RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. december 1., szerda
Elza

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
„Vedd a nevedre!” székkeresztelő program az Átriumban!
2021-03. szám

Az Átrium lassan egy hónapja, a jelenlegi járványhelyzet miatt kieső bevételeinek részleges pótlása céljából indította el a „Vedd a nevedre – Székkeresztelő” programot. A projekt során a nézőtéri székek jelképes megvásárlásával támogathatják a nézők az Átrium működését.

Az Átrium – független színházként – eddig is hatalmas erőkkel küzdött az életben maradásért, a TAO elvonásától a megannyi állami pályázat elutasításán át egészen a pandémia okozta második bezárásig.
Az Átrium fontos szereplője a magyar színházi kultúrának, hiszen min­den lehetséges eszközével olyan ügyek mellett áll ki, mint a szabad szel­lemi­ségben és kultúrában való hit, az emberi jogok, a szólás­sza­badság, az esélyegyenlőség hite. A jelenlegi korlátozások idején a színház újra a fennmaradásért küzd. Ezért indították el a „Vedd a nevedre! – Székkeresztelő” című programjukat.
A program keretén belül jelképesen megvásárolhatják a székeket, a székek karfáira gravírozott névtáblákat helyeznek, valamint a színház honlapján feltüntetik a támogató által kért feliratot, továbbá a tá­mo­ga­tásról egy díszes emléklapot állítanak ki. A színház jeles színészei is fontosnak tartják az Átrium által képviselt értékeket, ezért minden sort pártfogol egy-egy színész. Többek közt olyan kiváló művészek álltak melléjük, mint Alföldi Róbert, Molnár Piroska, Hernádi Judit, Hevér Gábor, Péterfy Bori és Mucsi Zoltán.
hirdetés

A program további részleteiről a https://atrium.hu/hirek/vedd-a-nevedre-szekkeresztelo-az-atriumban oldalon tájékozódhat.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor