Interjú
„Én csak egy színpadi történetmesélő vagyok”
2023-03. szám
A címben szereplő idézetet vallja Horváth Patrícia színházi rendező, fordító, a Hatan Társulat társalapítója.
Hogyan lesz egy színházrendezőből konferenciatolmács, majd szakfordítóból újra színházrendező?
H. P.: Történt egy megtorpanás 2015 után, amikor megszűnt a társulati létezésem. Pedig én nagyjából a diplomázás óta ilyen színházi formában léteztem, ennek több szegmenséből is kivettem a részem, több fesztiválnak is voltam a rendezés mellett produkciós vezetője. Ez a komplex társulati létezés szűnt meg 2015-ben, gyakorlatilag kihúzták a lábam alól a talajt. Kimondhatjuk, hogy padlóra kerültem.
Mint egy szigorú diétában, elkezdtél nem színházzal foglalkozni…
H. P.: Így van, a színház helyett az élettel. Amikor például végig kellett tolmácsolnom a börtönben egy rabosítást, akkor döbbensz rá arra, hogy mennyire nem láttál még semmit az életből. Több évet beletettem abba, hogy a technikai és szakmai tudásomat fölhozzam olyan szintre, hogy akár egy parlamenti plenáris ülést is képes legyek letolmácsolni a tolmácsfülkéből. Viszont mégis elkezdtem kijárni Párizsba, elsősorban Brookhoz zarándokoltam. És ha már ott voltam, akkor természetesen néztem más előadásokat is. Felfedeztem ezt a rendkívül izgalmas, folyamatosan alakuló, energikus színházi világot, ami 20 év alatt nagyon-nagyon sokat változott. Párizs igazi világszínházi központ lett, mindenfelől érkező hatásokkal, egy fantasztikusan kavargó, mozgó létezés, amelyről egyszer csak azt vettem észre, hogy nem győzök betelni vele! Bizony kell az a távolság, amiből visszanézve rálátok, milyen hiányosságokat kell átélnünk itthon… És amikor visszajöttem Magyarországra, beütött a covid, tehát fordítani kezdtem azokat a darabokat, melyeket hazahoztam. Csak hát felmerült, hogyan tovább, hiszen én ezeket még rendezni is szeretném. Ekkorra már megismerkedtem Alexis Michalikkal, aki megadta az irodalmi ügynökének a címét. Elmentem hozzájuk, és nagyon kedvesen, rugalmasan álltak hozzám, hiszen nem vagyunk egy kőszínházi társulat, akik milliókat tudnak kifizetni jogdíjért. Ekkoriban hozott össze a sors a 6SZÍN akkori, új vezetőivel, akik nyitottak voltak a Történetőrző című előadásnak a befogadására. Most ismét tudjuk játszani!
| hirdetés
 |
|
Tehát most játsszátok a Történetőrzőt a 6SZÍN-ben, ahol próbálod az Alan Turingról, a kódfejtő matematikusról szóló darabot, amelynek május közepén lesz a bemutatója.
H. P.: A darabot Benoit Solès írta, aki a főszerepet is játszotta. Egy párizsi kis színházban mutatták be ezt is, mint a Történetőrzőt, majd folyamatosan nagyobba és nagyobba költözött. Manchesterben játszódik, 1952 telén. Az otthonába történt betörést követően Turing professzor feljelentést tesz a rendőrségen, ami természetesen nem kerüli el a titkosszolgálat figyelmét. Ennek oka, hogy Alan Turing az az ember, aki megfejtette a náci Enigma kódot, amellyel a németek a háború alatt minden üzenetet megzavartak. Ezzel a tettével 14 millió ember életét mentette meg. Ross őrmester egy atipikus és szeretetre méltó embert talál, a „gondolkodó gép” feltalálóját, a mesterséges intelligencia és a számítógépek igazi megalapozóját. A darab végét nem szeretném felfedni, de annyit elmondhatok, hogy a két férfi színész számára igazi jutalomjáték. Én fordítottam és rendezem is az előadást, amit a 6SZÍN saját produkciójában mutatunk be. Nagyon várom a munkát a két kiváló színésszel, Simon Kornéllal és Száraz Dénessel.
Viszont, hogy a nemek aránya megmaradjon, két színésznővel is dolgozol, akikkel egy másik előadást hoztok létre, ha jól tudom, a Jurányiban.
H. P.: Én nagyon is a sugallataim alapján működöm, a döntéseimnek a jó részét valahogy nem az agyam határozza meg. Ha még két hét múlva is azt érzem egy dologról, hogy nagyon fontos, akkor arról nekem beszélnem kell, és akkor falakon keresztül is beszélni fogok róla. Az a darab, amit Kecskés Karinával és Sztárek Andreával próbálunk, már több éve foglalkoztat engem. Csernus Mariann Ki voltál, lányom? című naplóregényének színpadi adaptációja. A regény felveti azt a kérdést, hogy egy anya vajon csak addig anya-e, ameddig a gyermeke él, vagy még akkor is az, amikor már elvesztette őt. Hogy vajon milyen megrázkódtatásoknak teszi ki akaratlanul egy elfoglalt, hivatását szívvel-lélekkel űző nő a lányát, akire nem volt ideje úgy figyelni, mint szerette volna. Lehetett volna másképp? E gondolatok körül fogunk bolyongani előadásunkban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
