Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A Gyulai Várszínház 58. évada
2021-06. szám

A Gyulai Várszínház a több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházában, a város más helyszínein, utcáin, terein idén is csaknem két hónapon keresztül (június 25. – augusztus 19.) kínál egy rendkívül színes összművészeti programsorozatot. A látványos történelmi dráma, a
kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a bábszínház, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival, színvonalas komolyzenei és irodalmi programokkal várják a nézőket.

Shakespeare Fesztivál
A pandémia miatt csak magyar társulatokat hívtak meg idén Gyulára, és Shakespeare, amikor magyar alcímmel rendezik meg a fesztivált június 28. és július 4. között. A Katona József Színház Othelló, a Vígszínház Lóvátett lovagok, a Csíki Játékszín III. Richárd, a Kulcsár Noémi Tellabor Vihar előadása mellett láthatnak a nézők két színi hallgatók által készített előadást is, a kaposváriak Rómeó és Júliáját, illetve a Pesti Magyar Színiakadémia diákjainak Ahogy teccik című előadását, és egy felolvasó-színházi estet kortárs magyar írók (Márton László, Tasnádi István, Vörös István) Shakespeare-jeleneteiből Shakespeare 37-ből három címmel. A fesztivált a Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba szerzőpáros Hamlear című darabjának ősbemutatójával zárják, Őze Áron rendezésében, Nagy Ervinnel, Koltai Róberttel, Kovács Vandával a főbb szerepekben.


Erdélyi Hét
Idén is minden nap más-más színház előadását nézhetik meg a nézők, olykor egy nap kettőt is. Az Erdélyi Héten is lesz saját bemutatója a Gyulai Várszínháznak, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal közös produkcióként Goldoni: Két úr szolgája című darabjának tószínpadi előadása, Barabás Árpád rendezésében. Emellett láthatja majd az érdeklődő közönség a kolozsváriak Hegedűs a háztetőn, a temesváriak Az ember tragédiája, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nép ellensége, a marosvásárhelyi Yorik Stúdió Lázadni veletek akartam, az aradiak A kolozsvári bíró, A Zördög, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Tóték című előadását, illetve Cári Tibor, Sebestyén Aba és társaik zenés előadói estjét.


Szabó Magda Napok
A Nemzeti Színházzal közösen bemutató lesz Az ajtó című regény színpadi változata Udvaros Dorottyával és Söptei Andreával a főszerepben, Szabó K. István rendezésében. Emellett láthatja majd a közönség az Agyigót Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János előadásában, a Rózsavölgyi Szalon Az őz, a szolnokiak frissen bemutatott Régimódi történet, a székesfehérváriak Az a szép, fényes nap és a nagyváradiak Tündér Lala című előadását.
hirdetés

Történelmi tematika
Az új hagyományok teremtése mellett a Gyulai Várszínház tovább élteti azon legrégebbi hagyományait is, amelyek a nemzeti önazonosságunkat erősítő történelmi témájú drámák színrevitelét tűzték ki célul.
Idén a történelmi tematikát képviselik a Sándor Mátyás, A funtineli boszorkány, a Zergetánc, a Tóték, Az ember tragédiája, a Lázadni veletek akartam, a Régimódi történet, az Az a szép, fényes nap című előadások, és a Jászai Mari alakját megidéző, Szilágyi Enikő által előadott saját bemutató is, a Mi lennék nélküled?


Zenei Hét
A korábbi évekhez hasonlóan idén is hangsúlyosan lesznek jelen az évadban a különböző zenei előadások. Közülük külön kiemelést érdemel a Szerelmi bájital operaelőadás, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál és a Gyulai Vár Blues Fesztivál, amelyeken idén különleges szuperprodukciókkal találkozhat majd a közönség. Az előbbin a Rendhagyó Prímástalálkozóval és a Platon Karataevvel, melynek ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós lesznek a vendégei. A Blues Fesztiválon pedig a Halper-Hendrix Experimenttel, a Bluestone-nal, Tátrai Tiborral és a Borsodi Blue Collective-vel. A zenei hét (július 21-25.) zárásaként látható és hallható majd a Rost Andrea feat. Hot Jazz Band koncert is.


Kitüntetett figyelemmel a kortársak felé
A világirodalmi és magyar klasszikusok mellett a kortárs magyar szerzők művei az idei évadban is hangsúlyos szerepet kapnak. Szabó Magda darabjai mellett láthatják majd az érdeklődők Bíró Yvette – Mundruczó Kornél: A Frankenstein-terv, Pozsgai Zsolt: Zergetánc, Urbán András: Az Úr nevében című darabját és Kiss Ottó: A piros tengeralattjáró című mesekönyvéből készült bábjátékot. Sőt, ősbemutatókként a Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba szerzőpáros Hamlear című művét és Szilágyi Enikő Jászai Mari alakját megidéző monodrámáját, illetve a Két Hold világa című előadást Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs kapcsolatáról. S akkor a X. Irodalmi Humorfesztiválról még nem is szóltunk…


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor