A bécsi szecesszió mottójának (legyen meg minden korszaknak a művészete, a művészetnek a szabadsága) laza, ironikus verzióját magán viselő kiállítás lényegében nem más, mint egy fenntartható, új, polgári enteriőr, tele (mű)tárgyakkal, melyek nagy része újra felhasznált anyagokból,
talált tárgyakból, maradékokból vagy leeső termékrészekből áll.
A szobakút – valójában vízpumpa, ami a szobanövények öntözését biztosítja, s egyúttal a helyiség klímáját is javítja – egy aquaponikus rendszer miniatűr verziója, amelyet eredetileg a nagyüzemi mezőgazdaság alternatívájaként fejlesztettek ki. Paul Horn szobakútja viszont egyrészt a magánszférába visszavonulás trendjére utal, másrészt „jóérzés-oázisaink” egyre fogyó forrásainak globális, nyilvános, mindenkit érintő problematikáját veti fel.
Az alternatív léttér további részét jelentik a szövetképek, amelyek különböző textilszalagokból, zsinórokból, kötelekből állnak. Szerkezetük kapcsán szövött szőnyeghez, esztétikájukban absztrakt festményekhez hasonlítanak. De védetthely-szimbólum például a csillár is, mely ezúttal összegyűrt PET-palackokból, snapszos üvegekből készült. Nem testesítik meg semmilyen középosztály vagy burzsoázia értékeit. A környezetünkben jelen lévő tényeket, rendszereket, változásokat idézik fel.
Knoll Galéria (VI., Liszt Ferenc tér 10.)
07. 31-ig
|
vissza
vissza a lap tetejére
