Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Bármivel lehet viccelni
2014-08. szám / Szepesi Krisztina

Hernádi Judit még mindig nem bán semmit, és továbbra is nagyon vágyik az új kihívásokra, amiben nem is szűkölködik, hiszen nyáron mutatták be az Orlai Produkcióval a Happy Endinget, amiről ő maga is úgy fogalmaz, nagyon veszélyes színházi vállalkozás.

Ez már a negyedik közös produkciód Orlai Tiborral, vagyis kezdem azt gondolni, elég, ha hív és te igent mondasz.
H. J.: Ezen sose gondolkodom addig, amíg nem merül fel a kérdés valóban, de ha egyszer olyan felkérés jönne, ami nem tetszik, szerintem tudnék neki is nemet mondani. De eddig ez nem történt így. Az az érdekes ezekben a feladatokban, hogy mind egy kicsit mások. A Bandy-lányokkal például mi kerestük meg Orlait, aki nagyon boldogan mondott igent arra, hogy Udvaros Dorottyával szülessen meg egy ilyen közös zenés-táncos darab. A Római vakáció pedig egy kedves nyári vígjátéknak indult, amiben nekem egy – őszintén szólva – nem létező szerepem lett volna, amiből végül kreálódott egy egészen jól sikerült karakter. Nagyon nehezen született meg a Dada szerepe, teljesen más is lett, mint amit előre elgondoltunk. Valójában a próbák alatt teremtettük meg Zöldi Gergővel és Pelsőczy Rékával, talán ettől vált ez is egy nagyon érdekes feladattá. A Hitted volna pedig ránk lett kitalálva Kern Andrissal, vagyis ott nem volt kérdés. Most pedig jött a Happy Ending, ami egy igazi különlegesség, veszélyes színházi vállalkozás, amiről eleinte nem lehetett tudni, mi lesz a vége, de talán még most se biztos, hogy tudjuk, az aznapi közönség épp hogyan fogadja majd.

Épp ezért nem rémisztett meg, hogy ez egy rákról szóló, humoros, zenés-táncos darab?
H. J.: Amiről az ember tudja, mi lesz a vége, az mind nem érdekes. Az ilyen feladatokért érdemes élni. Az olyan vállalkozások viszik előre az egész világot, amikről nem tudjuk előre, mi lesz belőlük, de mégis érezzük, hogy van bennük ráció, érdekesség, kihívás. Az pedig, hogy a rákról beszélünk, manapság mindenkinek húsba vágó. Mert olyan téma, amiről nem szeretünk beszélni, de ez nem jelenti azt, hogy akkor nincs is.

Lehet ezzel viccelni?
H. J.: Bármivel lehet. Auschwitzban is volt kabaré. Pont ez a baj, hogy annyira sokszor választjuk inkább a posványos unalmat, miközben ha valaki nem fordul a humor felé, az sokkal hamarabb pusztul el.

Mindig mondod, hogy csak saját magadból építkezel, és csak olyat tudsz csinálni, ami rólad szól.
H. J.: Ez a szerep azért szól rólam, mert egy döntésképes színésznőt játszom. Gyilkos ösztönök pedig lehetnek egy emberben akkor is, ha soha nem gyilkol. A haragnak azt a szintjét talán már mindenki érezte, amikor azt mondta magában, ezt én most meg tudnám fojtani, de nyilván nem tette meg. De voltunk már úgy betegek is, hogy megijedtünk egy kicsit attól, mi lesz a vége. Én mégsem a betegség oldaláról fogtam meg ezt a szerepet, hanem azt kerestem, hogy az ember dönthet-e a saját életéről. Mert döntéshelyzetek nem csak akkor vannak az ember életében, ha beteg. Sokszor szorítanak minket sarokba, amikor azt érezzük, nem tudjuk, merre léphetünk. Ezeket a kényszerű lépéseket pedig sokan nagyon utálják, de mégis megteszik. Aztán van, hogy valaki azt mondja: nem.

Te gyakran tetted ezt életed során.
H. J.: Hát például ezért épül belőlem ez a szerep is. De még ha meglepőnek tűntek is a döntéseim, akkor is azt mondom, nem tudtam volna másképp csinálni. Utólag nyilván nem is lehet semmit megváltoztatni, de mindig azt mondom, hogy akkor, abban a pillanatban az tűnt helyesnek, ahogy léptem, és attól éreztem magamat jobban. És ez elég. Nem bántam meg semmit. Volt, amit a sors kényszerített rám, de utólag arra is azt mondtam, kegyes volt hozzám a sors, mert bár akkor szenvedtem a döntéstől, amit meg kellett hoznom, végül mindig valami nagyon jó dolog jött ki belőle.
hirdetés

A mostani próbafolyamatok során is sok minden másként történt, mint ahogy gondoltad, hiszen Gergye Krisztiánról mondják, hogy egészen másként dolgozik rendezőként, hiszen a tánc világából érkezett.
H. J.: Dolgoztam Jaross Vikivel korábban, aki szintén koreográfusként kezdett színházzal foglalkozni, és ott is nagyon élveztem az újfajta hozzáállást. Szeretek ilyen emberekkel dolgozni, mert szeretem a kihívásokat. Krisztián a mozgásból és a vizualitásból indul ki, és az, hogy hogyan mondjunk egy mondatot, ránk van bízva. Ő ilyen és én nagyon bírom.

Ezek szerint nem nagyon szereted, ha meg akarják mondani, hogy an mond a mondatokat.
H. J.: Dolgoztam olyan rendezővel, aki sokkal több dolgot határozott meg, azzal se volt baj, de tény, hogy azt kevésbé szeretem, ha bábuként vagyunk kezelve a színpadon, miközben néha még annak is lehet értelme.

Krisztián nagyon erős karakterű női gárdát válogatott össze a darabhoz.
H. J.: Nőkkel nagyon jól tudok dolgozni, és Krisztián is pont azt mondta nemrég, hogy ő is kifejezetten szeret velünk dolgozni. Nagyon jó vevők vagyunk és sokkal kevésbé vagyunk hiúak a színpadon, mint a férfiak, épp ezért nincs bennünk merevség, hanem inkább mozgékonyabban, hajlékonyabban tudunk reagálni az új helyzetekre. A színészet önmagában is a hiúságot gyilkolja, nem működik a kettő együtt.

Szabadúszó vagy, de egyre jobban kötődsz az Orlai Produkcióhoz és a Játékszínhez.
H. J.: Manapság ki nem szabadúszó? Elmosódtak a határok. De valóban nagyon örülök, hogy a Játékszínben játszhatok, és jövőre is lesz egy bemutatóm az évad második felében. A Vidám kísérteteket csináljuk Böhm Gyurival, akivel soha nem dolgoztam még, mert amikor a Vígszínházban voltunk, akkor ő még nem rendezett.

Vagyis a szabadúszás ellenére ez most egy kiegyensúlyozott állapot?
H. J.: Nem annak ellenére, hanem épp annak köszönhetően nagyon jó nekem ez. És persze pár éve volt egy időszak, amikor kicsit felborultak a dolgok, de azt se bántam, hiszen akkor pedig úgy volt jó.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor