Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 12., szombat
Miksa

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Pataky Klári Társulat / Csönd – Bemutató
2021-10. szám

A Pataky Klári Társulat Csönd című előadása a Társulat legújabb koreográfiája, amely 2020 elején készült, a pandémia második hulláma alatt, azonban a nagyközönség számára most először látható.
Születését meghatározta a járvány előidézte korhangulat, a pandémia következtében megváltozott létünk.
A járvány magával sodorta korábbi életünket, megszakította társas kapcsolatainkat, leépítette korábbi biztonságérzetünket. Kicsit elveszettebbek, kicsit magányosabbak, kicsit tapasztaltabbak lettünk. Pataky Klári az előadásban furcsa, groteszk haláltáncát mutatja be az emberiségnek, amely egy rövid időre elcsen­desedett.
Pataky Klári koreográfiájában ez alkalommal is egy egyedi, csak rá jellemző formanyelven szól a közön­séghez.



Előadóművészek: Bot Ádám, Bujdosó Anna, Lukács Levente, Rácz Réka, Temesvári Zsófia Fényterv: Vajda Máté Zenei közreműködő: Gergely Attila Koreográfia: Pataky Klári Fotó: Mészáros Csaba Támogatók: EMMI, NKA, Nemzeti Táncszínház, Műhely Alapítvány

Nemzeti Táncszínház, Kisterem
2021. 11. 03., 19.30h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor