Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Egy gyilkosság margójára
2020-06. szám

Az ablak mögött köd gomolyog. A szoba sötétbe burkolózik. A feleség a sarokban áll. Pár másodperc múlva közeledő autó hangját halljuk, fényszórója végigpásztáz a szobán. Az autó megáll, az eltévedt sofőr, a váratlan vendég az idegen házba igyekszik, majd a sötét nappaliba
toppanva egy tolószékben ülő férfit talál, holtan... A Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában a Győri Nemzeti Színház ismét bemutatkozhat a fővárosi közönség előtt. A társulat idén Agatha Christie hátborzongató pszichothrillerét, a Váratlan vendég című előadást hozza el Forgács Péter igazgató ren­de­zé­sében, augusztus 28-án.

Agatha Christie méltán a világ egyik legismertebb krimiírója. Izgalmas, fordulatos, precízen megtervezett és jól kidolgozott történeteit a kö­zön­ség mindig hálásan fogadja. Váratlan vendég című színdarabja a londoni Duchess Theatre-ben debütált 1958-ban, ahol nemcsak, hogy rögtön kasszasiker lett, de a kritikusok tetszését is elnyerte. Új da­rab­ja több mint hatszáz előadással ment, megdöntött minden addigi rekordot az angliai színházban. Hazai ősbemutatóját a Madách Színházban tartották 1970-ben, Gábor Miklós rendezésében.
A Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában bemutatkozó győri előadást, Agatha Christie Váratlan vendég című színdarabját Forgács Péter rendezésében tekintheti meg az izgalomra vágyó közönség. A történet egy walesi kúriában játszódik, egy ködös estén, amikor egy idegen sétál be az ajtón, ahol egy nőre bukkan, amint fegyverrel a férje holtteste fölött áll. A nő azonban zavart, a vallomása pedig egyáltalán nem meggyőző. Michael Starkwedder úgy dönt, hogy segít Laurának. Az idegen nem hívja a rendőrséget, hanem megkéri, meséljen férjéről. Laura vallomásából kiderül, hogy Mr. Warwick szenvedélyes vadász volt, vakmerő, szeszélyes és rettenthetetlen. Aztán egy baleset miatt tolószékbe került, és egyre elviselhetetlenebbé vált, az volt a szórakozása, hogy esténként lőtt mindenre, ami élt és mozgott. A nézőben már rögtön az elején sok kérdés felmerülhet azzal kapcsolatban, hogy milyen is a viszony a nő és a férfi közt, egyáltalán miért bízik meg benne? „Laurának nincs más választása. Jól jön neki, hogy megérkezett az idegen a tett helyszínére, így nyugodt szívvel háríthatja rá a felelősséget” – szolgál magyarázattal a Laurát játszó Mózes Anita. „Bonyolult krimit próbálni – mondja már nevetve a másik főszerepet alakító Sárközi József. – A színdarab minden egyes jelenetét mondatról mondatra pontosan kidolgoztuk. Hiba nélkül kell haladnunk a történetben, nem lehet, hogy a néző okosabb legyen nálunk, mert akkor borul a kártyavár.”
hirdetés

A nyomozás során a rendőrség olyan szálakat fedez fel, melyek egy két évvel korábbi gyilkossághoz vezetnek el. Izgalmas kirakós játékra hívja a Városmajori Színházi Szemle nézőit a Győri Nemzeti Színház társulata, Agatha Christie darabjában ugyanis semmi sem az, aminek első pillanatban látszik. „A krimi igazsága a részletekben rejlik – összegez a darab rendezője, Forgács Péter igazgató. – Kiváló csapatmunkában, kivételes szereposztásban jöhetett létre a pontos és fegyelmezett előadás. Itt nem lehet improvizálni, minden apró részletnek illeszkednie kell egymáshoz. Ez a kidolgozottság vonatkozik a díszletre és a jelmezekre is. Ismét remek munkát végzett Bátonyi György és Győri Gabi.”




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor