Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Jólesik, hogy nem skatulyáznak be
2014-09. szám / Szepesi Krisztina

Borbély Alexandra harmadik évadát kezdi a Katona József Színházban. Az évadnyitón a Vastaps Alapítvány díjával jutalmazták, miközben már nagy hévvel próbál A két Korea újraegyesítése című előadásban, melyet október 17-én mutatnak be Máté Gábor rendezésében, akivel a szí­nész­nő­nek régre nyúlik vissza szakmai kapcsolata.

Amikor még egyetemre jártál, azt mondtad, olyan színházba szer­ződ­nél, ahol olyan emberek vesznek körül, akik azt a stílust képviselik, amit tanultál.
B. A.: Egy nagy vágyam és álmom teljesült azzal, hogy a Katonába jöhettem és az, hogy Máté Gábor személyében az osztályfőnököm lett az igazgatóm, csodálatos. Gáborral folytatódott köztünk az a kap­cso­lat, ami már a színművészetin megvolt, hiszen ha kevesebbet dol­go­zom, ugyanúgy az orromra koppint. Ma persze már konkrét sze­re­pek­kel kapcsolatban mondja el, miben kellene erősítenem, ami ter­mé­sze­te­sen mindig fennáll rendező és színész között, de tőle akkor is meg­ka­pom a tanácsokat, ha más rendez, mert érdeklődik az iránt, hogy a színészek, akik a kezei közül kerültek ki, hol tartanak.

Az önmagában is nagy dicséret volt a részéről, hogy a Katonába szerződtetett, ráadásul már az elején nehéz feladatokat kaptál.
B. A.: Mély vízbe kerültem, de azt akkor nem úgy fogtam fel. Inkább örömöt éreztem és azt, hogy ez óriási megtiszteltetés. Nem féltem vagy rettegtem, hanem olyan akarattal és boldogsággal vetettem bele magam a munkába, mint amikor a kezdetekkor rácsodálkoztam a színművészetire.

Pedig biztos sokan megilletődnének, ha a Katonába kerülnének…
B. A.: Közvetlen típus vagyok és amellett, hogy nagyon tisztelem a kollégáimat, és felnézek rájuk, nem vagyok az a fajta, aki úgy érzi, fiatal, kis egyetemistaként meg se lehet mukkanni. Van bennem egy olyan nyitottság, ami miatt könnyebb volt a beilleszkedés a színházba, miközben nagyon fura úgy működni, hogy ilyen nagy nevek közé kerül az ember.

Honnan van benned ez a lazaság?
B. A.: Az én családomban nincsenek művészek, eleinte nem is értették, miért akarok színész lenni. Azokban pedig, akik itt éltek Budapesten, és figyelemmel követték a színházat s örökké arra vártak, hogy egyszer ide tartozzanak, biztos, hogy több feszélyezettség gyűlt össze az évek során. Én egy teljesen más világból jöttem, nem tudtam, mitől kellene félnem. Amikor tizennyolc évesen elmentem a zalaszentgróti táborba és Máté Gábort kellett keresnem, fogalmam sem volt róla, ki ő.

Miért jöttél el Szlovákiából?
B. A.: Magyar az anyanyelvem és szerettem volna itt játszani. Voltam Pozsonyban is felvételizni, ahol már a harmadrostáig jutottam, de addigra már itt is másodrostás lettem, és annyira Budapestre akartam jönni, hogy kinn az utolsó rostán már mindent elkövettem, hogy ne vegyenek fel.
hirdetés

Most pedig a sokadik premieredre készülsz.
B. A.: Joel Pommerat, kortárs francia író műve A két Korea újraegyesítése. Szerelemről, szakításról, válásról, vagyis a párkapcsolatokról szól, különálló jelenetekkel és sok szereppel. Kicsit olyan ez, mint elsőben az egyetemen az életjelenetek, amikor mindenki a saját életéből hozott egy történetet. Itt is vannak olyan pillanatok, amikre ráismerek.

Ebben is, de általában is sokféle karaktert játszol.
B. A.: Nem tudom, miért van ez így. Sokszor beszélgetek emberekkel arról, hogy én tulajdonképpen mit is jelentek, ki is vagyok, és visszanézve a szerepeimet – például a Két lengyelül beszélő szegény románt, ahol egy nemtörődöm prostituált voltam, aztán a Bőrpofát az alkoholista pincérlánnyal, a Virágos Magyarországot a tizenhat éves, picsogó, hisztis lánnyal, miközben Gothár Péternél az Ahol a farkas is jóban egy gyilkost játszottam –, nem tudom a választ. Nagyon szélsőséges szerepek ezek, és nem is látom kívülről, miért kapom őket, de nagyon jólesik, hogy nem skatulyáznak be. Lehet, hogy egyszer ráállok majd egy sínre, de az biztos, hogy nem naiva leszek. De meg is cáfolom magam gyorsan, mert az egyetemen, amikor Zsótér Sándorral csináltuk a Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban-t, egy naiv lányt játszottam, aki a lágy, finom vonalat képviselte. Sokat vitatkoztam is Zsótérral a szerepemről, aztán mondta, hogy ne harcoljak, ne kiabáljak, ne fentről kezeljem a helyzetet valamilyen tapasztalt nőből, és végül sikerült kihoznia belőlem az ártatlanságot.

Hol keresgéled a karaktereket?
B. A.: Gyerekkoromban cseh filmeken és mesefilmeken nőttem fel, és ezek az élmények nagyon mélyen belém ragadtak. Az egyetemen észre is vettem magamon, hogy a szélsőséges, sarkított karaktereket ezekből hozom. Van, hogy már az olvasópróbán tudom, mi közöm van a szerephez, mint a mostani darabnál, ahol érzem az áthallásokat. Aztán ott volt a gyerekgyilkos szerepe, abból magamban egyszerűen semmit sem találtam, de Gothár ajánlott könyveket, filmeket, nagyon erős képeket festett, és soha nem hagyott magamra a munka során. A Virágos Magyarországban először egy elviselhetetlen, nagyratörő kiscsajt játszottam, ami nem működött, talán mert én magam is antipatikusnak találtam. Aztán egyszer csak kijött belőlem egy másik hang, valami kedvesebb, naivabb, és máris működött a karakter.

Akkor te inkább gondolkodósan állsz hozzá a munkához?
B. A.: Az egyetemre ösztönemberként kerültem. Valamit vagy elkaptam elsőre vagy jött a nagy szenvedés, keresés. De Máté Gábor abszolút gondolkodásra nevelt minket, miközben lenyűgöz Keresztes Tomi kreativitása is, ami teljesen más dolog. Szeretnék ebben is fejlődni.

Kell, hogy legyenek határozott elképzeléseid neked is, ha harcba szállsz például Zsótérral.
B. A.: Először megpróbálom megcsinálni, amit kérnek tőlem, de ha kipróbáltam, és úgy érzem, nem működik, vitázom. Zsótérnál nagyon sokáig azt gondoltam, hogy amit kér, nem áll jól nekem, aztán hagytam magam meggyőzni, hiszen vannak nálam sokkal okosabb emberek, akik sokkal jobban látnak engem kívülről. Máté Gábor például mindig kéri, hogy már az visszaolvasó-próbára úgy érkezzünk meg, hogy a felolvasásunkban legyen egy ajánlat. Aztán elkezdődik a közös munka a rendezővel, és én nagyon szeretem, ha együtt építjük a dolgokat, és persze tök jó az is, ha vannak konfliktusok, mert az még több dolgot hoz ki belőlem.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor