Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 14., hétfő
Helén

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Nemzeti színház lettünk
2019-09. szám / Bóta Gábor

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház direktora várja, hogy jófajta vitákat támasszanak.

Már csak két produkciót rendezel ebben az évadban a Nemzetiben. Korábban mondtad, hogy el akarod ezt érni…
V. A.: Igen, és jövőre csak egyet rendezek. Közel félszáz címből áll a repertoárunk, komoly feladat ennek az életben tartása. Ha néhány évig egyetlen premiert sem tartanánk, akkor is ki tudnánk szolgálni a kö­zön­sé­get, olyan nagy nézői előjegyzés van például az Egri csillagok, a Bánk bán, a Tragédia, a János vitéz, a Woyzeck előadásaira. De gaz­dag a jövő évi kínálatunk is.

Hová jutott el mostanra a Nemzeti?
V. A.: A lényeg: „nemzeti” színház lettünk. A működési rendünk alap­ve­tően tér el más színházakétól, és ez adja meg a választ arra a kér­dés­re, hogy mitől nemzeti a Nemzeti. Hat pillérre épül a működésünk. Az első a saját repertoár. Szoktak azon gúnyolódni, hogy ezekből mennyi bevételünk van, és vattának ne­ve­zik azokat a gyerekeket, akik a „Nemzeti a diákokért” program keretében ingyen jönnek, mert más­kü­lön­ben nem engedhetnék meg maguknak a családok ezt a „luxust”. Emellett 80-100 közötti határon túli, vidéki, nemzetiségi előadást látunk vendégül, tehát befogadó színház is vagyunk. Ugyanilyen fontos az utazás, a mindenütt jelenlevés: a vidéki városokba és a külhoni, magyarlakta területekre az évadonkénti harminc-negyven turné megszervezése rendkívüli feladat. Jó pár fesztiválon is megfordultunk már Tel-Avivtól a POSZT-on át Moszkváig. Most készülünk a Színházi Olimpiára, Szentpétervárra. A MITEM-en tucatnyi ország legjobb társulatait fogadjuk, Budapest jegyzett pont az európai színházfesztiválok térképén. Ok­ta­tá­si intézmény is vagyunk – minden évben egy kaposvári színészosztály végzi nálunk a gyakorlatát. Az idén a Bozsik Yvette-é, a tavalyi Cserhalmi-osztály pedig már 21-szer játszotta iskolákban a Bánk bán missziót, a felét vidéken, Balassagyarmattól Zalaegerszegig. Természetesen ingyen!

Most rád sokan haragudnak amiatt, hogy a Nemzeti a TAO helyett adott támogatásból az ötszörösét kapta, mint amennyi TAO-ja lett volna. Míg más színházak esetleg csak a 30%-át.
V. A.: Nem rám, hanem magukra kellene haragudniuk, mert mindenki a magyar színházi élet legnagyobb gazemberségéhez asszisztált évekig. Én is. Utánajárt már valaki annak például, hogy mennyit fizettek ki magánszínházak a TAO megszerzéséért közvetítőknek? Neked van vállalkozásod?

Van egy Bt.-m.
V. A.: Mennyi állami támogatást kapsz évente?

Persze semmit, de a színházak esetében azt ígérték, hogy aki tényleg dolgozik, megkapja a TAO össze­gé­nek megfelelő állami támogatást. És azt is be kell kalkulálni, hogy amikor a TAO megszületett, az önkormányzatok ennek megfelelően sok pénzt elvontak a támogatásból. A színházak a TAO-val meg­ter­vez­ték a szezonjukat, és ezután derült ki, hogy jaj, még sincs. Maximum azt lehetett volna mondani, hogy a következő szezonra ezzel már ne számoljanak.
V. A.: Többször összeültünk a színházi szakma képviselőivel, kétszer itt a Nemzetiben is, azért, hogy hátha sikerül egy ellenőrzési rendszert kitalálni, amivel a gazemberségeket ki lehet szűrni. De kiderült, ha bezárunk egy kiskaput, másik nyílik helyette. Megjavíthatatlannak bizonyult ez a rendszer. Tízmilliárdos volt a lopás, aminek a 95%-a kőszínházi struktúrán kívül történt.

