Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 12., szombat
Miksa

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Több ponton a regény alá jött a valóság”
2023-10. szám

Október végén kezdődtek meg a Radnóti Színház következő, decemberi bemutatójának, az Isten­telen ifjúságnak a próbái. A rendező, Nagy Péter István Hárs Anna és Sándor Júlia drama­tur­gok­kal közösen készített színpadi művet Ödön von Horváth kisregényéből, amely egy tanár erkölcsi
választásairól szól. Az előadásban Schneider Zoltán és Porogi Ádám mellett a színház fiatal színészei, Berényi Nóra Blanka, Nagy Márk, Major Erik, Kuttner Bálint és Kádár Kinga e.h. lépnek színpadra.

Első radnótis rendezésed, a Don Carlos idén elhozta az eSzínház Fesztivál fődíját, amely a legjobb online adaptációért járt. Rendezéseid – mint A vége, a 451 Fahrenheit vagy az Éhség – markáns látvány­világgal bírnak. Hogyan alakítod a munkafolyamat során a látványt és a koncepciót?
N. P. I.: A látvány mindig csapatmunka eredménye, általában már az előkészítés korai szakaszában bevonom a látványtervezőt, így nagyon szervesen épül fel a vizualitás. A Don Carlosnál, amit Devich Botonddal csináltunk, Schiller adta az alapötletet: a labirintus motívumot, ami szövegszerűen is többször megjelenik a darabban, illetve szimbo­li­ku­san is, ahogy az intrikák bonyolódása útvesztőszerű hálózatot alkotva tereli a szereplők egyre elveszettebb küzdelmeit. Koncepcionálisan ez volt a kiindulópontunk. Praktikusan pedig meg kellett oldanunk, hogy a tér egyszerre legyen kellőképpen tágas ahhoz, hogy a maga reprezentatív erejével mutassa fel a spanyol udvar hatalmát, és képes legyen kontextust adni a klausztrofób bezártság alapélményéhez. A vége esetében a színpadi adaptációval párhuzamosan született a térkoncepció, és erősen visszahatott arra, hogy a szövegben hogyan épülnek egymásra a narratív síkok. Olyan teret akartunk, ami a konkrét téri elemeken túl képes modellezni az emberi emlékezés folyamatát, illetve annak képi kiindulópontjává tud válni. Zitával (Schnábel Zita) azt találtuk ki, hogy egy naturálisabb térszerkezetet ütköztetünk egy ab­sztraktabbal. Így kötöttünk ki a digitális LED-szalagoknál, amiket viszont csak akkor kezdtünk el igazán alaposan belakni és kihasználni, amikor már állt a díszlet. Szóval összességében azt tudom mondani, hogy a látvány kialakítása egy alkotófolyamatban az elsőtől az utolsó pillanatig tart.

Most próbáljátok Ödön von Horváth kisregény-adaptációját, az Istentelen ifjúságot a Radnóti Színházban. Miért esett a választás pont erre a történetre, mi foglalkoztatott benne?
N. P. I.: A színház felkérésére olyan anyagot kerestem, ami fiatal színészekre épít. A regény egy tanárról szól, aki a nácik oktatáspolitikája következtében kénytelen inkább kritikátlan mintakövetésre, semmint önálló gondolkodásra tanítani a rábízott diákokat. Azt vizsgálja, meddig megy el az ember az önfeladásban az egzisztenciaféltés miatt. Ezek nagyon ismerős helyzetek, sajnos több ponton a regény alá jött a valóság. Ehhez hozzátettünk bizonyos részleteket a Korunk gyermeke című másik Horváth-regényből, ami minden szempontból az Istentelen ifjúság párja: a szerző fél évvel a halála előtt írta mindkettőt, és ugyanaz a vészterhes, sötétülő, hideg atmoszféra lengi körül. Innen jött a háborús kulissza, és a végkifejlethez is felhasználtunk bizonyos részleteket.
hirdetés

Milyen vízió van a fejedben az előadást illetően?
N. P. I.: Olyan előadást képzeltünk el, ami megőrzi a regény tudatfolyam jellegét. Ehhez olyan színházi formát kerestünk, ami szabad átjárást enged a külső és belső valóság határai között, hogy a tanár identitáskrízise, démonai és a kiútkeresése belülről váljanak átvilágíthatóvá.

Az előadásban főleg fiatal színészekkel dolgozol. Ez a történet mit mond a mai fiatalokról és a mai fiata­loknak?
N. P. I.: Egyfelől felhívja a figyelmet arra az egyszerű tényre, hogy az iskola mint szocializációs közeg alapvetően határozza meg a gondolkodás irányát, másfelől ott van az ennek némiképp ellentmondó másik állítás, hogy az ember autonóm lény, akinek saját vágyai, céljai, meggyőződései mentén alakul az identi­tása, és nem is olyan egyszerű birkává nevelni. Ez a két dolog sokféleképp tud egymással kölcsönhatásba lépni, aminek olykor felszabadító, olykor tragikus következményei vannak. Az előadásban mindkettőre látunk megrázó példákat.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor