Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A Magyar Nemzeti Táncegyüttes repertoárján számos stílusirány megtalálható”
2023-03. szám

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője amellett, hogy maga írja az Együttes előa­dá­sainak forgatókönyvét, koreográfiákat készít, sőt széles körű néprajzi ismereteit a jelmezek megálmodásában is felhasználja. Magyarország legnagyobb táncegyüttesének következő be­mu­ta­tóiról a Harangozó-díjas, érdemes művésszel, Zs. Vincze Zsuzsával beszélgettünk.

Sűrű időszak ez a Magyar Nemzeti Táncegyüttes életében, tavasszal egyből két bemutatóra is készültetek-készültök. Pár napja debütált a Régi tánc, új nemzedék című műsor, amelyben fiatal tehetségeket hív­tatok koreografálni, mi miatt volt ez számotokra fontos?
Zs. V. Zs.: A férjemmel, az Együttes művészeti vezetőjével, Zsuráfszky Zoltánnal nagyon fontosnak érezzük, hogy azokat a tehetséges fia­talokat, akik kiemelkedő munkát végeznek az amatőr mozgalomban, magunk köré gyűjtsük. Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk nekik a profi táncosokkal való munkára, hogy olyan műhelyt hozzunk létre közösen, ahová szívesen jönnek megmutatni, hogy mit gondolnak a nép­művészetről. Úgy érezzük, hogy ez egy nagyon markáns közös pont a fiatal alkotókban és bennünk: nagyon szeretjük és rajongással fordulunk a Kárpát-medence egészét felölelő kultúránk felé. Illetve sze­ret­tük volna a fiatalok friss látásmódját is megismerni, hogy ők hogyan tekintenek a kultúránkra. Amikor a férjemmel gyűjteni jártunk, az útjaink során készült anyagokat azonnal leadtuk az Akadémia Táncosz­tályára, ezeket sokszor soha többet nem volt lehetőségünk újra megnézni. Pillanatok alatt kellett mindent megtanulnunk, mert nem állt a rendelkezésünkre olyan technikai háttér, amely most már természetes, a mostani fiatalok kezében gyakorlatilag ott van minden, élhetnek akár a lassítás eszközével is. És persze a legfontosabbról se feledkezzünk meg, ami nem más, mint a szív, amely ugyanolyan, a fiataloké és a miénk is. Ennek a közös gondolkodásnak, találkozásnak igyekeztünk az utóbbi időszakban fórumot teremteni.

Most pedig a Tánc-költészet című darabra készültök már, amelyet április 16-án – közel a magyar költészet napjához – mutattok be a Várkert Bazárban. Magyar költők verseire, irodalmunk legnagyobb műveire komponáltatok koreográfiákat a férjeddel, alkotótársaddal, Zsuráfszky Zoltánnal. Mesélnél erről?
Zs. V. Zs.: A Magyar Nemzeti Táncegyüttes repertoárján számos stílusirány megtalálható: vannak eredeti folklórműsoraink, tematikus, akár történelmi táncjátékaink vagy éppen a nagyobb lélegzetvételű tánc­drá­máink, mint például A hűtlen feleség. A férjem alkotói pályájának mindig is fontos része volt a versekre táncolás, amelynek művészeti munkájába mindig nagyon konzekvensen beépítette azt a hatalmas tudást, amelyet az eredeti anyagokból birtokol. Legendás pillanat volt például, amikor eltáncolta az Egy mondat a zsarnokságról című koreográfiát. Ez annak idején reveláció volt, szinte forradalmi tettnek számított, főleg értelmiségi körökben. Én ezt tartom egyébként a kortárs néptáncművészetnek. Annyi minden zajlik most körülöttünk a világban, amely dolgokról nekünk is van mondanivalónk, és azt éreztük, hogy ez a stí­lusirányzat a legmegfelelőbb, hogy megfogalmazzuk a gondolatainkat a színpadon – tánckölteményeken keresztül. Ennek mentén készítünk most egy összefoglalót többet között Arany János balladáira, Nagy László- vagy éppen Vörösmarty-versekre, Móricz legismertebb műveire.
hirdetés

Tavaly a Szegedi Szabadtérit nyitottátok meg, idén pedig a Margitszigeten kezditek a nyári időszakot, a Nemzeti Összetartozás Napján lesz látható a legújabb, Petőfi életét feldolgozó darabotok. Te írtad a tánc-szín-játék forgatókönyvét, ez mi alapján állt össze?
Zs. V. Zs.: Mi most megelőztük a Petőfi200 emlékévet, mert már tavaly nyáron bemutattuk a Petőfi életéről készült előadásunkat Szabadság, szerelem! címmel. Úgy igyekeztem a forgatókönyvet megírni, hogy a költő minden fontos életeseményét meg tudjuk jeleníteni, az első rész főleg a vidámabb momentumokra koncentrál, de természetesen megmutatjuk a drámai pillanatokat is. Nagyon közel áll hozzánk ez az előadás, hiszen Petőfi a nép költője volt, számos verse folklorizálódott, amelyek most is fellelhetőek népdalaink sorai között. Ezeket mind felhasználtuk, beépítettük a darabba, hangsúlyozva, hogy Petőfi mindig is együtt lélegzett a néppel költészetén keresztül. Azt gondoljuk, hogy ennek megmutatására nincs alkalmasabb a magyar néptáncnál. Grandiózus előadásra készülünk, amely méltó a Margitsziget színpadméretéhez, és amelyben a Tóth Kázmér által készített fantasztikus díszlet mellett az eredeti népi és korhű viseletek is hozzájárulnak majd a különleges élményhez. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai mellett színpadra lép majd rengeteg budapesti néptáncos és gyermek is, igazán izgalmas és látványos nyári produkcióra készülünk, amely bemutatja, hogy mi hogyan gondolkodunk Petőfiről!




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor