Interjú A színészi eszköztár színes palettája – Beszélgetés Katona Péter Dániellel, A hülyéje Pontagnacjával 2024-10. szám
Főszereppel kezdi társulati tagságát a Thália Színházban Katona Péter Dániel. A tévéképernyőről is ismert fiatal színművész október 12-én debütált az új anyaszínházának színpadán, A hülyéje című Georges Feydeau-bohózatban, amelyben a megrögzött nőcsábászt, Pontagnacot alakítja.

Fiatal színészként hogyan éled meg a főszereppel járó felelősséget?
K. P. D.: Eddigi pályafutásom során sokszor dobtak be olyan helyzetbe, amikor azt éreztem, a korom és a tapasztalataim alapján még nem tartok ott, hogy ilyen volumenű dolgokat csináljak. Hál’ istennek eddig sikerült megugranom ezeket az akadályokat, és bízom benne, hogy ez most is így lesz. Ettől függetlenül alapvetően egy szorongó alkat vagyok, és nyilvánvalóan fokozza bennem az izgalmat, hogy egy új társulatban, új színházban, új kollégák között lettem A hülyéje egyik főszereplője. Azért hangsúlyozom, hogy az egyik főszereplője, mert bár a címe a darabnak Pontagnacra, a karakteremre utal, valójában itt nem egy, nem két, hanem inkább négy ember az, aki viszi előre a történetet.
A bohózat mint stílus új terep számodra. Milyen az eddigi benyomásod erről a műfajról?
K. P. D.: Nem játszottam még se bohózatban, se vígjátékban, eddig elkerültek ezek a dolgok. Tapasztalat hiányában ez egy meredek lépcső, ami előttem áll, sok mindent kell megtanulnom és átfogalmaznom magamban, de az biztos, hogy élvezettel csinálom. Szeretek tanulni és új dolgokat elsajátítani, illetve azt is szeretném, hogy minél szélesebb palettája legyen a színészi eszköztáramnak, ahogy egyre több időt eltöltök ezen a pályán.
Van valami szokásod, rituáléd a próbák vagy előadások előtt, amitől könnyebben belerázódsz a karakteredbe?
K. P. D.: Nálam nem konkrét rituálék, hanem inkább előadásokhoz köthetően szokások vannak. A Katona József Színház mellett például van egy Pizza Forte, ahol a Lear király előtt mindig megeszem két szelet pizzát, illetve veszek egy Snickerst és egy cukros üdítőt a művészbejárónál lévő éjjel-nappali boltban. A monodrámám előtt az vált szokássá, hogy mindig 15:30-ra érek be a színházba, eldarálom egyszer a szövegemet, aztán ugyanolyan sorrendben készülök el, öltözök fel, és csinálom meg a hajamat minden alkalommal. Kicsit az van bennem ilyenkor, még ha tudom is, hogy badarság, hogy kihatna az aznap esti előadásra, ha más sorrendben működnének a dolgok. Az, hogy A hülyéjénél mi lesz ez a megszokás, csak most fog kiderülni.
Mikor tudtad meg, hogy a tiéd Pontagnac szerepe?
K. P. D.: Májusban volt egy évadismertető, akkor voltam a színházban először. Amikor a Tháliához szerződtem, Viktor (Nagy Viktor, a Thália Színház művészeti vezetője – a szerk.) mondta, hogy lesznek szép feladataim, de akkor még nem rakták össze az évadot, sok volt a kérdőjel, így nem akart semmi konkrétumot mondani. Az évadismertetőn láttam először egy nagy diavetítőn, hogy A hülyéje, Pontagnac, én. | hirdetés
 |
|
Építettél elemeket Pontagnac karakterébe a saját egyéniségedből?
K. P. D.: A kérdés abból a szempontból, amit én gondolok a színészetről, nem helytálló. Szerintem minden karakter, amit játszom, az belőlem szólal meg és fogalmazódik ki, csak olyan spektrumon, amin alapvetően, a hétköznapi életben nem viselkedek. Tulajdonképpen A hülyéjében is az én gesztusaimat és gondolataimat fogják látni a nézők, csak úgy, mintha magamra húznám Pontagnacot egy megírt szöveggel.
Van kedvenc élményed-emléked a próbafolyamatról?
K. P. D.: Ahogy már korábban is említettem, nem tartok még ott, hogy felszabadultan éljem meg ezt a produkciót. Szerintem az első felszabadulásélmény akkor fog eljönni, amikor már a nézők előtt játszunk, érezzük egymás energiáit, és én is onnantól kezdve tudom majd ezt a határt átlépni. De a próbafolyamatról az elsődleges élményem a folyamatos tanulás. Hevesi Lacin jókat szoktam nevetni, mert nagyon kreatívan igyekszik megoldani a feladatait, még akkor is, ha az adott pillanatban csak az a célja, hogy minket szórakoztasson.
A darab humorán kívül van bármiféle üzenet, amit szeretnél, ha a nézők magukkal vinnének előadás után?
K. P. D.: A rossz példa is példa. A mai társadalomban alapvetően a monogámia az elfogadott férfi-női viszony, és nem példaértékű az, hogy Pontagnac a félrelépés mellett dönt, csak mert unja a feleségét, ahelyett, hogy megbeszélnék, elválnának vagy megpróbálnák helyrehozni a kapcsolatukat. Szóval, ha ez egy negatív példa is, talán megmutathatja a hasonló helyzetben lévő embereknek, hogy van kevésbé kellemetlen módja is egy házasság vagy párkapcsolat befejezésének vagy akár meggyógyításának is.
|
vissza |
|
| |