Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 12., szombat
Miksa

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Szó • Szín • Játék sorozat 2021-ben is!
2020-12. szám

Folytatódik a Szó • Szín • Játék előadássorozat, amely a vidéki és a határainkon túl működő társulatok előadásait mutatja be a fővárosi közönség számára a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában. A 2021. évben a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Szolnoki
Szigligeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Gyulai Várszínház egy-egy produkciója kerül szín­pad­ra, utóbbi három előadásra bérlet is váltható a Pesti Vigadó honlapján és az ismertebb jegyirodákban.


2021. március 23., kedd, 19.30h
Csurka István: Deficit
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

„A több mint fél évszázados pályám egyik legnagyobb sikere Csurka István Deficitjének X-e. A Vígszínház tagjaként Horvai István ren­de­zé­sében mutattuk be a Pesti Színházban 1979 őszén. Ez volt a darab ősbemutatója. Azt hiszem, aláhúzza a produkció kiemelkedő sikerét, hogy 387 alkalommal játszottuk zsúfolt telt ház előtt nyolc szezonon keresztül. Bár színész-rendezőként nagyon sok produkciót rendeztem, meghatározó szakmai esemény számomra, hogy a Zentai Magyar Kamaraszínházban négy kiváló színésszel Csurka remekművét szín­pad­ra állíthatom.”


Szilágyi Tibor gondolatai



2021. április 27., kedd, 19.30h
Hunyady Sándor: Bakaruhában
A Szolnoki Szigligeti Színház előadása

Hölgyeim és Uraim! Hunyady Sándor, a neves magyar novellista ma este színpadra lép és elmesél Önöknek egy szívszorító történetet a magyar aranykor utolsó óráiból. 1914. Kelet-Magyarország. A menetszázad határtalan lelkesedéssel indul a frontra. Hősünk azonban még nagyobb lelkesedéssel bukkan rá egy olyan kiskapura, amelyen túl harcolni sem kell, és még a vagány katonaruhát is fel lehet ölteni egy-egy ligeti séta alkalmával. Még ha ez a katonaruha csupán egy bakaruha is. A szerepjátékból azonban váratlanul egy minden képzeletét fölülmúló szenvedélyes kapcsolatba bonyolódik. A bakaruha álruhává válik egy olyan képzeletvilágban, ami bár hazugságon nyugszik, mégis sokszor valóságosabb, mint az igazi.
Hunyady Sándor színházában minden lesz, ami egy jó előadáshoz kell: zene, virágeső, cselédkönny és kacagás, képzelet és szembesülés. Jöjjenek és vegyenek személyes búcsút a frontra induló XX-ik szá­zad­tól.
hirdetés


2021. május 3., hétfő, 19.30h
Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este
Vígjáték három felvonásban a Békéscsabai Jókai Színház előadásában

Egy pad, egy kert, valahol a háttérben egy ház, benne a családtagok, akiknek csak a hangját halljuk. A padon egy lány, mellette egy fiú, köztük egy egyre erősödő kapcsolat. A szórakoztató olasz színpadi játék két fiatal fordulatos, olykor hatalmas érzelmi hullámokat keltő szerelmi története. Az egyetlen nap alatt játszódó történetben hőseink a megismerkedéstől egészen az eljegyzésig jutnak, ám közben a párkapcsolatok minden stációját bejárják; egymáshoz simulástól az ádáz veszekedésig, feltétel nélküli szerelemtől az önző, a másikat ra­bul ejtő ragaszkodásig. Voltaképpen nem történik más, mint hogy két ember tipikus élethelyzetekben lavírozik egymás felé. Olyan… élet­sza­gú az egész. A mű a férfi-nő kapcsolat szeszélyességét kívánja ábrázolni, s közben megmutatja ennek azt az oldalát is, amelyről kevesen szeretnek beszélni, pedig csakis úgy lehet valami őszinte, ha a helyzet fonákját is láttatni engedi. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy lehetséges-e huszonnégy óra alatt ha­lá­lo­san szerelembe esni?


2021. június 8., kedd, 19.30h
Darvasi László: Karády zárkája
Zenés monodráma a Gyulai Várszínház előadásában

Karády Katalint a titokzatos, az ünnepelt, a rajongott, az áhított dívát ezúttal a Gestapo 525-ös számú cellájában látjuk és halljuk (még énekelni is!). Pedig ez egy „olyan produkció, / sztárprodukció, / világpremier, / egyedi és megismételhetetlen produkció, / melyet senki sem láthat a két szemével”. Miközben mennyire szeretnénk tudni „hogyan kell titokzatosnak lenni, / hogyan kell izgatónak lenni, / rejtélyesnek, bestiának, jégkirálynőnek, szivárványnak… huhh…!” Hogyan lesz a szenvedéstörténetből megváltástörténet.








vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor