Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Nádas Péter: Minimo. A sötétség színein
2022-10. szám

A Deák Erika Galéria nagy örömmel és tisztelettel mutatja be Nádas Péter legújabb fotóit. Nádas Péter a magyar művészet egyik legkiemelkedőbb alkotója. A kiállítás egyben hatalmas ünnep is: Nádas Péter október 14-én volt 80 éves, és a kiállítás részét képezi az ország számos területén
megrendezett, az írót köszöntő rendezvénysorozatnak.

Nádas Péter fotográfiai munkássága az 1960-as évekre nyúlik vissza. Eredetileg fényképésznek tanult, többek között a Nők Lapja saj­tó­fo­tósa volt, de az 1970-es években visszavonult a hivatalos fotózástól, és irodalmi munkásságával párbeszédben folytatta a fotográfiák készí­té­sét. A 2000-es évek eleje óta képeit digitálisan, elsősorban iPhone-nal készíti. Nádas Péter most kiállított képeinek mindegyikét saját smart­phone-jával készítette. Érdeklődésének fókusza a digitális képkészítés hibalehetőségeinek vizsgálata, s ezen belül is a fény és a sötétség kettősének tematizálása – a fény és annak hiányának rögzítésére tesz kísérletet. Képei az átmenetekről, a személyes és univerzális vál­to­zá­sok elkerülhetetlenségének mély megértéséről tanúskodnak.
A kiállítás anyagának nagyobb része a Rémtörténetek című, nem­ré­gi­ben megjelent regényének írása közben született.

Deák Erika Galéria
11. 11-ig
hirdetés








vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor