Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Kristály Színtér – a Szemle Plusz kamaraelőadásai
2024-06. szám

A Szemle Plusz programsorozat az elmúlt években olyan népszerű, kulturális találkozóhellyé vált, ahol a színházi szakma és a közönség, a pályakezdő színész és az érdemes művész, a határon túli alkotó és a budapesti rendező kezet foghat, eszmét cserélhet, és együtt szórakozhat a Város­ma­jorban és a Margitszigeten.


Kácsor Zsolt: CIGÁNY MÓZES
Genezis
Augusztus 24., szombat 19:30
„Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.” Így kezdődik Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regénye, amelynek első fejezete, a Genezis a bibliai teremtéstörténet különös, kavargó, mulatságos, „cigányos” olvasata. Ebből készített színházi monológot Bezerédi Zoltán.
Előadó: Bezerédi Zoltán.
Az előadás a Katona József Színház vendégjátéka.


KIZÁRÓLAG AZ UTÓKOR SZÁMÁRA
Janikovszky Éva fiatalkori naplója alapján
Augusztus 27., kedd 19:30
„Ha valami rém okos bácsi, mondjuk, egy pszichoanalitikus megfigyelné az életem, egész biztos rém unal­masnak és egész hétköznapinak találna, és nem pocsékolná rám az idejét, hanem visszatérne háromszemű és kétorrú hercegnőjéhez, akinek lelki problémáit biztos sikerrel oldaná meg. De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges meg­ö­rö­kíteni az utókor számára.”
Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára”. A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben vált felnőtté, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben igyekezett derűvel szemlélni az életet, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek saját családját is érintették. A leendő írónő hol kacagtató humorral, hol szívszorító iróniával mesél barátairól és szerelmeiről, kíméletlenül elemzi saját magát – miközben a háttérben végig ott ketyeg a világtörténelem kegyetlen órája.
Előadják: Sodró Eliza és Martinkovics Máté.
Rendező: Keresztes Tamás.
Az előadás 6SZÍN vendégjátéka.


Csokonai Lili (Esterházy Péter): TIZENHÉT HATTYÚK
Augusztus 29., csütörtök 19:30
Esterházy Péter formabontó és új formákat teremtő remekműve egy nehéz sorsú lány monológja az 1980-as évekből, klasszikus barokk nyelven elmesélve. Csokonai Lili, a szerző alteregója s egyben a történet címszereplője felidézi boldogtalan gyermek- és ifjúkorát, árvaságát, szerelembe, majd teherbe esését, abortuszát, egy nős férfivel való viszonyát, de a sok szomorúság dacára mégis valami csodálatos életigenlés, élni akarás sugárzik a személyiségéből. Főleg azok után, hogy felfedezi a saját értékeit, s ráébred a lelki és a testi szenvedélyek varázslatos természetére. Mint egy ritka, különleges könyvet, úgy nyitja ki előttünk az életét, s még a legtragikusabb élményeket is természetes, magától értetődő humorral meséli. Az emlékeit „hattyú-epizódokban” idézi fel; mindegyik epizód egy kis gyöngyszem nemiségről, hitről, szerelemről, erkölcsről és erkölcstelenségről – azaz tulajdonképpen csupa olyan dologról, ami minden ember életében megvan, legfeljebb nem merünk beszélni róla. Csokonai Lili viszont mer; nekünk is, helyettünk is.
Csokonai Lili: Péteri Lilla.
Rendező: Cserhalmi György.
Az előadás a Magyar Színház vendégjátéka.



Duncan Macmillan: LÉLEGEZZ
Szeptember 1., vasárnap 19:30
Egy Nő és egy Férfi. A Férfi gyereket szeretne. A Nő nem. A gyerekvállalással kapcsolatos dilemmák egész sora vetődik fel: érdemes-e, kell-e, egyáltalán jogunk van-e gyereket szülni erre a világra, és ezen túl – egészen különös, költői, újszerű színházi nyelven elmesélve – kibontakozik a Nő és a Férfi bonyolult és felkavaró közös története.
N: Pálos Hanna / F: Vizi Dávid.
Rendező: Forgács Péter.
Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a Katona József Színház közös produkciója.


Kovács Viktor – Kovács Dominik: MILF
Szeptember 3., kedd 19:30
Hormonológ.
Használt nő gyerekkel, érdekel?
Mos, ápol, házit ír, kényeztet!
Önironikus este, élveboncolás szóközökkel, szerepjátékokkal a valóság elfogadásáért. Az ember erotikus megtestesülése és tárgyiasulása. Nyilvános body shaming. Erősebb vagy, mint az anyád szégyenérzete? Gyere és nézz szembe múló valóságommal! Még előtted az élet, akarod hátulról? Hörpints fel! Használj! Hasznosíts újra! Nézz! Hallgass! Nincs mitől tartani, az anyád is lehetnék! Ki mondta, hogy #anyacsakegyvan!? Mögöttem az élet, lehetne elölről? Vegyél jegyet (nem jachtra kell)! #watchtheMILF
Milf: Dr. Pető Kata / Sexymotherfucker: Rohonyi Barnabás.
Rendező – koreográfus: Gergye Krisztián.
Az előadás a Füge Produkció vendégjátéka.


Márfi Márk: TELIK – EGY ÓRA AZ ÉLETEDBŐL
Szeptember 5., csütörtök 19:30
Márfi Márk 2020-ban diplomázott a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Azóta szabadúszó színészként dolgozik és ír. Játszik többek között a Radnóti Színházban, az Átriumban, a Szkénében, a Lóvasúton, és van előadása a Láthatáron Csoporttal is, emellett forgat. 2022-ben és 2024-ben is kapott Örkény István Drámaírói Ösztöndíjat.
„Néhány kör séta, emlékek és egy óra az életedből. Most azt kérdezed, hogy egy óra az életemből? Az enyémből? Igen! A tiédből is. Meg azokéból, akik itt ülnek veled egy körben. Ez a farm. A kút. Mersz a mélyére nézni? Egy órát kérek, és ha adod, megpróbálok többet visszaadni. Telik…”
Író, előadó: Márfi Márk.
Alkotótárs, rendező: Tóth Péter.
hirdetés






















































vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor