Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Diákszínház
2016-11. szám / Földeáki Andrea

Színdarabok diákoknak
Szerk.: Kaposi József

Mi hoz össze egy kötetbe reformkori vígjátékot, századfordulós gyermektragédiát, XX. századi avantgárd drámát, „zenés kocsmarománc”-ként megjelenített Rejtő-művet és dramatizált Ken Kesey-regényt?


Ezeknek az egymástól igencsak eltérő műfajú alkotásoknak mindegyike egy talányos nevű diákszínjátszó társulat, a Jibraki egy-egy sikerdarabja volt az 1980–90-es években. A társulatot – amelynek neve a nyilvánosság számára fenntartott magyarázat szerint: Jeles Iskolai Barátok Részére Alakult Közösség – a kötet előszavában „megszállott tanár”-ként aposztrofált Kaposi József alapította a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző diákjaiból. A színtársulat létrehozásának deklarált célja az alapításkor az volt, hogy az iskolában tanuló fiatalok személyiségfejlesztését, érzelmi-esztétikai nevelését és közösségépítését – a szakiskolai oktatás hagyományos kelléktárán túlmutató eszközökkel is – támogassa. Legalább ilyen fontos mozgatórugója volt azonban a társulat működésének az az alapítói-rendezői önkifejezési szándék, amely a 80–90-es évek átalakuló politikai-társadalmi viszonyaira, a társulatot körülvevő világra és a tagokat foglalkoztató problémákra kívánt reagálni. A társulatban játszók többsége számára – ha később nem is léptek színészi pályára – egész életre meghatározó élményt jelentett ez a szakmai-baráti közösség, amelyben nemcsak terepet kaptak a személyiségükkel való kísérletezéshez, hanem fogódzót is találtak útkereséseik során. A Jibraki közel húsz esztendőn át működött, a Duna TV felvételén rögzített utolsó előadása az interneten ma is látható.
A kötet tartalmazza a társulat legfontosabb darabjainak szövegkönyveit, mindegyik mű végén egy-egy rendezői ajánlással. Az utóbbiak kontextusba helyezik és értelmezik az eredeti művet az íróról, a darab keletkezésének körülményeiről, annak életműben való elhelyezéséről közölt adatokkal, illetve javaslatokat fogalmaznak meg a diákszínházi adaptációra, az egyszerűsítésekre, összevonásokra, szereposztásra, színpadképre, jelmezekre vonatkozóan, sőt nemegyszer a szövegkönyv elkészültének folyamatába is belepillantást engednek.
A kötet létrejöttének a szövegkönyvek kiadásán túl fontos motiváló ereje volt a Jibraki-történet megörökítésének szándéka is. A darabokon keresztül – az előszó és a szerkesztői-rendezői utószó kiegészítéseivel – végigkövethetjük a társulat útját az az alapítástól az amatőr színjátszói sikereken át egészen az iskolai közegből való kilépésig: a kőszínházi előadások létrehozásáig és megszervezéséig.
hirdetés


Szaktudás Kiadó Ház Zrt., 2016
296 oldal

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor