Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Vonzó kínálat – Hadik Kávéház
2019-12. szám / Bóta Gábor

Most, hogy sajnos és fájdalmasan nincs többé Karinthy Marci, megszépülő emlék, hogy vele is vacsoráztam a legendás Hadik Kávéházban, ott, ahol a nagyapja, Karinthy Frigyes, az édesapja, Karinthy Ferenc és még annyi író, művész törzsvendég volt. A bejáratnál lévő falon egy kedves
montázson láthatjuk őket, szinte köszönnek nekünk, ahogy belépünk, mi pedig végigmustrálhatjuk, hogy hűha, ki mindenki járt itt, Móricztól Adyig, Kosztolányitól Déryig. Képtelenségnek tűnik, hogy egy időre bezárták a kávéházat, Marci elregéléséből rémlik, hogy tán cipőbolt is volt itt. 2010-ben nyitott ki ismét. Őrzi a patináját, veretes, hatalmas tükörben is bámulhatjuk a vendégeket, ódon hangulatú falépcső vezet a felső szintre, az egyik szegletben pedig olyan a berendezés, ami megmu­tatja, milyen lehetett itt a miliő a két világháború közötti bé­kei­dők­ben.
A Hadikból közvetlen átjárás nyílik a fiatalok egyik legdivatosabb diskuráló, evő-ivó helyére, az úgynevezett Szatyorba, amiben szintén keverednek a régimódiság, megszokottság megkedvelt tárgyai, de ott van a trendiség is, érdekes és hangulatos elegyet alkotva. Elegánsabb romkocsmának is mondhatnánk. A Szatyor Bár főleg az ifjúságé, a Hadikban viszont valamennyi korosztály képviselteti magát.
Bosznai Tibor alapító-ügyvezető mesél arról, hogy heten vannak tulajdonosok, ő például, többek között, szeret az itteni kulturális eseményekkel foglalkozni. Mindenképpen őrizni akarják az irodalmi szalon jelleget, a túloldalon még galériát is működtetnek, Szatyor Artspace néven. Tibor a Bartók Béla Boulevard Egyesület alelnöke, büszkék rá, hogy nemzetközi szinten is előkelő helyezést értek el, bekerültek az ötven legél­hetőbb nagyvárosi negyed közé, amit a helyi lakosok és a turisták szempontjából egyaránt vizsgálnak. Az élhetőségben valószínűleg jelentősen közrejátszik az is, hogy ebben a negyedben a Hadikon kívül jó néhány olyan vendéglátóhely található, ami valamilyen formában foglalkozik kultúrával is.

Fiatal a séf, Apor Bálint személyében. Kora dacára már séfhelyettes volt a Gundelban. Onnan át is hozott többeket az itteni konyhába. Már önálló munkára vágyott, és itt alkalom nyílt rá. Nagy a leterheltség, hiszen naponta akár 500 körüli ételt is kiadnak. Ezért gondolkoznak abban, hogy a Szatyorban kialakítanának egy külön grillkonyhát, ahol oda való, egyszerűbb fogásokat, hamburgereket, snackeket, tapasokat csinálnának, és ekkor a Hadikban készíthetnének bonyolultabb, munkaigényesebb, még több fantáziát igénylő fogásokat.
Bálint egyik kedvence, és most már az enyém is, az előételként hozott, vajban sült nyúlgerinc (2890 Ft). Amúgy is szereti népszerűsíteni a nyulat, amit meglehetősen kevesen esznek nálunk. Vajpuha, ízletes a hús, bébirépával és zöldborsóval van tetszetősen körbeadjusztálva. Mind nagyobb divat, és joggal, a lazactatár, ami könnyed, finom (3290 Ft). A borjú gulyásleves csipetkével és kovászolt kenyérrel kissé híg, nem elég markáns, jobban közelíthetne a tartalmas egytálételhez (1890 Ft). A birsalmás zellerkrémlevesnek kellemes fanyarságot kölcsönöz a birsalma, a sült sütőtök és a mogyoró pedig tovább fokozza a hatást (1490 Ft). A séf úr másik kedvence, a rozé kacsamell gusztusosan rózsaszínűre sül, jól megőrizve a hús nemes „zamatát” (3990 Ft). Sza­lon­ná­val feldobott parázsburgonya, káposztakrém és meggyes jus veszi körül, színre, formára, ízre egyaránt figyelemre méltó kompozíció. Az angolosan sütött szarvasbélszín a legrangosabb húsok közé tartozik (5890 Ft). Gombával, házi szalvétagombóccal és vörösboros szederrel tálalják.
Aki nekünk általában az ételeket hozta, Forrai Bertalan igencsak ka­rak­te­res, közvetlen, szakszerű, szellemes felszolgáló, pont ide való, te­li­ta­lá­lat ezen a helyen. Ahol egyébként kihagyhatatlan a Karinthy-szelet. Még Marci kérte, hogy legyen egy desszert, Karinthy névvel, a lényege, hogy sok csoki legyen benne, mert hát a Karinthyk azt meglehetősen szeretik. Az édesszájúak nagy örömére különböző csokikból álló pohárkrém is kérhető. Keserűből, tejből, fehérből, no meg az úgy­ne­ve­zett Ruby csokiból is, ami meglepő módon rózsaszín, találunk benne, színben is elkülönülő, gusztusos réteg­zett­ségben.
A Hadik a miliőjével és a konyhájával egyaránt vonzó kínálatot nyújt.

Hadik Kávéház
XI., Bartók Béla út 36.
hirdetés













vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor