Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 12., szombat
Miksa

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A valóság mindig érdekesebb lesz – csak merni kell beszélni róla
2024-04. szám

Erre tanít az Udvari Kamaraszínház minden előadása. Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendező újabb nagy sikerű drámájának ősbemutatóját láthattuk nemrégiben: A rajongókért rajongott a magyar közönség. Hogy lehetséges, hogy a korántsem könnyed és nem is a szórakoztatásra
kihegyezett történelmi drámák iránt ekkora az érdeklődés? A titok a hitelességben keresendő: a valóság mindig érdekesebb lesz, mint a puszta fikció, csak merni kell beszélni róla.

Régen volt már ennyire aktuális ez a téma: vagy szembenézünk a tör­té­nelmi tényekkel, vagy azt a maradék nemzeti önbecsülésünket is sutba vágjuk, amit még sikerült a kultúra egy-egy szegletében megő­rizni. Nem is sok ilyen védett fészek van, az igaz – ezért sem könnyű például a hazai színházak kínálatából kiolvasni a valódi értékeket. Az a túl régóta tartó gyakorlat, hogy a színház mint műfaj a pillanatnyi szó­ra­koz­tatásra koncentrál – tökéletesen ellentmondva az intézmény eredeti funkciójának –, kezd sokba kerülni a magyar és az európai társadalmaknak egyaránt.

Többek között azért, mert bár a világ valóban sokat változott az elmúlt kétszáz évben, az emberi természet ilyen gyorsan nem képes al­kalmaz­kodni: továbbra is jobban érdekel bennünket a valóság és a róla szóló igaz történetek, mint a tények egyedi értelmezése. A társadalom- és művészetkritikát komolyabban vevő nemzetek életében nem véletlenül volt alapvetés a múlttal való szigorú szembenézés. Nálunk a nemzeti múlt mélyreható feldolgozása terén bőven akad még teendő, hiszen a 20. század nem éppen ennek kedvező folyamatai ritkán segítették az őszinte történeti retorika elmélyülését.

Az Udvari Kamaraszínház fáklyát gyújtott, és elindult ezen az úton – mondhatni előzmények nélkül. Nincs olyan hagyománya a magyar színjátszásnak, amelyhez köthető ez a fajta történelemfeldolgozás, és a kortárs trendekbe sem illeszkedik Andrási Attila koncepciója. Mégis azt látjuk, hogy az igazság melletti kitartásban az emberek figyelmét nemcsak megnyerték, de előadásaikat a korosztályilag is vegyes törzs­közönség mellett mindig újabb és újabb ifjúsági csoportok is látogatják. Olyan kamaszok, akik az útkeresésben nem az olcsó szórakoztatás mellett döntenek, hanem érthető, hiteles és érvényes vála­szokat várnak.

Minden érdemi társadalmi és kulturális változást az ifjúságra építve voltunk, vagyunk és leszünk képesek véghezvinni: akié az ifjúság, azé a jövő – ezért nem mindegy, milyen színházat néznek fiataljaink. Ha őszinte szóval, hiteles történelemleckékkel és az emberi tartást erősítő szembenézéssel közelítünk az éppen identitáskeresésben lévő felnövő generációkhoz, remélhetjük, hogy 20-30 év múlva, amikor már minden döntéshozói pozícióban a mai ifjúság határoz gazdasági, kulturális, oktatásügyi, egészségpolitikai és tudományos kérdésekről, valóban nemzeti érdekeinket szolgáló döntések születnek. Így térül meg a jelenben felvállalt nehezebb út, a valóság kendőzetlen, kritikus és művészi eszközökkel is sokkal mun­ká­sabb bemutatása.

Andrási Attila nem kertel: a múltat ugyanúgy nem úszhatjuk meg, mint a jelent, de ahhoz, hogy ez utóbbit jól értsük, az előzményekről is őszintén kell beszélnünk. A délvidéki drámaíró és rendező egyrészt pontosan tudja, hogy az utókor garantáltan számonkéri a ma születő művek hitelességét, másrészt nagyon jó érzékkel fordul a fiatalok felé: igazi válaszokat ad jogos kérdésekre, azt mutatja meg, ami eddig rejtve maradt – elkötelezett szövetségesük a múlt feldolgozásában és a tisztánlátásban. Ezzel jócskán feladja a leckét minden kortárs alkotónak: megmutatja, valójában mi a színház eredeti társadalmi funkciója és nemzeti értéke.
hirdetés

Májusi műsor:
– 3. – 19:00, Budapest (Altemplom) – A rajongók
– 7. – 19:00, Topolya – Anjou – A liliom útvesztői
– 14. – 19:00, Budapest (Altemplom) – Anjou – A liliom útvesztői
– 22. – 19:00, Budapest (Altemplom) – A rajongók
– 27. – 19:00, Budapest (Altemplom) – Megmaradni
– 29. – 19:00, Budapest (Altemplom) – Halottak napjától virágvasárnapig – 20. jubileumi előadás






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor