Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Gyönyörű színek, finom fények, izgalmas perspektívák
2019-06. szám / Pavlovics Ágota

2007-ben Pécsett Munkácsy-életmű kiállítás volt, 2010-ben pedig a művész Krisztus-trilógiája volt látható a városban. Idén május 17-én a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervezésében pe­dig a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában nyílt meg a festőóriás műveit bemutató tárlat,
amely november 10-ig látogatható. A kiállításon Munkácsy festményei, több rajza, tanulmánya, vázlatai és az életét dokumentáló fotóanyag is szerepel. Boros Judit művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával be­szél­gettünk.

Pécs két fontos és a közönség körében osztatlan sikert aratott kiál­lí­tást már rendezett Munkácsy Mihály műveiből. A most megnyílt tárlat a harmadik a sorban, aminek megrendezését bizonyára a festő szü­le­té­sének 175. évfordulója is inspirálta. Milyen gondolatok mentén ál­lí­tot­ták össze az anyagát?
B. J.: A 175. évforduló is szerepet játszott a kiállítás meg­ren­de­zé­sében de teljesen más az anyaga, mint a megelőző két kiállításé volt. Bizonyos értelemben szokatlan ez a kollekció. A Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy-gyűjteményében elsősorban az 1870-es évek ro­man­ti­kus-realista darabjai találhatók meg, kevés a késői munka. Mi ezút­tal a kései képekből, az 1878 utáni színes szalonképekből szó szerint színes anyagot tudtunk összeállítani.

Nemcsak színesek a képek, de valósággal kiragyognak a kiállítótermek antik vörös falaiból.
B. J.: A Bauhaus óta fehér falakon láthatók a modern képek, ami remek megoldás, ám a 19. századi alkotások inkább zárt enteriőrbe valók. A valamikori szalonok falait selyemtapétával borították, finom fényhatások fokozták a hangulatot, kísérték a művek bemutatását. Olyan környezetet szerettünk volna kialakítani Pécsett, amelyben ezek a művek képesek az értékeiket megmutatni. Így kaptak a két kiállítóterem falai pompeji vöröset vagy antik vörös színt, amin a képek remekül érvényesülnek. Nem mellékesen Munkácsy képein mindig megjelenik ennek a színnek valamelyik árnyalata. A termek padlója mélyszürke, ami a pompeji vörössel nagyon szépen mutat, Munkácsy Pásztorlány az erdőben című képét nézve pedig a színek kiegészülnek a zölddel, és az ember hihetetlen élményvilágba kerül, olyan, mintha egy zeneműbe került volna.
hirdetés

Munkácsy Mihályra nagyon büszkék vagyunk, népszerű festőnk, mindenkinek van kedvenc képe tőle. Ön a kiállítás képei közül melyiket tartja a legkülönlegesebbnek?
B. J.: Mindenkinek más különleges. Van, aki az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt címen ismert monumentális alkotásokat, Munkácsy legjelentősebb bibliai témájú festményeit tartja a leg­kü­lön­le­gesebbnek. De az Ásító inas is különleges, mert a magyar zsánerfestészetben ilyen realista képet korábban nem láthattunk. És akkor még nem beszéltünk a gyönyörű, nagyméretű szalonképekről, amelyek szintén különlegesek, mint például a Készülődés a papa születésnapjára című kép vagy a Pálmaházban. Ezek a képek nem sötétek, kifejezetten üdék, tele vannak színnel, fénnyel. A Krisztus-képekhez készült tanulmányokban is erős viszonyban vannak egymással a színek. Más nem festett ilyet a magyar festők közül, és az egyetemes festészetben is különlegeseknek számítanak. A tárlaton láthatók késői me­lan­ko­likus tájképek is. Különleges a Munkácsyt megjelenítő művészek – köztük Hans Temple, Halmi Artúr, Pásztor János, Rippl-Rónai József – által készített művek csoportja. Utóbbi művész műve egy kisméretű, jópofa, karikaturisztikus akvarell, személyes kedvencem is, alkotója nagy szeretettel készítette, Munkácsy súlyosbodó betegsége, esetleg halálhíre inspirálhatta. A tárlat további különlegessége, hogy három kép most először látható, ezek közé tartozik Munkácsy Mihály Műteremben V. című képe, amely a festő „Műterem” sorozatába illeszkedik. A kiállításon először látható a Tanulmány az Éjszakai csavargók című képhez és Halmi Artúr Munkácsy Mihály párizsi műtermében című alkotása is. A kiállításon látható néhány korábban soha ki nem állított rajz, köztük egy korai kompozíciós vázlat, egy késői önarckép, Liszt Ferenc arcképe és vázlatok a Golgotához. Azt javaslom a kiállítás látogatóinak, hogy engedjék el magukat, éljék meg élményként, amit látnak, és válasszák ki a maguk számára a legkülönlegesebb, rájuk leginkább ható képeket.

Június 6. és 15. között rendezik meg a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozót, vagyis a POSzT-ot, amit összekötöttek a kiállítással.
B. J.: A POSzT-ra érkező neves színészek lesznek a tárlatvezetők, ami nagyon izgalmas, hiszen az át­la­gos­nál érzékenyebb művészek fogják elmondani, mit jelentenek számukra a kiállításon látható képek. Akik a POSzT ideje alatt nem tudnak eljutni a kiállításra, a kiállításon ingyenesen letölthető VisitorGuide alkalmazás segítségével minden műalkotásról részletes leírást olvashatnak vagy hallgathatnak meg. A festők sem a szakembereknek festettek, hanem a művészetet szerető közönségnek. Munkácsy Mihály a legismertebb magyar festő itthon, és az öt legismertebb magyar festő egyike a világban. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy jöjjön és nézze meg lenyűgöző képeit.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor