Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (5)
Három óriásplakát Ebbing határában
2018-01. szám / Dercsényi Dávid

Azt ismerik, amikor Antigoné be akar olvasni Kreónnak, de ahogy lép egyet, átesik testvére holt­tes­tén? Zavarba ejtő pillanat, magasztos erkölcsi csúcs és a legösztönösebb nevetés ér össze – mit lehet tenni? Ilyet legfeljebb az életben látunk, nem műalkotásokban. Martin McDonagh már az

Erőszakiknál pontosan tudta, hogy kell a torokszorítóból egy kameramozgással a komikusnál teremni – és azóta csak jobban belejött.
Valahol Délen járunk, Ebbingben, az amerikai kisvárosban, amikor is egy sok mindent megélt arc – Francis McDormand szépen öregedő arca – és a mögötte rejlő személy kibérel három óriásplakátot, hogy ki­ra­gasz­tas­son rá három közlést. A nő megerőszakolt és megölt lánya igazságát keresi, kéri számon a helyi rendőrkapitánytól. Aki (Woody Harrelson) történetesen nem jutott az eset végére, de egy másik esetnek igen­csak a végén jár: ugyanis halálos beteg. A város élete nyilván felbolydul a plakátos akció után, a kis­vá­ro­si Amerikában nehéz csalódni. És itt csak apró betét egy olyan briliáns fogorvosi jelenet, amely bármelyik Coen-filmben emlékezetes lenne.
Szépen végigpörgetjük korunk bűnlajstromát a rasszizmustól a családon belüli erőszakon át a szexuális bűncselekményekig, ahogy McDonagh szépen felfesti pár vonallal a figuráit, a 40-es, válságban lévő csa­láda­pa karaktertől az anya kedvence tahóig. De hogyan teszi! Didaxisnak nyoma sincs. Fogták már a hasukat szívből, őszintén egy családon belüli erőszakot bemutató jelenet közben? Hát most fogják. Nem hiszik, ugye. Pedig az ókori görög drámák adnak ebben a 115 percben randevút Monty Pythonnak. Mindezt tökéletes arányérzékkel, érzékeny operatőri és zenei szerkesztési munkával, briliáns színészvezetéssel, és olyan ízléssel, hogy már szánom-bánom az első mondat hatásvadász, Maksa-híradós felütését. Mindez nem öncél – szó szerint soha nem tudod, mi vár rád a következő pillanatban.
Szólnunk kell a többi színészről is, Sam Rockwellt nem kisvárosi sutyerák rendőrök szerepében szoktuk meg, de megoldja ezt is, mi az, hogy – ő, McDormand és McDonagh nem érdemtelenül nyertek Golden Globe-ot, és valami biztosan leesik a filmnek az Oscaron is. Joggal és kiérdemelten: ez a film olyan, amilyet a Coen fivérek csak szeretnének megcsinálni, épp csak nem elég tökösek és tehetségesek hozzá – holott amúgy eléggé tökösek és tehetségesek. Ja és a Trónok harcával befutott Peter Dinklage-ről se feledkezzünk meg, akinek az egyik legkínosabb randijelenet jut ki. A Három óriásplakát Ebbing határában az év kiemelkedő filmje (leginkább a sok csalódást hozó 2017-es évé, de 2018-ra is esélyes), amit mindenki értékelni fog, aki nem szégyell könnyek közt nevetni.

Három óriásplakát Ebbing határában (16)
(Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)
Amerikai-angol, feliratos film
hirdetés

Rendező: Martin McDonagh
Főszereplők: Frances McDormand, Woody Harrelson, Sam Rockwell, Abbie Cornish, Peter Dinklage
115 perc
Forgalmazó: Fórum Hungary
Már a mozikban





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor