Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 14., hétfő
Helén

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Káprázatos együttesek, csodás táncosok, mámorító estek
2020-01. szám / Pavlovics Ágota

2019 február közepe óta újra saját épületében fogadja a hazai és nemzetközi társulatokat meg a táncszerető közönséget a Nemzeti Táncszínház. Arról, hogy milyen az új színház az itt fellépő művészek szemében, hogy fogadta a közönség, végül, de egyáltalán nem utolsósorban a február
27-én kezdődő Budapest Táncfesztivál produkcióiról a Nemzeti Táncszínház igazgatóját, Ertl Pétert kér­dez­tük.

Tavaly a Budapesti Táncfesztivállal nyílt meg az új, különlegesen szép Nemzeti Táncszínház a Millenáris Parkban. Lakva ismerni meg az embert, tartja a mondás, hát a színházat?
E. P.: 2014-ben jó döntés volt, hogy az új színház kialakításában részt vehettek a Nemzeti Táncszínház mun­ka­társai. Izgalmas volt megfogalmazni az igényeinket, kitalálni azt, hogy mire van szükségünk. A körültekintő tervezés eredményeként az előadások szempontjából is színvonalas terek alakultak ki. A ta­pasz­talatok azt mutatják, hogy a művészek szeretik a színházat, jó itt fellépni. Örömömre a közönség is szereti a házat. Rendszeresen itt vagyok az esti előadásokon, és figyelem a közönség reakcióit, látom, amikor megtörténik a befogadás csodája, követem, ahogy a nézőtéren elvarázsolódnak az emberek. Azért dolgozunk, hogy ezeket a pazar tereket színvonalas táncelőadásokkal, élményekkel töltsük meg.

Idén február 27. és március 11. között lesz a táncszakma impozáns seregszemléje, a minden év elején nagyon várt Budapest Táncfesztivál. Mi mindennel fogják elkápráztatni a táncszerető közönséget?
E. P.: Az idei fesztiválon három jeles külföldi táncegyüttest láthat a közönség. A Ballet Preljocaj a Müpa Fesztivál Színházában február 27-én és 28-án a Winterreise című, 12 táncos számára írt balettel lép fel. Angelin Preljocajt jó ideje foglalkoztatta Franz Schubert Wilhelm Müller verseire komponált híres ciklusa, zenei drágakőnek tartja. A Ballet Preljocaj öt év után tér vissza Budapestre, a Winterreise koreográfiáját Preljocaj tavaly készítette el a milanói La Scala Balett számára. További érdekesség, hogy a táncosok jelmezeit is a művész tervezte. Február 29-én és március 1-én a Company Wayne McGregor mutatja be FAR című estjét, amelyet a felvilágosodás ellentmondásos kora ihletett. Tíz táncos szembesül a 18. század érzékenységével, a kritikusok által is elismert Ben Frost zenéjére. A Fesztivál csúcspontja a március 11-i záró előadás lesz, hiszen a világ legjobb táncosai alkotta New York City Ballet (NYCB) jön el közép-európai turnéja egyik állomásaként Budapestre. A NYCB vezető táncosa, Daniel Ulbricht és az együttes csillagai a Stars of New York City Ballet című esten a Nemzeti Táncszínház Nagytermében George Balanchine, Christopher Wheeldon, Jerome Robbins és Johan Kobborg koreográfiáit táncolják.

Térjünk át a nagy hazai együttesek estjeire.
E. P.: Vágy címmel három egyfelvonásos produkcióval érkezik a Szegedi Kortárs Balett. A Coppélia-történet pszichológiai mélységeibe az olasz Enrico Morelli koreográfus invitálja a nézőket, a második részben Juronics Tamás Bernarda Alba háza című, felújított műve viszi tovább a szerelem és vágyakozás motívumát. Az utolsó darab 27 év után kerül ismét a szegedi társulat repertoárjára: Koncert tangóharmonikára címen Piazzolla zenéjére az argentin Roberto Galvan készít remake-et. A GG Tánc Eger Maurice Ravel francia zeneszerző hipnotikus hatású műveire komponálja az új bemutatót. A Bolero – ökobalett három részben című előadás koreográfiáit Topolánszky Tamás tagozatvezető és két vendégkoreográfus: Halász Gábor és Rovó Virág készítette. Ahogy a cím ígéri, a művészek a környezetvédelem fontosságára és az emberi kapcsolatokra teszik a hangsúlyt. A Pécsi Balett egy családi előadással vesz részt a fesztiválon. Az együttes felkérésére Bozsik Yvette Csipkerózsika klasszikus története alapján készített a gyerekeknek színes látványvilágú, humoros táncelőadást.
hirdetés

Láthatunk felújítást, a Rekviemet, a Feledi Project előadásában és egy születésnapi összegző előadást is.
E. P.: A Feledi Project előadásának szereplői az elmúlás kérdéskörét feszegetik, a szereplők küzdenek az elmúlás ellen, kapaszkodnak a maradásba, majd elfogadják a megváltozhatatlant. A darabhoz Balázs Ádám készített zenét. A 10. születésnapját ünneplő Duda Éva Társulat produkciójának címe Mirror, és ér­te­lem­sze­rűen az együttes elmúlt évtizedét foglalja össze. A születésnapi est az együttes emblematikus mo­men­tu­maira tekint vissza. A válogatott szemelvények két újdonsággal egészülnek ki, az egyik egy új, rövid koreográfia Duda Évától, a másikat Maciej Kuzminski, lengyel vendégkoreográfus készítette a társulatnak.

Kik kapnak lehetőséget a bemutatkozásra idén az Imre Zoltán Program ifjú koreográfusai közül?
E. P.: Harmadik éve veszünk részt a pályakezdő táncművészeket a pályájukon való előrejutásukban és a nemzetközi színtérre való kijutásukban segítő Imre Zoltán Programban. Idén négy fiatal koreográfus műveit láthatja nálunk a közönség. A bemutatók sorában először Maday Tímea Luna és Mádi László Verso című művei lesznek láthatóak. Az előbbi célja, hogy megmutassa a tánc egyedülálló kifejező erejét. Mádi László – aki másodszor mutathatja be munkáját a Fesztiválon – ezúttal egy kifordított, párhuzamos világba viszi el a nézőt. A HEPA című előa­dás­ban Finta Gábor koreográfus láthatatlan, ám elszakíthatatlan kötelékeinkről beszél, arról, hogy mire vagyunk ebben a rendszerben kötelezve. Újvári Milán egész estés szóló előa­dá­sá­ban hétköznapi gesztusokból kiindulva a klasszikus burleszk stílusjegyeinek fölhasználásával beszél olyan, korunk társadalmára jellemző fogalmakról, mint az elidegenedés vagy a manipuláció. Az előadás címe SHOW.

Magunk mögött hagyva a Táncszínház gyönyörű termeit, széles lépcsősorokkal hívogató előtérbe jutunk. Birtokba vették már a táncszeretők?
E. P.: Ahogy terveztük, az előtér igazi közösségi tér lett. Számos program színhelye volt megnyitásunk óta. Itt indult a Táncfesztivál kampányunk is decemberben, amikor kislányok készítettek tütü szoknyákat, és aminek a következő állomása a Táncszínház és a Táncművészeti Egyetem közötti együttműködés aláírása lesz, csúcspontja pedig a New York City Ballet fellépése.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor