Nagy Gabriellát korábbi festményeiben a táj felkavaró és megrendítő ősereje foglalkoztatta: drámai pillanatokat rögzített a természeti erő nagyságáról, melankolikus hangulatú lelki
 tájképeket festett a végtelen tenger és a hozzá képest parányi ember találkozásáról. Újabban állatokra váltott: olyan helyzetekben ábrázolja őket, ahogy a valóságban sohasem létezhetnek, mégis valódibbnak tűnnek, mint bármilyen birka-  vagy rókafotó – emberi viselkedésformákat vesznek fel: könyökölnek, hánynak, könnyeznek. A vezérürü a bensőnkbe hatolva szuggerál: mit nézel?; a medve fahasábra támaszkodva incselkedik a fejszével; az átlőtt fejű róka pedig magától értetődő nyugalommal, már-már teoretikusan elmélázva fekszik a hóban. Élve. Nagy Gabi mágikus tájai se nem racionálisak, se nem fantasztikusak, állatiasságuk ellenére ízig-vérig emberiek.
Debrecen, MODEM
10. 15-ig
|
vissza
vissza a lap tetejére