Ezt honnan veszed?
V. A.: Tudom. Már többször lenyilatkoztam. Cáfolta valaki?

Nyilván a sport területén is vannak ilyen visszaélések, ott mégsem szűnt meg a TAO. Akiket ti is megneveztetek, hogy csaltak, azokat miért nem vonták felelősségre?
V. A.: Az az ördögi ebben, hogy igen ügyes emberek találták ki, és nem lehetett törvényileg megfogni a kiskapukat. Ha valakinek két színésze, táncosa benne van egy franciaországi szuperprodukcióban, akkor jogilag ez minősülhet közös produkciónak, miközben érzed zsigerileg, hogy nagy gazemberség. De például, ha a Rómeó és Júliáról van szó, és ők a két címszereplő, akkor már megint más a megítélés. És a sor még hosszan folytatható – elképesztő trükközések voltak.
hirdetés

Jónak tartod, hogy a létük, nem létük határára kerültek bizonyos színházak?
V. A.: A kőszínházak jobban jártak, a kritikus hangvételűek is: a Katona, az Örkény, a Radnóti. A többiről pedig az év végéig kiderül, hogy milyen a mérleg, mert az „alanyi jogon” járó támogatáson kívül soha nem látott mennyiségű pályázatot írtak ki.

Miért a Rocco és fivéreit rendezed első bemutatóként idén a Nemzetiben?
V. A.: Évekig hordozok magamban egy-egy történetet, és most eljött az ideje, hogy belevágjunk a vidék-főváros összeütközéséről, a jelen-jövő nagy kérdéseiről szóló gyönyörű mesébe. Mind fontosabb számomra, hogy legyen egy történet, amin végig lehet menni, és legyenek szereplők, akikkel azonosulni lehet. Sok olyan sorsú színész van a társulatban, aki vidékről került a nagyvárosba, és sikerült az itteni nyüzsgésben otthonra találnia.

Már Visconti filmje is olyan kisemberekről szól, akik igyekeznek megkapaszkodni a nagyvárosban, de többségüknek nem sikerül.
V. A.: Ilyen is van. De Roccóból sztár lesz, nagy bokszoló. A magánélete kétségkívül kisiklik ebben, de hát ez így van: az első generáció általában rámegy a változásra.

Ez valamennyire a saját történeted is? Hiszen egy kisvárosból jöttél.
V. A.: És a határon túlról! Minden, amit rendezek, a saját történetem is. A szarvassá változott fiú a szü­lő­föld­re visszaérés lehetetlenségéről szól, a Rocco a városban való megkapaszkodás gyötrelmeiről.

A világirodalom klasszikusait, a Médeiát, a Tratuffe-öt, A vihart is műsorra tűzitek. Mindhármat külföldi ren­de­ző állítja színpadra.
V. A.: Szeretem visszahívni azokat, akik megtalálták a hangot a társulattal. Doiasvili sajátos színt hozott, a Szentivánéji álom öt éve van repertoáron. Az Andrzej Bubien rendezte Operetthez egyik legkomolyabb si­kerünk, a Gombrowicz Fesztivál fődíja fűződik. A Médeiát Eirik Stubo rendezi, akihez hasonló eleganciával nálunk nem csinálnak előadásokat.

A második produkció, amit rendezel, Vass Albert műve, emiatt nyilván előre tudod, hogy megint viták ke­reszt­tü­zébe kerülsz, hiszen van, aki isteníti, van, aki azt mondja, hogy bizonyos tettei, nézetei miatt vál­lal­ha­tatlan.
V. A.: Majd összegyűjtöm azoknak a magyar íróknak a tetteit, akiket bizonyos cselekedeteik ellenére mégis istenítünk. Trianon megéléséről jobb szöveget nem tudsz találni Vass Alberténél. A zsigeri fájdalom hitelességéhez, az élmény frissességéhez, ahogy ő leírja a döbbenetet, a sokkot, a katarzist a bécsi döntés után, nem fér kétség, és fontos: a tragédia bemutatásához megcsillantja a derűt is. A jövőről, az életlehetőségeinkről beszélek majd a Tizenhárom almafa előadásával. Várom, hogy jófajta vitákat is tá­masszunk, mert a téma mindannyiunkat érint, és remélem, az előadás igazolni fogja, miért döntöttem így.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor