Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

 
 
Nyomtatható változat
10. Városmajori Színházi Szemle
Ismét Színházi Szemle a Városmajorban!
2022-07. szám

A közönség és a szakma által is kedvelt és elismert Városmajori Színházi Szemle ver­seny­programja 2022-ben kibővült, és hét nagyszerű vidéki és határon túli előadás mutatkozik be a főváros közönségének.

A Szemle a Budaörsi Latinovits Színház Shakespeare: Szentivánéji álom című komédiájával (Fehér Balázs Benő rendezése) startol augusztus végén. Gogol A revizor című darabját Béres Attila rendezte és a Miskolci Nemzeti Színház előadásában láthatja a budapesti publikum. Csokonai több mint 220 éves alkotása, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak egyfajta abszurd élőszereplős bábjáték, a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház közös produkciója. Két Csehov-mű is színpadra kerül a rendezvénysorozatban: a Sebestyén Aba rendezte Három nővér, mely a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka, valamint a Szolnoki Szigligeti Színház előadása, a Székely Kriszta által újragondolt Sirály. A Gyulai Várszínház és a Yorick Stúdió 2022-es Kortárs Magyar Dráma-díjas előadása, a Lázadni veletek akartam Sebestyén Aba rendezésében lesz látható. 2022-ben egy fővárosi előadás töri meg a sort: Alföldi Róbert Frivol című kortárs néptánc rendezése nem a határon túlról, sem vidékről, csupán az Átriumból kerül át egy estére a Városmajorba. A rendezvény minőségi szórakozást ígérő darabjait a színház művészeti tanácsadója, Peremartoni Krisztina választotta ki a kőszínházi kínálat többtucatnyi előadásából.
A 2022-es Szemle programjában szereplő előadásokat négyfős zsűri díjazza, melynek tagjai: Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatója, Tóth Ildikó színésznő, Szinetár Miklós rendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló Művész, valamint – a Revizor – a kritikai portállal létrejött együtt­mű­ködés keretében – László Ferenc színikritikus. A zsűri a már megszokott módon hat kategóriában – Legjobb előadás, Legjobb rendezés, Legjobb női és férfi szereplő, valamint Legjobb női és férfi mellékszereplő – oszt ki díjakat. A Városmajori Színházi Szemle különdíjasa az idén 20 esztendős Fidelio 2 000 000 Ft értékű médiacsomagját nyeri el, az elismerést az egyik legolvasottabb összművészeti portál szakújságírói szavazzák meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan a közönség idén is leadhatja voksát az általa legjobbnak tartott előadásra.

Cikkeink:
Shakespeare talán legravaszabb műve jön Budaörsről
Revizor érkezik Miskolcról
Élőszereplős abszurd vásári bábjáték
A szabadkai Három nővér a Majorban
A Városmajorba érkezik a Lázadni veletek akartam
Székely Kriszta rendezése a fővárosban lesz látható
hirdetés













vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor