturális egymásra hatásából alakult ki az évszázadok során. Az ének-tánc-zene hármas egységére épül. Kezdetben a nyelvi különbségek áthidalására használták. Rendkívül gazdag a ki­fe­je­zés­vi­lága, nem lehet egyértelműen kategorizálni. Lehet erős, férfias, gyors és virtuóz, de lehet finom, lágy, kecses, büszke, elegáns, viccelődős és szenvedélyes is. Szólhat szerelemről, a magányról, de a leg­mé­lyebb fájdalmakról, akár a halálról is. A mai napig egy élő és folyamatosan változó, fejlődő, organikus műfaj, mely remekül ötvözhető más zenei és táncstílusokkal. Nincs olyannyira életkorhoz kötve, mint például a klasszikus balett, de ez is komoly fizikai terhelést ró az emberre, a lábtechnika tökéletesítése élethosszig tartó folyamat.

A spanyolokról köztudott, hogy temperamentumosak, szenvedélyesek, és hogy imádják az életet. Mindez mennyire jellemző önre?
P. Zs.: Nagyon is! Meglehetősen temperamentumos vagyok, kicsit hangulatember is. Éppolyan összetett a személyiségem, mint amilyen sokszínű a flamenco. Az életemben és a táncomban minden érzelmet meg tudok élni, élvezem, hogy sokféle lehetek, ettől érzem magam kiegyensúlyozottnak.

Ha jól tudom, a Táncmelodikákat megelőzi egy december eleji premier.
P. Zs.: A miskolci Művészetek Házában december 9-én lesz a premierje a Folkamenco című előa­dá­somnak, mely a magyar néptánc és a flamenco fúziójára épül. Mindig is szerettem volna olyan repertoárt felépíteni, amiben megmutathatom az andalúz tánc gazdagságát. Van olyan előadásom, amely egy regény történetét dolgozza fel, készítettem már autentikus, fúziós, gyermekeknek szóló és oktató előadásokat – a következő évadban ezeket kívánom minél több külföldi és belföldi színpadra eljuttatni. Alkotóként tehát megpihenek egy kicsit, és azon előadások gyümölcsét szeretném élvezni, amiket eddig kollégáimmal, zenésztársaimmal létrehoztunk.