Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 12., szombat
Miksa

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Az elszabaduló káosz fekete komédiája”
2022-01. szám / Nagy Klaudia

Sally Potter brit rendező és forgatókönyvíró A vendégek című filmjét 2017-ben mutatták be illusztris szereplőgárdával. A szerző színpadi változatot is készített díjnyertes filmje alapján, amelyet Magyarországon először a Pesti Színház tűzött műsorára Party címmel Paczolay Béla
rendezésében. A történet középpontjában Janet áll, aki egy kis baráti összejövetel keretében ünnepli meg, hogy a brit árnyékkormány miniszterévé választották. Az este kellemesen indul, ám férje bejelentése után elszabadulnak az indulatok. Janet férjét, Billt, Lukács Sándor Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Ér­de­mes Művész alakítja, akit legújabb szerepéről és hamarosan megjelenő verseskötetéről kérdeztünk.

Hogyan foglalná össze a Party történetét?
L. S.: A brit elit egyik menő politikusa partyt rendez abból az al­ka­lom­ból, hogy miniszterré választották. Felfelé ívelő karrierjét kellene ünne­pel­ni, ám egyszer csak rémségek özöne tör felszínre, az elszabaduló káosz fekete komédiája bontakozik ki, amely a legrosszabb oldaláról mutat meg minden szereplőt önmagának és a közönségnek is. Az írónak erős szándéka volt, hogy megmutassa azt a mocsárt, az ál­sá­gos állapotok özönét, ami jelenleg uralkodik a világban és sajnos az értelmiségi elit köreiben is.

Paczolay Béla rendezővel most dolgoztak együtt először. Milyen volt a próbafolyamat?
L. S.: Nem volt könnyű, ugyanis ez egy olyan előadás, ahol mind a hét szereplő végig színpadon van. Elég nagy nehézségeket okoz mind a rendezőnek, mind a színészeknek, hiszen úgy kell megtervezni, hogy az épp domináló jelenetet a többi színpadon lévő szereplő ne zavarja meg, ugyanakkor ne essenek ki a szerepükből. Ennek a kidolgozása elég sok időt vett igénybe. Úgynevezett jelenlétes színdarab, amikor meg sem szólal az ember, de az arcán, a testtartásán, az egész viselkedésén látszania kell, mire gondol. Ez egy nagyon izgalmas feladat, és ahogy haladtunk előre a próbákon, egyre jobban kezdtem átérezni ennek a jelentőségét, súlyát, és a szakmai élvezetét is, mert nagyszerű úgy játszani, hogy egy szót sem szólok, a néző mégis érti. Erre most nagyon sok lehetőségem adódik ebben az előadásban.

Bill eleinte valóban szótlanul szemléli az eseményeket, mogorván ül egy fotelban. Hogyan került ebbe az állapotba?
L. S.: Hosszú elemzéseket folytattunk a próbák folyamán, próbáltuk a jelenlegi helyzet előtörténetét megfejteni, milyen lehetett Bill és felesége, Janet kapcsolata, hogy hol történhetett az a botlás, ami miatt Bill viszonyt kezd egy másik hölggyel, aki bankárismerősük felesége, és akiről a végén kiderül, hogy Janettel is leszbikus kapcsolatot folytat. Egészen furcsa viszonyok, háromszögek vannak ebben a da­rab­ban, amelyeket próbáltunk a lehető legteljesebb mértékig kibogozni és megoldani.
hirdetés

A férfi elnyomva érzi magát magas pozícióban lévő felesége mellett?
L. S.: A darabból kiderül, hogy Bill segítette a feleségét a kampányában, mivel egyetemi professzor, ő írta a beszédeit. Felesége kampánya és politikai szerepvállalása, ennek a létnek a manírjai egy idő után elkezdték idegesíteni, egyre inkább eltávolodott érzelmileg Janettől. Nem tetszett neki ez az életforma, mert Janet hiába akar jót, rengeteg álságos dologgal jár megreformálni az ország életét. Billnek elege lett a közhelyekből, a politikai lózungok hangoztatásából. Őszinte, természetes, emberi mozdulatokra, szavakra vágyott, így talált rá Marianne-re.

Mielőtt kiderül, hogy viszonyt folytat Marianne-nel, elmondja, hogy súlyos beteg, de mintha éreznénk benne valami csalafintaságot.
L. S.: Erről mi is sokat beszélgettünk, hogy Bill igazat mond vagy sem. Az igazság az, hogy nem tudtuk megfejteni. A játék során hagyok egy kis kétséget a nézőkben Bill betegségét illetően. Amikor nyilvánosan bevallja a Marianne-nel való viszonyát, utána érdekes módon egyre jobban kezd lenni, felkel a fotelből, kezd jönni-menni, kiselőadást tartani, kioktatja Janetet is, pozitív változások állnak elő az egészségi állapotában. És talán nem is baj, hogy nincs teljesen eldöntve sem színészileg, sem rendezőileg, hogy tényleg beteg vagy sem, így izgalmasabb a történet.

Nemcsak Bill és Janet, hanem a többi pár kapcsolata is válságban van. Akad köztük olyan, ami talán még menthető?
L. S.: A darab végére kiderül, hogy az a házaspár él a legjobban, amelynek egyik tagja állandóan szidja a másikat, megjegyzéseket tesz rá a többiek előtt. April és Gottfried látják a többiek helyzetét, hogy mi történt Bill és Janet házasságával, a leszbikus pár kapcsolatával és a szerencsétlen, megcsalt bankárral, rájönnek, nincs is olyan nagy bajuk egymással, ezért egymás nyakába is borulnak a díványon.

Most, hogy bemutatták a Partyt, újból lesz ideje az írásra koncentrálni, hiszen 2022 májusában jelenik meg kilencedik verseskötete. Hány verset tartalmaz és mi a kötet címe?
L. S.: 55 verset tartalmaz a kötet, amelyek nagy része a pandémia első időszakában íródott, amikor minden leállt, beleértve a színházakat is. Öt ciklusra osztottuk, mindegyik ciklusban 11 vers található. Kikötő lesz a címe, mert számomra a kikötőnek mindig van egy furcsa varázsa, izgalmas hely, ahol nyüzsögnek az emberek, hajók kötnek ki és indulnak el, lehet szemlélődni, nézni a vizet, érdekes hangulatot hordoz magában. A versek is ilyen sokfélék, remélem, az olvasóknak is tetszeni fognak.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor