Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 8., kedd
Koppány

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A kultúra lelki támasz lehet mindannyiunk számára”
2021-06. szám / Nagy Klaudia

Idén is várja a látogatókat az ország és a Balaton egyik leghosszabb nyári programsorozata, a Kultkikötő. A színházi előadások és könnyűzenei koncertek öt Balaton-parti helyszínen – Ba­la­ton­bogláron, Balatonföldváron, Balatonfenyvesen, Balatonszárszón és Badacsonytomajon – kerülnek
megrendezésre. Nagy Viktor színművészt, a Kultkikötő alapító igazgatóját a megújuló balatonboglári helyszínükről, sokszínű és tartalmas programkínálatukról kérdeztük.

Az idei nyár programját már ősszel elkezdik összeállítani. A járvány második hulláma pont ősszel érte el a csúcspontját, novemberben pedig fél évre be kellett zárniuk a kulturális intézményeknek. Hogyan tudtak így tervezni?
N. V.: Bizonyos értelemben készültünk rá, ahogy követtük a híreket. Az idegrendszerünk az elmúlt évben hozzászokott már ahhoz, hogy gyorsan kell újabbnál újabb forgatókönyveket készítenünk, ezért nem ért minket teljesen váratlanul. Úgy álltunk neki a nyári programok meg­ter­ve­zésének, hogy egy kérdőívet küldtünk szét a Kultkikötő bará­tai­nak, akik állandó jelleggel ellátogatnak hozzánk, hogy mit gondolnak, mit javasolnak, hogyan éreznék magukat a legnagyobb biztonságban nyári játszóhelyeinken. A Kultkikötő mind a négy évszakban működik a Balaton északi és déli partján, év közben is megtöltöttük volna az ottani kulturális zárt tereket, ha nem kellett volna bezárni a színházakat. Ez elég érzékenyen érintett minket, viszont nagyon bizakodóak voltunk a nyarat illetően, és most úgy látszik, igazunk volt.

Mindenki számára sok volt már ez a fél év bezárva, kulturális programok nélkül…
N. V.: Azt gondoljuk, a kultúra lelki támasz lehet mindannyiunk számára, nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is. Tapasztalatból tudom, milyen, amikor egy pici gyerek nem mehet közösségbe, sem óvodába, sem bölcsődébe, ezért sok gyerekelőadást tervezünk nyárra is. A saját bőrünkön tapasztaljuk, hogyan fásulunk el, hogyan leszünk ingerlékenyebbek, reményeink szerint a Kultkikötő lelki támaszként is szolgál ebben a nehéz időszakban.

Más szempontok alapján állították össze a programokat a rendkívüli helyzetre való tekintettel?
N. V.: A beszélgetések rettenetesen hiányoznak az életünkből, főleg azok a beszélgetések, amikor őszintén, bátran vallhatunk a kételyeinkről vagy a félelmeinkről. Többségében ilyen előadások lesznek láthatóak mind az öt helyszínünkön. A fellépőinket már most megkértük arra, amikor csak tehetik, pár szívhez szóló mondattal erősítsék az estéket. Különösen oda fogunk figyelni a nézők beengedésénél, hogy maszkot viseljünk, még ha nem is kötelező, fogunk kitenni kézfertőtlenítőket is, mert azt gondoljuk, ez segít, hogy szépen lassan elmúljon mindenkiből a félelem. Mivel nagy létszámmal dolgozunk, az önkénteseknek mindig el szoktuk mondani, hogy mosolyogósnak kell lenni, és meg kell próbálni mindenben segíteni a nézőket, hiszen vendégül látjuk őket, és a biztonságérzet mellett az egyik legfontosabb, ha tényleg úgy érzik, mintha régi ismerősként tértek volna haza hozzánk.
hirdetés

A balatonboglári Varga Béla Kulturális Központot kívül-belül felújították, az átadó ünnepségen a kaposvári Csiky Gergely Színház Furcsa pár című előadását fogják játszani. Miért pont erre a produkcióra gondolt?
N. V.: A nyolcvanas években a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásaival ellátogatott Balatonboglárra, és állandó vendég volt minden nyáron a Vörös és Kék kápolna körül, szeretnénk ezt a hagyományt életben tartani. A Furcsa pár című előadást egy ünnepi díszbemutató keretében június 19-én láthatja a közönség. Hatalmas ünnepség lesz, hiszen egy város életében mindig nagyon fontos, amikor átadnak egy kulturális intézményt. A felújításnál a színházterem technikáját, felszereltségét illetően, a berendezésnél és más egyéb szempontoknál is megkérdezték a véleményünket, hogy funkciójában tökéletes legyen. Gyönyörű helyszín egy hatalmas udvarral, így bent és kint is tudunk előadásokat tartani. Egy éven át mi szállítjuk a kulturális programokat Balatonboglárra, nyáron pedig kiköltözünk a közvetlen mellette található szabadtéri színpadra, a két helyszín egy csodásan átépült átjáróval van összekötve.

Öt helyszínen számos programmal várják a közönséget, szemezgessünk egy kicsit!
N. V.: Balatonföldváron izgalmasnak ígérkezik Kepes András Csillagok nyomában című előadása, Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje, Bereményi Géza szerzői esttel lép színpadra, a Nemzeti Színház pedig a Fedák Sári című előadásával érkezik. Balatonszárszón mutatjuk be a Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című könyvéből készült előadást, amiben Thuróczy Szabolcs játszik. Ezen kívül fellép még a Budapest Bár és a Malek Andi Soulistic. Balatonbogláron koncertezik a Tátrai Band, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, valamint a Thália Színház új bemutatójával, az Álmomban megcsaltál című vígjátékkal igyekszik jókedvre deríteni a nézőket. Balatonfenyvesen a húrok közé csap Török Ádám és a Mini, a badacsonyi frissTeraszon zenél az Anima Sound System, az Európa Kiadó, Dorogi Péter és az Anna & the Barbies. Összesen 85 gyerekelőadással készülünk, sőt, Gryllus Vilmos, a Rutkai Bori Banda, és Farkasházi Réka zenés koncertekkel is várják majd a kicsiket. Szeretnénk ápolni Csukás István örökségét, ezért minden évben bemutatunk Csukás István egyik meséjéből átírt darabot. Számunkra kiemelten fontos, hogy megfelelő színvonalú és rangú előadásokat hívjunk meg a Kultkikötő helyszíneire, hogy a közönség nálunk töltött estéit minőségi tartalommal tudjuk megtölteni.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor