Impresszum | Előfizetés  
  2025. február 16., vasárnap
Julianna, Lilla

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Olyan, mint egy kórusban” – Beszélgetés az Örkény társulatának új tagjával, Szaplonczay Máriával
2024-11. szám / Biró Árpád Levente

Szaplonczay Mária idén végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Neve nem ismeretlen az Örkény Színház törzs­nézői számára, játszik a Solness, illetve a Bűn és bűnhődés című előadásokban, valamint látható
lesz a december 20-án bemutatásra ­kerülő A nyúl füle című zenés ősbemutatóban is.

Ritka és különleges hangzású a neved, akár egy századfordulós szín­la­pon is olvashatnánk, Fedák Sárié mellett.
Sz. M.: A Szaplonczay név tényleg ritka, de találkoztam már külön­bö­ző variációival. A Bűn és bűnhődés című előadás egyik szünetében Palival (Mácsai Pál – a szerk.) lapozgattunk egy könyvet, és rátalál­tunk egy Szaplonczai Éva nevű színésznőre. Úgy tudom, nem roko­nom.

A művészetközeliség egyébként benne van a családotokban?
Sz. M.: Édesapám sokáig kántorként dolgozott, tőle jön a zene szeretete. Egyébként idegen volt tőlünk a színház, szüleimtől és testvéreimtől talán még mindig az. Nyíregyházán nőttem fel, és emlék­szem, amikor édesanyámat megkérdeztem, hogy játszhatok-e a városi színházban, azt válaszolta, hogy nem, mert nekünk nincs oda ismeretségünk. A színház számunkra olyan helynek tűnt, ahová csak protekcióval lehet bejutni. Később, az énektanárnőm ajánlására jelentkeztem a debreceni Ady gimibe. Azt hittem, hogy onnan már egyenes út vezet a Színművészetire. Hamar kiderült, hogy ez nem így van. Előfordult, hogy általam tehetségesnek vélt diákokat nem vettek fel. Sokszor saját magamat is megkérdőjeleztem. Az is megfordult a fejemben, hogy mivel nekem a felmenőim között nincs színész, ezért az nincs is az én véremben. Ekkor kitaláltam magamnak Lillát, egy távoli nagynénit, aki hivatása szerint színész. Neki írtam leveleket.

Tanácsokat is adott?
Sz. M.: Igen. Valami olyasmit mondott, hogy én csak éljem az életemet, csináljam, amihez kedvem van, és tanuljak jól. Önnyugtatás volt, stresszkezelés.

Egy sokszorosan terhelt pillanatban kezdted meg tanulmányaidat a Színház- és Filmművészeti Egyete­men. Egy világjárvány idején, egy politikailag kitett helyzetben, az egyetemfoglalásban találtad magad. Mi tartotta benned a hitet?
Sz. M.: A covid kapcsán az, hogy ez egy globális helyzet volt. Nemcsak én kerültem szakadék szélére, hanem mindenki. Az egyetem kapcsán az osztályfőnökeimre (Novák Eszter és Selmeczi György) tudtam támaszkodni. Meredek időszak volt. Nekünk eggyel gyorsabban kellett bizonyos dolgokban felnőnünk. Amit ott megéltünk, az hatással van a munkánkra, illetve a társadalmi ügyekkel szembeni érzékeny­sé­günkre is. Akkor tettem fel magamnak először a kérdést, hogy szabad vagyok-e vagy sem. Ez azóta is foglalkoztat.
hirdetés

Érdekes, hogy ez a dilemma az eddigi nagyszínpadi előadásaidban is visszaköszön. Így vagy úgy, de jelen van a Solnessben, a Bűn és bűnhődésben és a Radnótiban játszott Antigonéban is. Mintha a szerep meg­ta­lálná az embert.
Sz. M.: Nem tartom ezt misztikus dolognak. Mindennel meg lehet találni a kapcsolódási pontot, ha elsőre nem is, akkor majd másodjára, harmadjára biztosan.

Rögtön a pályád legelején a legjobb női epizódszereplőnek választottak a 44. Színikritikusok Díján a Solnessért.
Sz. M.: Azon kívül, hogy örültem, és ha eszembe jut, most is örülgetek neki, eleinte nehéz volt nem fog­lalkozni vele. Megpróbálom nem azt érezni, hogy nekem ettől most másnak kellene lennem, például hogy bizonygatnom kellene a tehetségem. Az talán segít, hogy az emberek még nem ismernek. A közönség túlnyomó része nem úgy néz rám, hogy ő egy színésznő, aki megkapta a kritikusok díját. Lehet, azt sem tudják, hogy az Örkényben játszom. Ott volt a nevem mellet az e.h., ami jelezte, hogy épp csak a gyakor­latomat töltöm egy színháznál. Végzem a dolgomat. Megnyugtat ez a gondolat, mert nincs benne elvárás. Nem mellesleg fontosnak tartom előadás alatt elfelejteni, hogy színésznő vagyok.

Tépelődős színész vagy, aki sokat gondolkodik, mielőtt valamit a színpadra visz, vagy rögtön a mély vízbe veted magad?
Sz. M.: Amíg kiderül, hogy merre tartunk, közösen szeretek haladni. Csak ezután kezdek el otthoni munkát végezni. Persze a próbafolyamat elején is már vannak elképzeléseim, de szeretném meghagyni magamnak azt a rugalmasságot, hogy bármerre elsodródhat a dolog. Olykor hajlamos vagyok csak befele figyelni, pedig a színház csapatmunka. Az a társulati együttgondolkodás, amit az Örkényben tapasztaltam, nagyon vonzó volt számomra. Itt dolgozni olyan, mint egy kórusban, ahol az összhangnak van nagy hatása.

---------------------------------------------------------------

Az Örkény Színház A nyúl füle című új zenés előadását decemberben, a 20-ai premiert követően még három alkalommal, 21-én, 22-én és 31-én láthatják az érdeklődők.
További információk a www.orkenyszinhaz.hu oldalon kaphatók.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor