Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Szeretek beledögleni az előadásba
2015-01. szám / Bóta Gábor

Szabó P. Szilveszter, a Budapesti Operettszínház tagja rengeteget játszik, sok intrikus szerepet is. Ezért örül, ha mást osztanak rá, és egyre erőteljesebben nyitni akar a próza irányába.

Vitatkozni lehet azon, hogy az Isten pénzében Jacob Marley, akit játszol, milyen alak, túlvilágról érkező, riasztó zombi vagy jó útra tért ember, aki egykori üzlettársát, a rideg uzsorás Scrooge-t is meg akarja változtatni.
Sz. P. Sz.: Hozzám abszolút a második verzió áll közelebb, bár tény­leg zombiként jelenik meg. Kicsit a múltjából az önzés visszakacsint. Hiszen nemcsak az a lényeg, hogy egy embert megszabadítson a nyűgeitől, hanem az is, hogy saját magán segítsen, és a túlvilágon a láncai lekerüljenek róla. Természetesen odaát már leszűrte a kon­zek­ven­ciá­kat és megbánta a bűneit. Arra ad lehetőséget ez a darab, hogy a másvilággal beszélgethessünk.

Számodra arról szól, hogy gondolunk a halottainkra?
Sz. P. Sz.: Igen. De persze nemcsak a halottaink szólnak vissza, akik már nem tudnak végigkísérni bennünket, hanem a múltunkkal együtt vagyunk teljes egész. Nekem a karácsony is arról szól, hogy nagyon sokan állunk már a fa körül, a nagyapám ugyanúgy, mint a dédszüleim, akiket még éppen elkaptam, vagy fotóról láttam, de ismerem a történetüket, és ezek már az én történetemmé is váltak. Csak annyira rohanva éljük az életünket, hogy minden másodlagos, és nem halljuk meg a kimondott őszinte szavakat. Én nagyon hiszek az olyan egyszerű kérdésben, mint amilyen a szia, hogy vagy. Az emberi esendőség nagyon fontos. Hogy merjük-e magunkat gyengének mutatni, vagy sem. Persze kérdés, hogy lehet-e a színházi világban álarc nélkül működni, de én nem hiszek abban, ha valaki csak technikából dolgozik. Bizonyos fokig szükség van az érzelmekre. Mindig szeretek kicsit beledögleni abba, amit csinálok. Nem feltétlenül megérkezni akarok, hanem inkább utazni. Szeretem jobbról-balról körbejárni a témát, és felfedezni dolgokat. Nem jó, ha mindig kész válaszaink vannak, ha nem beszélgetünk.

A musical műfaja igényel ilyen elmélyülést?
Sz. P. Sz.: Hát, a fene se tudja. Én így állok hozzá. Ezt biztos, hogy érzi a néző. Ma este például Colloredót játszom a Mozart!-ban, s azon kívül, hogy hasfájós, meg hogy szeretné megfejteni a Mozart nevű csodát, nem biztos, hogy én nem gondolok mögé sok mindent. Hogy mit csinál a mindennapokban, hogyan kel föl, milyen kis rituáléi vannak. Ez mind-mind hozzátartozik a szerephez.

A musicalek nézőinek többsége nem könnyeden szórakozni szeretne? Ez a műfaj egyfajta profizmust mindenképpen igényel, de nem biztos, hogy nagy elmélyültséget. Többen mesélték is, akik Magyar­or­szág­ról külföldre mentek szériában musicalt játszani, hogy rájuk szóltak, sok, amit csinálnak, ez ide nem kell.
Sz. P. Sz.: Most a kinti pénzközpontú színházról beszélsz, amikor van egy impresszárió, aki azt mondja, hogy te nekem ne egy előadást játssz jól, hanem mind a nyolcszázat vagy ezret. És ehhez nem kér ezerszázaléknyi erőbedobást, csak nyolcszáz százaléknyit, de azt viszont biztosan. Azonban kizárt dolognak tartom, hogy ebbe ne lehetne becsempészni érzelmeket. Akár mímelt érzelmeket is, hiszen az ember a próbák során vagy az első előadások idején megfejti a szerepet, rájön, hogy mit jelent egy-egy gesztus. És ezeket aztán később fel lehet idézni. Hiszen rajtam is, akár A Szépség és a Szörnyetegben, akár a Miss Saigonban, olyan maszk van, hogy nem az én arcom dominál, hanem meg kell tanulnom, hogy mit jelent egy-egy szemöldökfelhúzás vagy az arcom rezdülése. Utána ez már reprodukálható, csak a kezdő gondolat ne tűnjön el belőle. És akkor már bizonyos dolgokat helyettesíthet a technika. Csak ebben én nem hiszek, szeretek beledögleni minden előadásba.
hirdetés


Az törvényszerű, hogy rád gyakran a kemény, a gonosz figurákat osztják?
Sz. P. Sz.: Én ez ellen küzdök. Nagyon örülök, például, hogy az Abigélben megkaptam Kőnig tanár urat, aki egy nagybetűs Jóember. Csodálkoztam, hogy rám osztották, de annál inkább szeretem játszani. Végre nem kell furmányosan, álintellektuel módon, bonyolultan néznem, és a kezeim sejtelmes mozgatásával hintenem az igét, hanem olyan embert játszom, akinek van egy zárt világa, egy titka, ami aztán kiderül, de különben azt gondolja, amit mond. Ez valóban hiányzik a repertoáromból. Az a dolog optikai része, hogy 192 centis, rosszarcú ember vagyok, de mindegyik szerepet, amit megkapok, megszeretem. Az Elfújta a szélben is inkább a humorát fogom meg a szerepemnek, mint azt, hogy bejön a macsó, és hinti az igét. Szeretek az alakításaimba amplitúdót vinni, legyen az intrikus szerep vagy hősszerelmes. A saj­tó­tá­jé­koz­ta­tón még én énekeltem magát Mozartot, a szerző, Lévay Szilveszter kísért. Utána Kerényi Miklós Gábor azt mondta, hogy „Hát, magának jobb szerepet találtam, itt a Colloredo”. Valahogy az önmarcangolós szerepek találnak meg. Talán Kero azért szeret velem dolgozni, mert a meghosszabbítása vagyok a színpadon. Ő ilyen szerepeket játszana.

A Váci Dunakanyar Színház és a Nemzeti Színház koprodukciójában most prózát, Mrozeket próbálsz.
Sz. P. Sz.: Az Özvegyek című darabot. Ezt megelőzte Az ördög a Karinthy Színházban. Molnár Ferencnek ez a vígjátéka fontos állomása az életemnek. Egy évig Balikó Tamással játszottuk, de ő már igazoltan távol van, ezért nem játsszuk. János, a festő, akit az Az ördögben alakítottam, például egy jó ember volt. Ez iskola is volt számomra. Az olvasópróbán mondtam is, hogy a főiskola óta nem nagyon találkoztam prózával, úgyhogy nulláról kell kezdenem. Balikóval nekem mindig nagyon jó volt dolgozni.

A musical a fiatalok műfaja, kevés az igazán fontos középkorú vagy pláne, idős szerep. Emiatt nyilván prózára kell majd váltanod, hacsak nem akarsz epizódszínésszé válni.
Sz. P. Sz.: Emiatt örülök az intrikus szerepkörnek. Egy bonviván vagy hősszerelmes sokkal hamarabb kiöregszik, mint az intrikus. De teljesen tudatos, hogy a próza felé is nyitok egyre erőteljesebben. És ebben sokkal gyengébben állok, mint a zenés játszásban, hiszen én elsősorban nem énekes vagyok. Nekem az éneklés mindig együtt járt a prózával, nincsenek is meg a hangjaim, ha nem érzem azt, hogy igaz, amit mondok a számmal.

Most hogy vagy?
Sz. P. Sz.: Jól vagyok, fáradt vagyok, hál’ istennek, sok a munka. A kollégák hosszú kinti turnéja miatt rám zuhant egy csomó darab, például az Isten pénze, vagy a Rómeó és Júliában Tybaltot is egyedül játszom, bár van kettős szereposztás. Az Elfújta a szelet is csináltam egyedül. Most jönnek a Miss Saigon előadások. Igazából még nem érzem, hogy váltanom kellene. De majd eljön az idő, és meg kell hozni a döntést. Ez biztos családcentrikus lesz, hiszen két gyerekem van, és a család nagyon előtérbe került nálam.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor