PM Online | Színház

Több mint kétszáz évvel Mary Shelley regényének első kiadása után Hegymegi Máté rendező és alkotócsapata a Vígszínház társulatával állította színpadra Victor Frankenstein, a teremtő és Teremtménye történetét. Az új változat a szeretet és ragaszkodás, a beilleszkedés és kitaszítottság, a
teremtő és teremtmény viszonyát, valamint az ember mindenhatóságának illúzióját és az alkotás morális felelősségének kérdését gondolja újra. Az előadás látványvilágának meghatározó eleme egy monumentális vitorláshajó, ami a Vígszínház 130 éves történetének egyik legkomplexebb díszlete. A Frankenstein – A modern Prométheusz a Vígszínházban látható, a főbb szerepekben többek között Orosz Ákos, ifj. Vidnyánszky Attila, Medveczky Balázs és Nagy-Kálózy Eszter lép színpadra.

Victor Frankenstein a lehetetlent kísérli meg: élővé teszi az élettelent. Évek megszállott munkájának eredményeképpen életre kelt egy mesterséges lényt, de a kísérlet végeredménye elborzasztja. Ebben a pillanatban bevégeztetett: neki is és teremtményének is. Frankenstein menekül a lény elől, akinek életet adott. Az elhagyatottság, a kitaszítottság, a társadalomból való kirekesztettség kétségbeejtő helyzetének felismerése pedig arra ösztönzi a Teremtményt, hogy felkutassa teremtőjét, és feltegye neki kérdéseit. Meg akarja érteni, hogy Frankenstein miért fordult el tőle, és miért hagyta védtelenül magára őt. A teljes elmagányosodástól tartva egy társra vágyik csupán, de Frankenstein ezt is megtagadja tőle. Ebben a pillanatban bevégeztetett teremtőnek és teremtményének is: a bosszú hajtja őket, az eddig üldözöttből üldöző válik, a teremtő pedig el akarja pusztítani saját alkotását.

Garai Judit dramaturg és Hegymegi Máté rendező új színpadi adaptációjának elkészítését átszövi egy koncepciózus színházi formanyelv: a szöveg, a zene, a színészi játék és a látvány komplex jelenléte és hatása. „Rengeteg feldolgozás készült már belőle, nem véletlen, hiszen számtalan rétege van a teremtmény és teremtő viszony gondolatkörének. Minket elsősorban az érdekelt, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember létrehozzon valamit, mintegy alkotást szignózza, majd hátat fordítson neki, és magára hagyja. Körbe akartuk járni azt is, hogy egy ilyen tett milyen érzéseket vált ki az adott szereplőkből és milyen következményekkel járhat. Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy az idősíkokat rendhagyó módon kezeljük, azaz a múlt eseményeit és emlékképeit egymásba folyatjuk a jelen idejű elmeséléssel és a jelen történéseivel. Nálunk a hajó, azon túl, hogy ez a központi díszletelem, egyfajta allegóriaként is szolgál, mint Prométheusz történetében a szikla, ami egyszerre szimbolizálja a büntetést és az elhallgatott titkokat, s amihez minden szereplőnek van valamilyen viszonya” – emeli ki az előadás rendezője, Hegymegi Máté.