Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Nyitottság és befogadás
2015-08. szám / Sz. K.

Vidnyánszky Attila harmadik évadát kezdi meg a Nemzeti Színház igazgatójaként. Azt mondja, számára a legfontosabb a nyitottság és a befogadás, amit a sokfelől jött, különféle szín­ház­esz­té­ti­kai elvek szerint alkotó rendezők meghívásával is bizonyít. Az évadot a Don Quijotével nyitják az igazgató rendezésében.

A Pécsi Országos Színházi Találkozón rendezése, az Isten ostora gya­kor­la­ti­lag tarolt, hiszen négy díjjal távoztak a fesztiválról. A ta­lál­ko­zó kö­rül­i viták, tiltakozások és versenytől való visszalépések mentén hogyan értékeli ezt az eredményt?
V. A.: Ezek a POSzT-díjak – minden cirkusszal együtt – éppen annyira voltak szakmaiak, mint a korábbi évek díjai, és ahogy a korábbi dí­ja­zot­tak, úgy én is örültem az elismeréseknek.

Második évadát zárta a Nemzeti Színház igazgatójaként. Hol tart most a színház művészileg és a közönségérdeklődés szempontjából? Melyek azok az irányvonalak, amelyekkel most tudná jellemezni a koncepciót?
V. A.: Nyitottnak, a végtelenségig nyitottnak és befogadónak kell lenni, ennek jegyében építjük az évadokat, hívjuk a rendezőket, fogadjuk a vidéki, határon túli és külföldi előadásokat, szervezzük a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, a MITEM-et, helyet adunk a ki­sebb­sé­gek ünnepeinek, ingyen fogadjuk a hátrányos helyzetű gyerekeket és a nagycsaládosokat, kon­fe­ren­ciá­kat szervezünk, folyóiratot, magazint, könyvet adunk ki… A számok azt mondják: egyre többen kíváncsiak minderre. Tavaly 112 ezer nézőnk volt, ezzel elértük a korábbi évek átlagát. Hamarabb, mint ahogy re­mél­tem…

Megújult a nagyszínpad nézőtere és új játszóhelyet is nyitottak. Tervez még változásokat a közeljövőben?
V. A.: Apróságnak tűnő, de szerintem nagyos is fontos, szimbolikus jelzés, hogy a homlokzatra az idei évadtól ki lesz írva: Nemzeti Színház. A Bajor Gizi Szalonnal intim, „egyszínészes” teret alakítottunk ki, ahol jövőre Szűcs Nelli, Tóth Auguszta, Hobo és Nagy Mari önálló estjeivel gazdagodik a repertoár. Pótolni kellett az évek óta elmaradt technikai fejlesztéseket: sokmillió forint értékben folyamatosan fejlesztjük a Nemzeti lámpaparkját, hangosítását.

Vannak távozó és érkező színészek. Mennyiben változik a társulat összetétele?
V. A.: A társulatépítés hosszú folyamat, évekig tart, sosincs vége, és közben olyan pótolhatatlan vesztségek is érnek bennünket, mint Sinkó László halála. Zseniális művész volt, megszállottan színész. A Nemzetiben rendkívüli művészek dolgoznak, akik már most társulatként működnek. Sok alkotói vita, összeütközés, válság és a közös munka öröme hangolja egymásra őket, és csiszolja a sokfelől érkezetteket egyre egységesebb társulattá, amely – reményeim szerint – sokszínű marad. Ketten távoztak, a sepsiszentgyörgyi Mátray László pedig számos előadásban játszik „állandó vendégként”. Tovább színesíti a képet a sok vendég, akik egy-egy produkcióban vesznek részt, továbbá a kaposvári és a budapesti színészhallgatók folyamatos jelenléte. A közönségünk látja és értékeli a társulat munkáját és ez a legfontosabb.
hirdetés

Azt is mondta, hogy a kialakult repertoár miatt kevesebb bemutatót terveznek. Ezek szerint a meglévő előadások annyira sikeresek, hogy tovább vihetők a következő évadra?
V. A.: Azért lesz kevesebb bemutatónk és azért lassíthatunk a tempón, mert már most változatos és színes kínálatot tudunk nyújtani hónapról hónapra. A saját és a vendégprodukciókkal, programokkal – évadszinten 414 előadással – a ház és a társulat csúcsra van járatva. Mindig vannak előadások, amelyek – ki tudja miért – nem mennek, mások meg telt házzal futnak. Így van ez mindenhol. De szerintem jól állunk: évek óta nem volt ötvenes széria a Nemzetiben, most a Vitéz lélek tart itt, de nem lehet jegyet kapni a Szentivánéji álomra, a Körhintára, a János vitézre és a Brandra se.

Sok izgalmas személyiséget hívott vendégségbe rendezni a következő évadra. Hogyan jöttek létre ezek az együttműködések? Ütközött néhol falakba a szakmai viták okán?
V. A.: Az évadok összeállítása soktényezős játék. Jó társulathoz jó rendezőket kell találni. Ilyen a grúz David Doiasvili, aki a Szentivánéji álommal nagyon eltalált valamit, és izgalmas Cyranóra készül. Jön a MITEM-en már kétszer hatalmas közönségsikert aratott bolgár Alexander Morfov is. Egy korszakos színésznő, Törőcsik Mari és a nagy orosz mester, Anatolij Vasziljev közös munkája különleges szín­ház­tör­té­ne­ti pillanatot ígér. Az alternatív világból érkezik Sardar Tagirovsky. Zsótér Sándor évek óta tervezte, hogy Trill Zsolttal dolgozzon: a Brand című Ibsen-dráma után a Galilei életével folytatják. A Nemzeti repertoárjának a nyitottságát és sokszínűségét mutatja az is, hogy ezek a rendezők különböző kultúrákból jönnek, eltérő színházesztétikai felfogásokat képviselnek, más és más világlátás és valóságértelmezés jellemzi őket, különféle munkamódszereket alkalmaznak.

Az évadot az ön Don Quijote rendezésével kezdik szeptemberben. Milyen lesz az ön szélmalomharca? Kik azok, akik ellen az ön főhőse harcolni fog?
V. A.: Ön azt kérdezi, kik ellen. Itt van a kutya elásva! Cervantes hősét ugyanis éppen az teszi hőssé, hogy nem valakik ellen harcol, hanem az igazságért, a becsületért és más lovagi erények érvényre juttatásáért, egyetlen nő szerelméért, rendíthetetlen hűsége és bátorsága bizonyításáért, a szegények védelméért és persze a hírnévért. Don Quijote a végtelenségig, a nevetségességig ragaszkodik egy sosem volt aranykor értékrendjéhez, és nekimegy a „szélmalmoknak”, vagyis a korának... A világot akarja a maga igazságához hajlítani, nem pedig a világ kisszerűséginek megfelelni. Bolond volna? Elsőre pillantásra talán igen. De szerintem fontosabb, hogy irigylésre méltóan erős igazság az övé.

Mennyire Don Quijote ön, miközben mások talán épp a szélmalomnak gondolják a színházi szakmában?
V. A.: Don Quijote hős volt, én nem vagyok az. Sok mindennek elmondtak már az évek során, de szélmalomnak még nem neveztek…

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor