Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Igazi táncünnep Miskolcon – jön a hatodik Horizont Fesztivál
2023-03. szám

Igazán jeles év elé néz a Miskolci Nemzeti Színház 2023-ban. 200. évadát kezdi meg a teátrum, a Miskolci Balett megalakulásának 10. évét ünnepli, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált pedig már 6. alkalommal élvezheti a táncszerető miskolci közönség. Áprilisban igazi színház- és
táncművészeti központtá alakul Miskolc: neves társulatok érkeznek a világ minden tájáról, így a közönség egy pillanatra sem fog unatkozni. A 200. ünnepi évadra Svájcból, Izraelből és Romániából érkeznek világhírű szín- és tánctársulatok, a Horizont Fesztivál fellépői pedig most is izgalmas előadásokat ígérnek április 25-29. között. Nem kezdődhet Horizont Fesztivál kiállítás nélkül: az idén 10 éves Miskolci Balett „történelmét” mutatja be a tárlat, ahol a társulat eddigi előadásaiból láthatjuk a legérdekesebb fotókat. A nyitónapot pedig nem lehet mással zárni, mint a társulat legújabb produkciójával: Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont Fesztivál művészeti vezetője Marilyn Monroe történetét viszi színpadra Vörös napló címmel.

Miről szól az előadás?
K. A.: A Vörös napló Marilyn Monroe eltűnt titkos naplója. Ha is­mernénk a tartalmát, talán tisztábban látnánk az 50-es évek amerikai színésznőjének titkokkal, traumákkal teli életét. Idén ez az egyik legjelentősebb bemutatónk. Marilyn Monroe nemcsak a film-, de a popkultúra ikonja is volt, reményeim szerint az ő életének bemutatása minden korban érdekes a nézők számára.

Mi alapján állítottad össze az idei fesztivál programját?
K. A.: Úgy gondolom, hogy egy ilyen fesztivál nemcsak a táncról, hanem az alkotókról és a lehetőségekről is szól. Régi tartozásunkat szeretnénk törleszteni a hazai alkotók felé, így igyekeztünk minél több magyarországi társulatot meghívni, jön a Közép-Európa Táncszínház, a Kulcsár Noémi Tellabor társulat, Feledi János és a Feledi Project, valamint a fiatal alkotókat sem hagyhattuk ki, így Tóth Laura és Kozma Johanna előadásait is meghívtuk. A harmincéves Bozsik Yvette Társulatot két előadás meghívásával is köszöntjük. Érkezik még Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus, akiknek zene- és tánctörténeti előadása rendkívül érdekes lehet a miskolciak számára.

Milyen nemzetközi fellépőkre számíthat a közönség?
K. A.: Lengyelországból érkezik Anna Piotrowska, valamint Izraelből köszönthetjük a világ egyik legje­len­tősebb tánctársulatát, a Vertigo Dance Companyt, akik a 10. Színházi Olimpia keretében jutnak el hozzánk. Hozzá kell tennem, szándékunk volt, hogy ha már egy ilyen erős színház ad otthont a fesztiválnak, mint a Miskolci Nemzeti, akkor hozzunk olyan előadásokat is, melyek színház-tánc ötvözeti érdekességet tudnak mutatni a nézőknek, így például látható lesz Shakespeare és Csehov egy-egy műve is tánc formájában.

A Horizont Fesztiválon eddig fiatal alkotók is feltűntek már, idén is találkozhatunk pályakezdőkkel?
K. A.: Folytatjuk a hagyományunkat, hogy új, friss, fiatal alkotókat mutassunk be a közönségnek, így Tóth Laura előadását hozzuk el, amely ötvözi a nyelvi játékot, a táncot, az éneket, és Kozma Johanna produkcióját is láthatják, ami pedig a felnőtté válás folyamatát boncolgatja.
hirdetés

---------------------------------------------------------------
A 6. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál előadásai
A Miskolci Balett előadását és a kiállításmegnyitót követően Miskolcra érkezik Tóth Laura Follia című táncelőadása, valamint Kozma Johanna What’s the matter? című produkciója is műsorra kerül. A Kulcsár Noémi Tellabor társulat a Vihar című Shakespeare-adaptációt mutatja be a tánc nyelvén. Egy másik klasszikus is érkezik: a Feledi Project Csehov művének táncszínpadi változatát hozza el, a Sirály lesz látható. A Közép-Európa Táncszínház ezúttal a Set Your Mind Free című koreográfiáját mutatja be, a Bozsik Yvette Társulat pedig a Bohóc kerestetik című produkcióval készül a felnőtt közönségnek, a gyerekeknek pedig a Bogarak című táncelőadást hozzák el. A lengyel koreográfus Anna Piotrowska két előadását is láthatják az érdeklődők. Az Egoistic Experiment / I am the Performance produkció mellett a Miskolci Balett táncművészeinek közreműködésével színpadra viszi a Bolero Project – A Tribute to Ravel and Dance című előadást is, mely tisztelgés a Bolero és annak zeneszerzője, Joseph-Maurice Ravel, valamint a tánc előtt, a tánc világnapja előestéjén. Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadássorozata, a Lábujjhegyen – zenéről és táncról, párban a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat legendás együttműködések, nagy versengések és felforgató mesterművek felelevenítésével – a Napkirály udvarától egészen napjainkig. A fesztivál zárásaként, a 10. Színházi Olimpia keretében a világhírű Vertigo Dance Companyt látja vendégül a Miskolci Nemzeti Színház. Az izraeli társulat a Pardes című táncelőadást hozza el Miskolcra.

---------------------------------------------------------------

A Horizont Fesztiválra jegyek már kaphatók!
Az előadásokról további információkat a horizontfesztival.hu weboldalon találnak.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor